Vízilabda: SZVPS-diadal a megyei derbin

Rangadónak nevezni talán túlzás lenne, de a megyei derbi jelzőt mindig kiérdemli a Szeged - Vásárhely összecsapás a vízilabda OB I/B-ben. A hétvégén a bajnokság 6. fordulójában az újszegedi sportuszodában mérte össze erejét a forduló előtt 3. helyen álló SZVPS és a 8. helyen szerénykedő HVSC. A találkozón a harmadik negyed döntőnek bizonyult, az esélyes hazaiak magabiztos, ötgólos győzelme teljesen megérdemelt.
A találkozó első gólját a vásárhelyiek szerezték,
Vígh Csanád
egy megúszást követően vette be
Balogh
kapuját a harmadik perc elején. A Vízipoló Suli
Katona Dániel
akciógóljával egyenlített, majd
Nagy Milán
centergóljával átvette a vezetést (6. perc: 2-1). A negyed utolsó két percében fordított a Vásárhely, előbb
Vígh Szabolcs
előnyből egyenlített, majd
Hajdú József
értékesített egy büntetőt (8. perc: 2-3). A negyed végül döntetlennel zárult Nagy Milán előnygóljának köszönhetően. A második negyedben sokáig érintetlenek maradtak a kapuk, a gólcsendet ki más, mint Nagy Milán törte meg a 12. percben egy emberfór után.
Szabó János
góljával még ugyanebben a percben egalizált a Vásárhely, de ezt követően a vendégek már nem tudták tartani a lépést az Éles-gárdával, amely Katona akció- és
Németh Zalán
előny góljával elhúzott (16. perc: 6-4). Fordulást követően három perc alatt eldőlt a három pont sorsa: a hazaiaktól
Barna Tamás
és Nagy Milán megúszásból,
Makra Zsolt
pedig akcióból talált be (20. perc: 9-4). Hiába kért időt
Török Sándor
, a HVSC mestere, ez a hajó már elúszott. A hátralévő percekben
Major Levente
és
Nagy Gergely
már hétre növelte az SZVPS-előnyt, amelyből a negyed utolsó pillanatában Hajdú József tudott faragni (24. perc: 11-5). A zárónegyedben potyogtak a gólok mindkét oldalon, a hazaiaktól
Nádasdi Gergő
kétszer,
Márkus Martin
, Németh Zalán és Makra Zsolt egyszer-egyszer talált az ellenfél kapujába, míg a vendégektől Hajdú József négy gólja mellett Szabó János kétszer volt eredményes. Győzelmével az SZVPS már a második helyen áll a bajnokságban, melynek 7. fordulójában mindkét megyei csapat november 5-én (szombaton) száll vízbe. Az SZVPS 11.15-kor a fővárosban az Angyalföldi Sportiskolával mérkőzik, ami nem ígérkezik könnyű kirándulásnak, míg a HVSC 15 órakor hazai környezetben a pontveszteség nélkül élen álló Hegyvidék-YBL WPC-t fogadja a Gyarmati Dezső uszodában.
Férfi vízilabda OB I/B A csoport 6. forduló:
Szegedi Vízipóló Suli - Hódmezővásárhelyi VSC 16-11 (3-3, 3-1, 5-1, 5-6)
Szeged, újszegedi sportuszoda, 100 néző. Vezette: Pásztor A., László G.
SZVPS:
Balogh - Katona 2, Nádasdi Z., Nádasdi G. 2, Námeth Z. 2, Makra 2, Barna T. 1.
Csere:
Márkus 1, Nagy G. 1, Staines, Nagy M. 4, Major 1, Zsigri, Papp V.
Edző:
Éles Vilmos.
HVSC:
Frankó - Szabó J. 3, Hajdú J. 6, Vígh Cs. 1, Kristó, Gallyas, Könyves. Csere: Vígh Sz. 1, Zentai, Pölös, Orosz, Versegi.
Edző:
Török Sándor.
Gól - emberelőnyből:
5/9 ill. 1/4.
Ötméteresből:
-/-, ill. 2/2.
A 6. forduló további eredményei:
Csabai Csírkefogók - Angyalföldi SI 9-14 Kecskeméti SI - Neptun VSC 9-5 Hegyvidék-YBL WPC - BVSC-Zugló Tipo 7-6 MAFC - Szolnoki Főiskola 9-5
A bajnokság állása:
1. Hegyvidék-YBL WPC 18 pont 2. Szegedi VPS 15 pont 3. BVSC-Zugló Tipo 12 pont 4. Angyalföldi SI 10 pont 5. Kecskeméti SI 9 pont 6. MAFC 9 pont 7. Neptun VSC 9 pont 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3 pont 9. Szolnoki Főiskola 1 pont 10. Csabai Csirkefogók 1 pont