Szegedi tudósok: a C-vitamin felfedezője

Szegedi tudós cikksorozatunkban bemutatjuk szegedi kötődésű, a tudomány valamely ágával foglalkozó személyeket. E heti részben  a nemzetközi viszonylatban is igencsak érdekes és mozgalmas életet élő dr. Szent-Györgyi Albertet mutatjuk be.

Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambrige-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi Albert ismeretlen anyagot talált mellékvesében. Megállapította összetételét C6H8O6 és hexuronsavnak nevezte el.

 Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat.

1932-ben Szent-Györgyi – és tőle függetlenül J. Tillmans – a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. Szegeden paprikából kiinduló C-vitamin gyártás módszerét is kidolgozták.

Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el a „biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”.

Már Szegeden kezdett foglalkozni az izom működésével, és sikeresen vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban 1940 és 1942 között. A szubmolekuláris vizsgálatok után érdeklődése később a rosszindulatú daganatok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségeivel.

1941-es tanévben Szent-Györgyi Albert volt a Szegedi Tudományegyetem rektora, ahol az izommozgás biokémiájával kezdett el foglalkozni. Szakmai berkekben általános a felfogás, hogy Szent-Györgyi Albert ezen a téren is a Nobel-díjjal értékelt munkájával egyenértékű eredményeket ért el, melyek közül a legjelentősebbnek a mechanikai izommozgás fehérjekémiai hátterének feltárását tekintik.

Székfoglalójában a következőket mondta:

Titkos küldetés a II. világháború idején

1944 március 19-i német megszálláskor kénytelen volt illegalitásba vonulni. Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására, és a Gestapo mindent elkövetett kézre kerítésének érdekében, ugyanis a második világháború végjátékában kémregénybe illő cselekmények szereplőjévé vált. Szent-Györgyi Albertet kitűnő angol kapcsolataira építve a Kállay-kormány Isztambulba küldte. A titkos diplomáciai küldetés célja Magyarország a háborúból való kiugrásának az előkészítése volt. A terv megvalósításához segítséget kapott Bay Zoltántól ( ő segítette a kvantumbiológia kifejlesztésében), a korszak másik híres magyar tudósától, aki műszakilag lehetővé tette titkos rádióhíd működését Budapest és London között. Szent Györgyi-Albert a tárgyalásokat lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, a németek viszont tudomást szereztek Szent Györgyi-Albert útjáról.

1945 és 1947 között a Budapesti Tudományegyetem karának biokémia professzora volt. Az izomműködés biokémiájának szentelte kutatásait. Az izomban felfedezett egy fehérjét, melyet aktinnak nevezett el, és kimutatta, hogy egy másik izomfehérjével, a miozinnal társítva – ez a fehérje felelős az izom összehúzódásáért, továbbá, hogy az összehúzódáshoz szükséges energia közvetlen forrása az adenozin-trifoszfát (ATP) nevű vegyület.

Amerikai évek és a háborúellenesség

1947 végen elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója lett. Itt a sejtosztódást kiváltó tényezőkkel és ennek nyomán a rák keletkezésének okával kapcsolatos kutatásokat irányította. 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt.

1970-ben tudósi tekintélyét is latba vetette, amikor értelmetlen vietnami háboró ellen emelte fel a szavát – keményen bírálva az amerikai kormányt. A „The Crazy Ape” (Az őrült majom) című könyvében írta le a tudományról, valamint az ember földi túlélésének kilátásairól szóló kritikai, pesszimista hangú eszmefuttatásait, mely máig a legjelentősebb háborúellenes írások közé tartozik.

1986. október 22-én hunyt el Woods Hall-ban.