Hölgyválasz: Akit szeretünk, soha el nem engedünk…

A forró aszfaltra hullott hűs esőcseppek táncát figyeltem, ahogy pára formájában gomolyog a zápor vissza az olvadozó betonról. Azt kívántam bár lenne időm táncolni az esőben, megállítani a járművet az útszélén, kiszállni a felhőszakadásba és kitárt karokat az égre emelve, csak nevetve pördülni és meg nem állni.

Végül képtelen voltam ellenállni ennek a kísértésnek: leállítottam a motort, kibontottam a kontyba fogott hajamat, már kacagva nyitottam ki az autó ajtaját, kiszálltam és hahotázva futottam, néhány tánclépést téve örültem a hűsítő eső örömének, a néptelen utcák magányának. Végül egy boltba menekültem be, ahol még mindig kacagva kicsavartam hajamból a vizet, azt gondolván a néptelen üzletben, hogy senki nem látja pajkosságom. Ám hirtelen megéreztem valakinek a tekintetét, ahogy abba az irányba néztem, ahonnan a furakodó szempárt érzetem, láttam, hogy a biztonsági őr már ellenállhatatlan nevetésbe tört ki, ahogy megszemlélte az iménti magánszámomat. Én prózai egyszerűséggel, enyhén megemelt vállakkal, némi bocsánatkérő tekintettel csak ennyit közöltem: esik az eső. Ezen még jobban elkezdett nevetni. Én pedig tudtam: örömömben táncoltam. Néhány nappal ezelőtt, amikor Eger városában egy hűsítő este egy jó barátnőmmel vacsoráztunk teljesen váratlanul közölte velem: „mindjárt idejön a pincér letérdel eléd és megkéri a kezed”. Értetlenül néztem rá, miért hallom épp ezt az abszurd megjegyzést. Erre kifejtette megjegyzését: „Bejön ide este egy hölgy, nyitásnak rendel egy korsó sört, utána meg egy kétszemélyes csülök tálat kettőnknek, mindehhez még kovászos uborkát is kér…” Ekkor már mosolyogtam: Akkor nem valószínű, hogy a pincér kéri meg a kezem, sokkal valószínűbb, hogy a szakács ront ki a konyhából látatlanul. Valóban este tíz órakor az étteremben étkezők jelentős része a nyári hőségre való tekintettel az olyan kímélő ételeket részesítette előnyben, mint a salátákat, tésztaféléket. Én mégis belehajszoltam kedves barátnőmet a „csülök pékné módra” örömeibe, mert a hőségre való tekintettel már napok óta csak ásványvízen és dinnyén éltem. Persze az igazsághoz hozzátartozott, hogy ünnepi vacsora volt, hisz ünnepeltük kettőnk különleges, hiten alapuló barátságát, ami legyen bármilyen sötét felleg is az égen nem emberi szívekben, hanem Isten akaratában van elrejtve. Így bár értek bennünket fájó pillantok, de van egy szeretet, ami minden nehézségen átível: ez a testvéri szeretet. Akit ilyen szeretettel övezünk az életünkben, azt sohasem fogjuk elengedni szívünkből. Éppúgy, ahogy engem sem engedtek el sohasem azok az emberek a lelkükből, szívükből, akik merték hinni, hogy megváltozik az életem és olyanná lesz amilyet sohasem reméltem. Elismerem és belátom, hogy álmodni sem mertem soha az életem folyamán olyan terveket, olyan utakat, olyan valóságot, amiben ma már részem lehet. Egyszer azt hallottam, hogy merjem álmodni Isten álmait, és ne mondjak le róluk. Én akkor azt hittem, hogy elkezdtem álmodni Isten álmait, de mindeközben rádöbbentem, hogy sohasem fogok tudni olyan merészet álmodni mint amilyen merész és gyönyörű tervben részem lehet. A jövő előttem pedig nem a reménytelenséget, nem a múlandóságot, nem az enyészetet, hanem az reményt, az örökkévalóságot, és legelképesztőbb álmokat tartogatja, olyanokat, amikről ma még álmodni sem merek. Kedves Olvasók! Ezen a Nóra napon nagyon sok szeretettel köszöntök minden Nóra nevű olvasót! Nevünk jelentése: Isten az én fényességem.