
Egy babona, egy látomás, négy fejszecsapás – és egy ártatlan élet. Így ért véget Fábián Zsófia sorsa.
1924 februárjában Békéscsabán olyasmi történt, amiről az ember inkább egy kitalált históriában olvasna - írta meg a "Szeged" (illetve 1925.05.17. napjától "Délmagyarország") 1925. május 26-án.
Egy torz, lidérces pillanat, amelyben a sötét babonák, az emberi hiszékenység és a kollektív félelem élet és halál felett ítélkezett – egy ártatlan siketnéma asszony vesztére. A történet azonban nem mese volt, hanem hús-vér valóság, és a szegedi ítélőtábla évekkel később is úgy tekintett az esetre, mint a kultúra legsúlyosabb csődjére.
A tragédia egyik főszereplője Tokár Vince volt – egy különös természetű parasztlegény, akit már korábban is furcsaságok kísértek. Békéscsabán élt, s a falubeliek régóta úgy tartották, van valami „dilis” benne.
Vince nem irtózott a kuruzslástól sem – ha valaki szembajjal fordult hozzá, imát mormolt rá, gyomorpanaszra szódabikarbónát adott. Azt beszélték, volt benne valami szuggesztív.
Amikor 1923-ban megnősült, alig telt el három nap a lakodalom után, máris betegágyba került, és rémületes tünetekkel sokkolta a környezetét: fojtogatásról, harapásokról panaszkodott, ugatott, nyerített, és ismeretlen „szellemeket” látott, akik üldözik.
A körülötte élők hol megmosolyogták, hol együtt éreztek vele, de ahogy a jelenései egyre drámaibbak lettek, félelme átragadt a környezetére is. Vince barátai – jórészt fiatal legények – gyakran virrasztottak mellette, végighallgatták különös beszédeit, s amikor 1924 februárjának egy délelőttjén azt jósolta, hogy a „szellem” testet ölt egy vénasszony alakjában, és kopogva érkezik, már annyira áthatotta őket a rettegés, hogy minden szava valósággá torzult.
Délelőtt tíz óra tájban három halk kopogás hallatszott az ablakon. Majd az ajtón. És belépett egy idős, ismeretlen asszony. A szegény nő, Fábián Zsófia, siketnéma volt, a csabai szegényház lakója. Hogy mit keresett ott, sosem derült ki.
Talán csak egy kis segítséget remélt.
De a fiúkat, akik addigra már a bolond Vince látomásának rabjai voltak, teljesen elborította a pánik. A nőre támadtak – fejszével, bottal, baltával verték eszméletlenre, majd holtnak vélve kidobták a kerítésen át az utcára.
Zsófia élt még. Három héten át szenvedett borzalmas sérüléseivel, koponyáján a baltacsapások csontig hatoltak. A gennyes agyhártyagyulladás végül elvitte.
A bírósági tárgyaláson döbbenten hallgatta a közönség a részleteket. Tokár Vince beteg volt – ezt az orvosszakértők egyértelműen megállapították. Gyermekkorától üldöztetési téveszmékkel élt, saját magán okozta a fojtogatás és harapás nyomait.
De a többiek – Korcsok Mihály, Csatári Imre, Turzó Mihály és Tímár György – egészséges fiatalemberek voltak. A gyulai királyi törvényszék úgy látta: a cselekmény előre eltervezett, a „boszorkány” érkezését várták, a szerszámok kéznél voltak – tudták, mit akarnak tenni.
Ezért másfél év börtönre ítélték őket.
A szegedi ítélőtábla azonban enyhített az ítéleten. Elismerte, hogy Tokár Vince megszállott előadásai és a babonás légkör olyan pszichikai nyomást gyakorolt rájuk, amely erős felindulást váltott ki. Az ítéletet öt hónapra csökkentették, de az indoklásban így fogalmaztak:
...az éber szuggesztió nem szünteti meg az öntudatot, legfeljebb szűkíti.
Vagyis a fiúk ugyan féltek, de nem annyira, hogy ne tudták volna, mit tesznek.
A per során az is kiderült: az alacsony iskolázottság, a babonára való hajlam, s a véletlen egybeesések sodorták az eseményeket egy ártatlan asszony tragédiájáig.
A kúria ítélete végül zárta le ezt a hátborzongató, középkort idéző históriát – amely emlékeztetett arra, milyen vékony a határ a hiszékenység és a gyilkos tömegpszichózis között.
Azóta is csak egy kérdés maradt a levegőben, amelyre sosem születhet válasz:
Miért kellett meghalnia Fábián Zsófiának?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.