Vasárnapi Kávé - Balla Gézának fontos a szegedi nagyközönség

Szegeden a borról szólt a hét a Bortérnek köszönhetően. Vasárnapi Kávé sorozatunkban éppen ezért egy olyan borásszal, Balla Gézával beszélgettünk, aki visszatérő vendég városunkban. Nem csak a Bortéren, Borfesztiválon képviselteti magát a Ménesi borvidék remekeivel, de többször adott már elő a Szegedi Tudományegyetem Borkurzusán is. Tevékenységének köszönhető, hogy az Arad-hegyaljai, közismertebb nevén a Ménes-Magyarádi borvidék ismét felkerült a Kárpát-medence bortérképére.

- Mióta foglalkozik borokkal, borkészítéssel, és honnan ered a borok szeretete?

- Ez már nem mai dolog, 40 éve készítek bort. Amióta a kolozsvári Kertészeti Egyetemen szőlészet és borászatot végeztem, azóta ezzel foglalkozom, és azóta a Ménesi borvidéken készítem a boraimat. 

A Szilágyságból származom, Erdély északi részéről. 

Mint jelen pillanatban is, a gyerekek kíváncsiskodnak, kíváncsiak a borok iránt. Én is úgy voltam, mindig kóstolgattam a borokat, mindig ahol lehetőségem adódott, amikor a szüleimmel voltam, és aztán pedig a középiskolát is szintén a szőlészetben, borászatban végeztem, szintén Szilágysomlyón. Onnan kerültem az egyetemre, Kolozsvárra. 

A Ceausescu időben fél hektár szőlője lehetett egy családnak tulajdonjogként. Nagyszüleimnek és nekünk közösen egy hektár szőlőnk volt és ezzel kezdtünk dolgozni, aztán pedig folytattam nagyobb területeken. Az egyetem elvégzése után egy állami gazdaságban dolgoztam, szintén a Ménesi borvidéken, és 25 éve a magam gazdája vagyok. Saját magam birtokán tevékenykedem, jelen pillanatban 148 hektáron.

- Mióta képviselteti magát szegedi rendezvényeken?

- Nekem sokat számított, és sokat számít ma is, hogy a ménesi borokat – ami a határon túlra tolódott egy kicsit – ne felejtsék el az anyaországi borkedvelő emberek, hiszen a történelmi Magyarország egyik leghíresebb vörösbortermelő vidéke volt a Ménesi borvidék, de az elmúlt évszázadban sokan elfeledkeztek erről a borvidékről, ezen borvidék borairól. 

Idestova 30 éve vagyok már jelen boraimmal az anyaországi rendezvényeken is. Az első három Szegedi Borfesztiválon nem voltam jelen, de azóta mindegyiken itt voltunk. Mióta a Borfesztivál kiegészült ezzel az őszi rendezvénnyel, a Bortérrel, azóta ezen is minden évben itt vagyunk.

Azt gondolom, hogy itt nem csak a borfogyasztásról van szó, hanem a bort, mint kultúrát kell figyelnünk és elfogadnunk. Számomra emellett nagyon fontos, hogy tudja mindenki, igenis létezik ez a borvidék és jelen pillanatban is minőségi borokat készít. Elsősorban ezért tevékenykedünk, ezért vagyunk az anyaországi rendezvényeken és az anyaországi piacon.

- Melyik borára a legbüszkébb és miért?

- Őszintén, egy borásznak nem szabad kedvenc bora legyen. 

Pontosan úgy, mintha egy nagycsaládos embertől megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc gyereke. Hát mindegyik gyereket ugyanúgy kedveli. Én is ugyanúgy kedvelem a boraimat, mindegyik fajtát, de azért elmondhatom – nem is azért, mert jobban kedvelném – valahogy felkeltette az érdeklődésemet, mint fajta, mint kucifántosság, például a ménesi kadarka, vagy a ménesi fekete leányka a kékszőlő fajtákból készült borok közül, valamint a magyarádi fehér. Ezek mind helybeli fajták, mind jellegzetes ménesi fajták, amik már több száz éve ott vannak a borvidéken. Ma már mondhatni, hogy hozzászoktak ehhez a borvidékhez, tehát itthon vannak, itthon érzik magukat, de azért mindig tudnak különleges dolgokat mutatni nekünk, szőlészeknek és borászoknak. Megmondom őszintén, valahogy nagyobb érdeklődést mutatok ezen borok iránt. A nagyközönségnek és a borkedvelő emberek irányába is ezt a történetet próbálom elvinni. A kadarka és a fekete leányka ezért képvisel kiemelt helyet a borpalettámon.

- Mióta borászkodással foglalkozik, a borfogyasztási szokások, trendek mennyire változtak meg?

- Nem mondhatnám, hogy nem változnak. Az igazság az, hogy mi borászok, kivált azon borászok, akik már több évtizede a pályán vagyunk, és borokat készítünk, már megszoktuk ezeket a dolgokat, hogy egyszer vörös, máskor fehér, aztán rozéborok, aztán testes vörösborok, könnyedebb fehérborok, könnyedebb rozéborok, sőt könnyedebb vörösborok a kedveltebbek. Vannak ilyen periódusok, ahol ezek a dolgok változnak. 

Ez jó dolog, mert nemcsak a borfogyasztási szokások változnak, hanem ehhez változnak a gasztronómiai szokások, hiszen a bort mi azért is készítjük, hogy a gasztronómiai szempontból a megfelelő ételekhez tudjuk párosítani ezeket a borokat. Ez egy kulturált dolog, amit nem szabad elítéljünk, hogy ez így történik. 

Ezért mindig azt mondtam, hogy nehogy már nekifogjunk és a szőlőültetvényeket kivágjuk, azért, mert most például nagyobb a kereslet és a kíváncsiság a könnyedebb fehérborok iránt, vagy a könnyedebb rozéborok iránt, de azért biztos vagyok abban – és ebben még nem csalódtam – hogy megvan a testesebb vörösborok helye a borpalettán és a gasztronómiai asztalon is. Tehát változnak a szokások, de mi, borászok így kell ezeket a trendeket, ezeket a dolgokat kövessük, úgyhogy ettől nem kell megijedni. 

Inkább olyan dolgok okozhatnak problémát, amik megjelentek ebben az évben is. 

Ezekkel valahogy meg kell megbirkózzunk, valamit tennünk kell azért, hogy fenn tudjuk magunkat tartani, mert ez nem egy olyan dolog, amely például tíz évben egyszer történik meg.