Egész éven át tartó jótékonysági programsorozat indul az ÁGOTA Alapítvány „Gyermekvédelmi Közösségi Centruma” felújítására


Az ÁGOTA országos kiemelkedően közhasznú alapítvány 2013 január elsejétől, egy egész éven át tartó jótékonysági programsorozatot indít útjára, a nemrégiben megvásárolt új ingatlanának felújítására, amely „ÁGOTA Gyermekvédelmi Közösségi Centrumként” működik majd.
Az elmúlt 17 évben, az ÁGOTA Alapítvány munkatársai már többször megfogalmazták azon elképzelésüket, hogy jó lenne széles körű programjaik helyszínéül, egy saját tulajdonú ingatlannal rendelkezniük. Ez a vágyuk teljesült 2012 december 10-én, amikor az ÁGOTA Alapítvány felnőttképzési intézményének, a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, és
Schmitt Pál
elnök úr támogatásának köszönhetően megvásárolhatták a szegedi, Alföldi utcai ingatlanukat. Az alapítvány ezt a csaknem 300 nm-es ingatlant szeretné felújítani, és folytatni benne azt az áldásos működést, mely gyermekek és hátrányos helyzetű családok ezreinek nyújtott támaszt az elmúlt évtizedben is. Ennek részleteiről kérdeztük
Kothencz Jánost
, az ÁGOTA vezetőjét, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek –és ifjúságvédelmi főigazgatóját.
- Hogyan valósult meg az ingatlanvásárlás, és miért volt időszerű?
- Mindenekelőtt az ÁGOTA Felnőttképzési Intézménye és annak vezetője
Pál Melinda
okos és kitartó szervezésének köszönhetően, továbbá az ÁGOTA munkatársai, önkéntes közössége és képzői, trénerei jóvoltából tudtuk megteremteni a vásárlás költségeinek jelentősebb részét. Az Ő munkájuknak hála összegyűlt annyi pénz, amiből elindulhattunk annak az útnak a tudatos végiggondolásán, melynek a végén ma már a felújításon fáradozhatunk. Mindezt, őszintén és szeretettel köszönöm meg közösségemnek. A Szeged-Csanádi Egyházmegye és annak főpásztora,
Kiss-Rigó László
püspök úr és Schmitt Pál elnök úr támogatásának köszönhetően nemrég aláírhattuk a szerződést. Az Alföldi utcai, közel 300 nm-es ingatlan többségi tulajdonosa maga az ÁGOTA Alapítvány, és kisebb részben az ÁGOTA-val szimbiotikusan is együttműködő Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója. E közös tulajdonban lévő ingatlan, olyan céllal fog működni, mely egyértelműen a gyermek –és ifjúságvédelem terén nyújthat majd óriási segítséget, támaszt az arra rászorulóknak. Az ÁGOTA Alapítvány már kinőtte korábbi helyeit. Ezért is volt időszerű egy új ingatlan megszerzése. Mindenkinek, aki ebben közreműködött, nagyon szépen köszönjük, a gyermekeink nevében is.
- Milyen funkciói lesznek az „ÁGOTA Gyermekvédelmi Közösségi Centrumnak”?
- Többek közt alapítványunk játszóháza, ahol az elmúlt 13 évben gyermekek százait fogadtuk, és az utcai csavargás helyett értelmes szabadidő eltöltést biztosítottunk számukra, szintén ide költözik majd. Ebben a tanulmányi korrepetálást nyújtó tanodai támogatáson kívül, ingyenes gyermeknevelési szaktanácsadás, gyermekpszichológiai segítségadás, szociálterápiás és személyiségfejlesztő klienscsoport foglalkozások, valamint filmklubok, kézműves szakkörök, asztalitenisz és csocsó, ill. számtalan olyan közösségi program működik majd, ami megelőzheti vagy meg akadályozhatja a gyermekek és fiatalok elkallódását. Az ÁGOTA felnőttképzési központja is itt kap helyet. Mint az köztudott, az ÁGOTA pedagógiai programrendszere a hazai gyermekvédelmi szakellátásban komoly implementációs folyamatot él meg. Ennek nemzetközi vonatkozásai is elindultak már. Magyarországon, a KÁSZPEM rendszer (család nélkül élő gyermekek „szenzitív pedagogikoterápiája”) felnőttképzése komoly logisztikai feladatokkal jár együtt. Ennek a célnak is megfelel az ingatlan.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői gondoskodásban élő gyermekeket gondozó befogadó szülők, rendelkezhessenek ebben a térségben is olyan központtal, mely segítheti hivatásvállalásukat. Ezért az ÁGOTA és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója ugyanitt, otthont fog teremteni a befogadó szülők számára is. Képzések, támogatások szervezése, és számos szakmai segítségadást nyújthatunk majd ezen a helyen, a nevelő, illetve befogadó szülőknek, ezzel is támogatva az általuk gondozott gyermekeket. A nevelőszülői klubokon túl, sok olyan segítő, terápiás csoportot is megvalósítunk majd, ami a gyermekek pszicho-szociális támogatását még hatékonyabbá emelheti. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató valamennyi gondozott gyermekének komoly programokat kínál majd az új ingatlan.
- Az új ingatlanban tervezett tevékenység, az ÁGOTA Alapítványnak és a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának valamennyi célkitűzését és annak megvalósítását támogatni igyekszik.
- Egy apró, de annál nagyobb öröm a számunkra, hogy a csemetéink tanulmányi segíthetősége céljából, létrehozunk ugyanebben az ingatlanban, egy komoly színvonalú galéria könyvtárat, melyhez a könyvállomány már rendelkezésre áll. A csaknem 11 000 kötettel induló könyvtár mellett, számítástechnikai oktatás is indulhat.
- Vannak-e már a felújításra szánt jótékonysági programsorozatnak támogatói?
- Igen vannak, azonban minden segítség elkel. Az „ÁGOTA Gyermekvédelmi Közösségi Centrum” felújítására szervezett egész éves jótékonysági programsorozat elsősorban az ÁGOTA Alapítvány, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Csongrád megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat közös programsorozataként indul útjára. A korábbi időszakban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális, Család -és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága és annak vezetője, Soltész Miklós államtitkár úrral sokat gondolkodtunk azon, hogy mennyire fontos egy ilyen ingatlan az ÁGOTA gyermekei és közössége számára. Ennek jelentősége felismerésében osztozott velünk Kiss-Rigó László püspök úr is, aki nagyon sokat tett azért, hogy egyáltalán megvásárolhattuk az ingatlant. A programsorozat további, kvázi házigazdái, akik ugyancsak támogatják kezdeményezésünket,
B. Nagy László
kormánymegbízott úr, és
Magyar Anna
elnök asszony. Az ÁGOTA Alapítvány tevékenységét ez idáig is segítették olyan közéleti szerepvállalók, akikre ebben a projektben is számíthatunk. Így
Kalmár Ferenc, Bodó Imre, Nógrádi Zoltán
és számos más országgyűlési képviselő, illetve olyan vállalkozások vezetői, akik sokat tehetnek az elkövetkezendőkben is gyermekeinkért. Mindenki segítségére szükségünk van. Szeged Megyei Jogú Város főjegyzője,
Mózes Ervin
is segítségét ajánlotta fel a program támogatására. Ebben a programban, mindenféle politikai és ideológiai hovatartozástól függetlenül mindenki jó indulatára szükség van. Közel 50 millió forintba kerül majd a felújítás. Ezt az összegyűjtendő keretet 100 jótékonysági egységre bontottuk. Egy egység 500 000 forintnak felel meg. Tehát, ha elérjük, a száz egységet, akkor rendelkezésünkre fog állni a felújítási költség. Máris volt olyan közösség, akik az első ilyen egységet, vagyis fél millió forintot, e célra adományoztak. Decemberben, a Tótkomlósi Önkormányzat egy jótékonysági rendezvényen ennyit gyűjtött össze nekünk. Január elsejétől további 99 egység megszerzése a cél. Természetesen, ebben a projektben nem csak pénzt gyűjtünk, (hiszen azt úgyis kizárólag a felújításra költenénk) hanem szívesen fogadunk minden olyan felajánlást, ami a konkrét felújítási munkálattal kapcsolatos. Akár kivitelező cégek és vállalkozások felajánlásainak is nagyon örülnénk. Reményeink szerint, az elkövetkező időszak igazolni fogja, hogy a gyermekeinkért vállalt Karácsonyi jótékonyság, nem csak az ünnepek aktualitása, hanem a mindennapoké is lehet. Ebben bízva kérjük minden jó szándékú ember segítségét, hogy létrehozhassuk azt a gyermekvédelmi közösségi centrumot, mely méltó otthonául válhat a családból kiemelt, és veszélyeztetett gyermekeink számára.
ÁGOTA Alapítvány Bankszámlaszáma: OTP-Bank: 11735005-20499220
(x)