Kádár Annamária: „Mindenki merjen a saját életének mesehőse lenni” + FOTÓK

A pszichológus szerint természetes a testvérféltékenység, s fontos, hogy a szülők meséljenek a tablethasználat helyett.

„Tudnom kell, hogy mikor kell fognom és mikor szükséges elengednem a gyermek kezét” – szülők – többségében édesanyák – előtt beszélt a megfelelő nevelés és a mesék fontosságáról

Kádár Annamária

pszichológus Algyő Faluházában. A népszerű Mesepszichológia című könyvsorozat szerzője szerint a gyerekek egész életükben megérzik, ha a szülők helyett a televízió képernyője altatja el őket.

Ez a mi mesénk

A mese fontos a gyermek életében, de ennél fontosabb a saját élettörténetünk, a nevelési módszereink. Rámutatott, akkor is, mesélünk magunkról, ha egy szót sem szólunk, a nonverbális jelek is nagyon sokat jelentenek. A negatív élményeket is be tudják építeni a gyermekek az énképükbe, minél többször hallják, annál többet tanulnak belőle. Fontos, hogy lapozós könyveket kapjanak a babák, ezek alapján ismerhetik meg az őket körülvevő világot, a képek alapján pedig mi is tudunk nekik történeteket mesélni. Három év felett már lehet ábrák nélküli történetet elbeszélni nekik, de öt éves kor előtt nem érdemes varázsmesét választani, mert nem tudják megkülönböztetni a fantáziavilágot a valóságtól. „A három éves gyermek szorong a Piroska és a farkas bábjátékon, azt hiszi, egy valódi farkas akarja megenni a főhőst” – magyarázta.

Az „egyszer volt, hol nem volt” és az „itt a vége, fuss el véle” fordulatok kinyitják, illetve becsukják a mesevilágot. „Általában egy varázsmese a hős elindulásával kezdődik, belemegy a szituációba életbátorsággal, s nem azt számolja, hogy kilencvenkilenc királyfit megevett a sárkány, akkor ő lesz a századik” – mondta Kádár Annamária, aki szerint ugyanerre van szükség a felnőtt életben egy cégalapításnál, vagy egy váratlan helyzet megoldásához. Egy nagymama történetét elevenítette fel, aki faluját is ritkán hagyta el, de unokája hívására New Yorkba repült. Az unoka dugóba került, a nagymama viszont erről semmit sem tudott. Végül bátran odament egy színesbőrű sráchoz, s megkérdezte tőle, hogy beszél-e magyarul. S a fiú azt válaszolta, hogy igen, mert pár évet Budapesten tanult az egyik egyetemen. Ha a nagymamának nem lett volna meg az optimista életfelfogása, nem tudta volna megoldani a helyzetet – mutatott rá a pszichológusnő. Saját családja példáján keresztül láttatta, hogy mennyire működik a mágikus gondolkodás a gyermekeknél. Apja a balkonról csempészte be az ajándékokat a szobába, de a négy éves öccse észrevette: „Láttam a mikulást, göndör haja volt” – hiába tapasztalta saját szemével a cáfolatot, fantáziája kijavította a valóságot. A mesélésnek egy szertartási rítusnak kell lennie, le kell zárni a napot, szükséges valami átmenet. A személyes jelenlét biztosítja az érzelmi intelligencia fejlődését. „Azok az anyukák, apukák, akiknek szülei jó mesemondók voltak, továbbörökítik ezt a tudást, de sosem késő elkezdeni” – vélekedett Kádár Annamária. Ezzel ellentétben húsz percnél több televízió-nézést, tablethasználatot egy nap összesen(!) nem szabad engedni a gyermekek számára, mert ezek akadályozzák a belső képek megteremtésében. A diafilmeket határesetnek tartja, mivel nem jelenik meg bennük a mozgás, így a fantáziának is marad tere. Rámutatott, a mesét soha nem szabad magyarázni, ezért hibásnak tartja az ezek elemzését megcélzó iskolai órákat. „A mese megteszi a maga dolgát, nem kell szereplőt, cselekményt, s főleg tanulságot kigyűjteni!”

Tudni kell jól dacolni

Törekedni kell, hogy biztonságos kötődés alakuljon ki a kisgyermekben, mert a dackorszakban csak így tud nemet mondani. A határok nem lehetnek túl szigorúak, mert a csemete fejlődésében ez megjelenik, példaként egy kisfiút hozott, aki visszatartotta a székletét, mert mindenben korlátozták. Természetesen a keretekre szükség van, a családi háromszög tetején a szülők vannak, ez nem fordulhat meg. Azonban tudni kell, hogy mikor kell fogni, s mikor szükséges elengedni a gyermek kezét. A „helikopter szülő” állandóan köröz a gyermek felett, nem hagyja önállóvá válni, kiszolgált bábúvá teszi, aki egész élete során az marad – utalt a „mama hotelek” világára a pszichológusnő. Egyre gyakoribb a nyitási válság a fiatalok körében, a munkaerőpiacra belépést elhalasztják akár 35-40 éves korukig, olyanok, mint Pán Péter, mindig gyermekek maradnak. A dackorszak a szülőknek sem egyszerű, a megoldás a sok türelem, mert a bölcsődéseknek, óvodásoknak csak érzelmi intelligenciájuk van, a kognitív indokokat nem értik meg. Figyelembe kell venni, hogy a gyermekek nem kicsinyített felnőttek, az ő perspektívájukból kell látni a világot. Kádár Annamária szerint egy gyermek akkor egészséges, ha derűs, kíváncsi, kezdeményező és kicsit önző.

A testvérféltékenység természetes dolog

„Sok szülő azt hiszi, hogy hibázott, s valamit tenni kell. Pedig képzeljük el azt a szituációt, hogy férjünk egyszer csak betoppan egy új nővel, s azt mondja: mostantól hármasban élünk házasságban” – mutatott rá egy analógiára a pszichológus. Kiemelte, különösen az első gyereknek nehéz elfogadni az új helyzetet, aki szorongóbb, mert a szülei is azok az ő nevelése során. Elmondta, ő is tizenhárom éven keresztül verekedett testvérével. Azt tanácsolta, szülőként hagyni kell ezt, akkor szükséges beavatkozni, mikor „vér folyik”. Úgy látja, a konfliktus szükségszerű minden fejlődéshez, szülőként, gyermekként el kell hagynunk a komfortzónát, a „mézmocsárt”. A sok „küzdelem” ellenére – helyesebben pont annak okán – testvérével most is kiváló a viszonya, a szolidaritás már akkor megjelent közöttük, mikor a szüleik előtt kellett eltitkolni, hogy mit csináltak egymással. A testvérrel egy egész életre kapunk konfliktusmegoldási stratégiát. Előadása végén azt tanácsolta, hogy a szülők, pedagógusok meséljenek népmesét, varázsmesét, vagy bármely más műfajt, de közben a saját életüket se felejtsék el beleszőni. „Mindenki merjen a saját életének mesehőse lenni” – üzente búcsúzó mondatával.