Bulvár

A vásárhelyi tanyán szült meg a nő, mert nem bírta a mentőautó megközelíteni az épületet

A vásárhelyi tanyán szült meg a nő, mert nem bírta a mentőautó megközelíteni az épületet

2015. január 22., csütörtök
A vásárhelyi tanyán szült meg a nő, mert nem bírta a mentőautó megközelíteni az épületet

Csütörtök hajnalban egy szülésnél kellett segédkezni a tűzoltóknak Vásárhelyen, de műszaki mentést kellett végezni egy baromfikat és bútorokat szállító teherautónál is - írja közleményében a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Szerdán reggel nyolc órakor a 43-as út 50-es kilométerszelvényében egy kamion és egy személyautó ütközött. A baleset következtében a kamion az árokba csúszott, a sérült autó pedig elzárta a forgalmat az érintett útszakaszon. A helyszínre a makói hivatásos tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították mindkét járművet, majd levontatták a kocsit az úttestről. Személyi sérülés nem történt. Délután három órakor Szegeden, a 75-ös úton egy kisteherautó platója a rakományával együtt leborult a körforgalomban. A jármű bútorokat szállított. A helyszínen a szegedi egységek végezték el a műszaki mentési munkálatokat. A balesetben senki sem sérült meg. Csütörtökre virradó hajnalban a hódmezővásárhelyi mentőszolgálat kérte a tűzoltók segítségét. Egy Hódmezővásárhely külterületén található tanyára, egy szülő nőhöz riasztották a mentőszolgálat szakembereit. A tanyaépületet a rossz útviszonyok miatt az orvosok nem tudták mentőautóval megközelíteni. A szülést a tanyában vezették le, majd a hódmezővásárhelyi tűzoltók hordágyon, kézben szállították a nőt és újszülött gyermekét az út végén várakozó mentőautóhoz. Csütörtökön, reggel fél hatkor egy kacsákat szállító teherautó pótkocsija borult árokba Ópusztaszernél. A helyszínre a kisteleki katasztrófavédelmi őrs tűzoltói érkeztek. Az egység a műszaki mentési munkálatokat teljes útzár mellett végezte el. A balesetben több kacsa is elpusztult, személyi sérülés nem történt. A mentési munkálatok a délelőtti órákig elhúzódnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.