Házasság a megmaradásért: István és Gizella

Múlt héten egy záró összejövetelen értékelték a a szegedi Házasság Hete tapasztalatait, egyúttal köszöntet mondva a partnereknek. A házasság és a család fontossága továbbra is fókuszban marad, hiszen 2011 a Család Éve a Magyar Katolikus Egyházban. Új sorozatunkban néhány történelmileg híres házasságot mutatunk be Nyári Imre történész összeállításában.

Még mindig főleg a hagyományos értékrendet vallók körében népszerű a Házasság Hete, akiket erősíteni is szeretne a rendezvény, és a visszajelzések alapján ezzel el is éri célját. A szervezők számára az is fontos, hogy kedvet csináljanak a férfi-nő ezen szövetségéhez a fiatalok és a nem házaspártiak szemében is - mondta el portálunknak

Keszeli Ilona

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodájának munkatársa. Bár rekordszámú látogatót vonzott idén a rendezvény, a siker inkább olyan momentumokban érhető tetten, amikor a rendezvénysorozat egy-egy programja hatására a pár - legalább - egyik fele tudatos lépéseket tesz annak érdekében, hogy a kapcsolatuk jobb legyen, hogy az önzés helyett a másik érdekét tartsa szem előtt; vagy egy kategorikusan házasságtagadó egyedülálló komolyan elgondolkodik arról, hogy talán mégis jobb ketten, mint egyedül - tette hozzá Keszeli Ilona.

István és Gizella

Első királyunk

Szent István

felesége, a bajor herceg, később német-római császár

II. Henrik

húga,

Boldog Gizella

volt. István a 970-es években született, és apja, Géza fejedelem tudatos keresztény neveltetésben részesítette. Feleségül pedig a bajor herceg lányát,kérte meg fia számára. Az esküvőre valószínűleg a bajorországi Scheyernben került sor. Gizella 985 körül született. Családja mintegy a kereszténység és a béke váltságaként tekintett házasságára a pár évtizede még borzalmas támadásai miatt rettegett, csak felemásan keresztény magyar nép hercegével. Meglehetősen különböző alkatú emberek voltak. István alacsony, bátor, harcias, ha szükségét érezte, a ridegségig kemény ember volt, de a nagylelkűség erénye is megvolt benne, olyannyira, hogy a kortárs uralkodók közül messze kitűnt vele. Gizella pár évvel fiatalabb lehetett Istvánnál. Nyúlánk termetű (magasabb volt Istvánnál), törékeny lány, aki apácának készült, és mindig is szemlélődő hajlamú, békés lélek volt. Közös vonásként mély keresztény hitük azonban hamar kitűnt, és összekötötte őket. Küldetéstudatuk, hogy a magyarságban már elhintett kereszténység magjait kisarjasszák, kiteljesítsék és elmélyítsék, erős kapoccsá vált közöttük, amely megszülte egymás tiszteletét és szeretetét. Gizella a keresztény térítésben férje buzgó segítője volt, együtt látogatták végig a Magyarországon sorra születő egyházmegyéket, és sorra ajándékozták a királynő és udvarhölgyi által szorgalmasan szőtt terítőket, miseruhákat, melyeket még századokkal később is kegyelettel őriztek a megajándékozott templomokban. Politikai ügyekbe nem avatkozott.

A trónörökös és a szeretett fiú

Több gyermekük született, név szerint

Imrét, Ottót

és talán

Ágotát

ismerjük. Az elsőszülött Ottó valószínűleg fiatalon meghalt, így Imre lett a trón örököse. István a herceg nevelését a rendkívül művelt velencei szerzetesre,

Szent Gellértre

bízta. Istvánt fiához, Imréhez meleg szálak fűzték. Erről életírói is megemlékeznek: „… Egyetlen fiát szenvedélyesen szerette, mindennapos imáiban örökösen Krisztusnak és Szűz Szülőanyjának szentelte. Minden óhajtásával azt kívánta, hogy fia túlélje, s hogy utána országának ő kerüljön élére. S hogy ilyen nagy uralom kormányát majd erősebben kézben tarthassa, rávette, hogy az igazhitű férfiak tanítását mindkét füllel hallgassa mindennapos olvasás által. Az atyai szeretet lángjától ösztökélve ő maga is erkölcstanító könyvecskét szerkesztett.” De világosan vall erről a fiához írt „erkölcstanító könyvecske”, az Intelmek bevezetője is. Szeretete nem merült ki a puszta kényeztetésben. Tudta, ha fia egyszer majd trónra kerül, egyedül kell megállnia az élet vad sodrában. István hosszú uralkodásának kemény tapasztalatai szinte drámai erővel csendülnek ki az Intelmek itt idézett soraiból „… fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi.”

Mindhalálig hűen

Akárcsak más korokban, Szent István korában sem volt ismeretlen a házasságtörés, mint a magyarok, mint más népek között. A régi pogány szokások semmi kivetnivalót nem találtak az ágyasok tartásában, a nőrablásban, az időleges „próbaházasságokban”, esetleg a többnejűségben. „István és szeretett hitvese, Gizella” - ahogy a királynő felhímezte ezt az egyik általa készített miseruhára, azonban miként ezt a kortárs krónikások dicsérőleg megjegyzik, a keresztény családeszmény szerint mindhalálig hűségesek voltak egymáshoz. Szent István tudatában volt a család társadalomban betöltött fontosságnak, ezért megőrzésről rendelkezik törvényeiben. Igyekezett keresztény elveket bevezetni a pogány magyar nagycsalád rendjébe. A pogány szokások szerint a férj a feleségét bizonyos esetekben büntetlenül megölhette. Ezt István büntetendő dolognak nyilvánította. A pogány szokások szerint a leányrablás természetes módja volt a feleségszerzésnek. Mivel ez ütközött a keresztény elvekkel, ezért István ezt is szankcionálta. Igyekezett meggátolni, hogy a házastársak „csak úgy” elhagyják egymást, illetve komolyan büntette, ha valaki rabnőt vásárolt magának feleségként. A pogány szokásokhoz képest törvényeivel sokat javított a nők, főleg az özvegyek helyzetén. Imre herceg halála 1031-ben rendkívül súlyosan érintette a házaspárt. Egyetlen gyermekük elvesztésén túl életművük, a magyar kereszténység is veszélybe került. István unokaöccsét nevezi ki a örökösének, de Gizella viszonya feszült az új trónörökössel. A király ugyan megeskette a rokonát, hogy tiszteletben tartja a királyné jogait, de Szent István halála (1038) után alig telt el egy év, és Gizellát megfosztották mindenétől, amit férjétől kapott, végül pedig fogságba is vetették. 1045-ben III. Henrik sikeres Magyarország elleni hadjárata idején szabadult csak ki. Passauba ment és ott a Szent Kereszt kolostor apátnőjeként halt meg.