Városrészek: A Palánk egykori lakossága

A Palánkról korábban részleteztük, hol is húzódott a városrész, amit ma lényegében belvárosnak nevezünk. Ezt követően a terület gazdasági magját fejtettük ki, most pedig az egykori lakosságáról értekezünk.

A kereskedelmi központként is funkcionáló Palánk lakosságát elsősorban - nem túl meglepő módon - a kereskedők, iparosok és polgárok tették ki a középkor végén, amelyről az 1522. évi tizedlajstrom is tanúskodik. A szegedi polgároknak a középkor végén, a Szerémségben szőlőik voltak, sőt a szerémi és baranyai borok kereskedelmi értékesítésével is foglalkoztak. Bálint Sándor néprajzkutató feltételezte, hogy a Roosevelt tér 11. és 12. számú házak alatti hatalmas gótikus jellegű kőpincék még ebben az időben épültek, az Oskola utca 6. számú törökház szintén gótizáló pincéjével egyetemben.

A városrész továbbra is megtartotta kereskedelmi fontosságát, Evlija Cselebi történetíró szerint 200 bolt helyezkedett el az 1600-as években. A Palánkban ekkortájt volt egy medresze (török hittudományi főiskola), két török kolostor és két török iskola is. A török lakossága mellé jelentős számmal szivárognak be már ebben az időben is délszlávok, így a szerbeknek már a hódoltság idején, de nem a mostani helyen, templomuk van a Palánkban.

A Palánk utcahálózatának legrégibb ismert megörökítése a török kiűzése után, 1713-ból való. A térkép De la Croix Paitis császári mérnökkari tiszt készítette - amely feltételezések alapján megegyezik a középkori utcahálózattal - eszerint a Palánk 12 háztömbre és 8 utcára oszlott. 

Reizner János számítása szerint a Palánkban, ebben az időben 125 háztelek, illetőleg lakóház állhatott, amelynek lakossága jórészt katonákból, továbbá magyar és szerb határőrökből állott. De la Croix Paitis tanúsága szerint a mai Belvárosnak a Palánkon kívül eső része, továbbá a későbbi Rókus, a 18. század elején még teljesen lakatlan. Egyedül egy ék alakjában épült házsorral találkozunk a Klauzál tér táján, ami a mai Kárász, illetőleg Kígyó utca magja.

A szegedi vár a 18. század elején – egészen 1718-ig, amíg a Temesköz a török kezén volt – elsőrangú katonai erősségnek számított, ezért bővítését tervezték. A térképet is készítő tiszt egy akkora csillagerődöt álmodott meg a Palánkon, amely nagyjából a teljes mai kiskörutat lefedte volna. A terv végül leegyszerűsítve, földsánc formájában került csak megvalósításra és Savoyai Jenő neve után Eugenius árka, a régi szegedi nép nyelvén csillagsánc, mélysánc néven volt ismeretes.

Magyarország 1718-as teljes felszabadításával csökkenni kezdett a Palánk katonai súlya, ismét a polgárosodás útján indult el a városrész, amely Szeged 1719-es királyi kiváltságlevelével, vagyis szabad királyi várossá nyilvánításában is látszik. A Palánk ekkor gyors bővülésnek indul és hamarosan zsúfolttá is vált, elsősorban a jelentős mennyiségű német, majd zsidó bevándorlók miatt. Emellett érkeztek még szerbek, örmények, görögök, bunyevácok, valamint visszamaradtak törökök is, akik rövidesen elmagyarosodtak.

Eugenius árkának megépítése a Palánk területét nyugat felé, éppen a városháza körül jelentős mértékben kiterjesztette. Az ütemesen szaporodó, főleg német és zsidó lakosság is ide telepedik le. Egy 1739-ből való bécsi tervrajzon a régi Palánknak Raitzenstadt, Rácváros, míg a frissen megszállott területeknek Deutsche Stadt, későbbi magyar nevén Külpalánk, másként Kilpalánk a neve. Ezek az elnevezések természetesen csak hozzávetőlegesen tüntetik fel a valóságos helyzetet, hiszen a Palánkban németek, a Külpalánkban pedig magyarok is szép számmal laktak.

Az Eugenius árkával körülhatárolt terület a régi Palánkot négyszeres nagyságúvá növelte és így igen sok értékes, biztonságos beltelek képződött a gyarapodó lakosság számára.