Rogán: Bajnai távolítsa el mozgalma vezetéséből Kónyát és Karácsonyt!


A Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra szólította fel csütörtökön az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordont, hogy a Szolidaritás vasárnapi kormányellenes demonstrációján történtek miatt távolítsa el mozgalma vezetéséből Kónya Pétert és Karácsony Gergelyt.
Rogán Antal
budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt-PM szövetség társelnökének,
Kónya Péternek
csütörtökön megjelent interjúja egy részletes beismeréssel ér fel a hétvégi tüntetéssel kapcsolatban, ahol ledöntöttek egy
Orbán Viktor
miniszterelnököt ábrázoló szobrot. Az említett nyilatkozatból kiderül, hogy ami múlt vasárnap történt, azt előre megfontoltan, részleteiben is kitervelve hajtották végre - mondta a Fidesz frakcióvezetője. A politikus ezért arra szólította fel
Bajnai Gordont
, hogy utasítsa el a demonstráción történteket, szakítson meg minden politikai kapcsolatot azokkal, akik a szervezésben részt vettek, és távolítsa el mozgalmának vezetéséből a Szolidaritás elnökét, az Együtt-PM szövetség társelnökét, Kónya Pétert és a PM-es
Karácsony Gergelyt
. Ami Bajnai Gordon mozgalmának hétvégi tüntetésén a volt miniszterelnök "tudtával és részvételével" történt, az nem felel meg a civilizációs normáknak - mondta Rogán Antal, aki szerint egy barbár, primitív vuduszertartáshoz hasonlítható, amit az Orbán Viktort formáló szoborral műveltek. Az ügyben Bajnai Gordon mozgalmának vezetői eddig "sumákoltak" - fogalmazott a frakcióvezető, majd idézte a volt miniszterelnököt, aki a napokban azt mondta, a történtek nem felelnek meg az ő ízlésének. Így nyilatkozott Karácsony Gergely is, "aki egyébként az első perctől az utolsóig jelen volt" - folytatta -, Kónya Péter pedig úgy beszélt minderről, mintha nem szándékosan zajlott volna az események jó része. A Szolidaritás vezetőjének csütörtökön megjelent interjúja után azonban a "sumákolásnak" vége - jelentette ki Rogán Antal. Az emberek ítélete egyértelmű - mondta, utalva a Századvég közvélemény-kutatására, amely szerint a megkérdezettek 85 százaléka gondolja úgy, hogy túlment a jó ízlés határain az Orbán Viktort ábrázoló szobor ledöntése. A Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi kormányellenes tüntetésének házigazdája a rapper Dopeman volt, aki egyebek mellett "szemétládának és pofátlannak" nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt. Előadta trágár szavakkal tűzdelt Himnusz-feldolgozását is. A fővárosi Clark Ádám téren tartott demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocellszobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel ütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt. Rogán Antalt a csütörtöki sajtótájékoztatón kérdezték a Mol-INA-ügyről is, amelyről azt mondta: a Fidesz-frakció véleménye megegyezik a kormányéval. A kabinet szerdán a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kérte fel az olajtársaság menedzsmentjét. A kormánydöntés azt követően született, hogy zágrábi jelentések szerint a horvát rendőrség kedden elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában. Később Hernádi Zsolt az Interpol, a lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet körözési listájára is felkerült.