Januárig lehet pályázni a színház főigazgatói posztjára

Január 2-ig nyújtható be a pályázat a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára a kormany.hu-n és a szegedi önkormányzat honlapján olvasható kiírás szerint.
A posztra azért írt ki pályázatot a szegedi közgyűlés, mert a jelenlegi főigazgató mandátuma a nyáron lejár. Az új vezető 2013. július 1-jétől öt éven át irányíthatja a kulturális intézményt.
Gyüdi Sándor
, aki jelenleg
Juronics Tamás
művészeti igazgatóval,
Bodolay Géza
drámai tagozatvezetővel és
Pál Tamás
első karmesterrel együttműködve irányítja a színházat, az MTI érdeklődésére elmondta, hogy beadja pályázatát. Az önkormányzat tájékoztatása szerint eddig egy személy igényelt dokumentációt pályázata elkészítéséhez. A pályázati kiírás szerint a főigazgató személyéről a szegedi közgyűlés a pályázati határidőt követően 30 napon belül dönt.