Közélet

Fidesz: tartósan alacsony az infláció

2013. augusztus 13., kedd
Fidesz: tartósan alacsony az infláció

A Fidesz szerint a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően a fizetések és a nyugdíjak őrzik vásárlóerejüket és a vállalkozások számára is kiszámíthatóbb az üzleti környezet.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölte, hogy a júniusi 1,9 százalékos éves árnövekedés után júliusban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta, negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint az idén, ebben már a kéményseprés, a szennyvízszippantás és a palackos gáz árának csökkentése, vagyis a júliusban hatályba lépett rezsicsökkentő lépések egyes elemi is éreztetik hatásukat. A KSH jelentésében kiemelte: továbbra is a háztartási energiaárak jelentős mérséklése miatt alacsony az infláció éves üteme. A tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés történt, míg a szeszes italok, dohányáruk, élelmiszerek és a szolgáltatások átlag felett drágultak egy év alatt.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.