Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Bulvár

Szegedi gyárak: A háborútól a tervgazdálkodásig + FOTÓK

Szegedi gyárak: A háborútól a tervgazdálkodásig + FOTÓK

2011. február 15., kedd
Szegedi gyárak: A háborútól a tervgazdálkodásig + FOTÓK

2. rész

A két világháború közötti korszaktól Szeged számos, a jövőt meghatározóan befolyásoló, sajátos vonást hordozó ipart örökölt. Olyan termelőüzemek jöttek létre, amelyek az itt talált vagy könnyen elérhető nyersanyagokhoz kötődtek, mint a mezőgazdasági eredetű nyersanyagokat feldolgozó élelmiszeripar, a kenderfeldolgozás, a tiszai faúsztatáson alapuló faipar, a helyi agyagkitermelésen nyugvó tégla- és cserépgyártás. Szeged gyáriparának reprezentáns egységei a háború végén a Szegedi Kenderfonógyár Rt., az Újszegedi Kendergyár, az Angol-Magyar Jutafonó és Szövőgyár Rt., a Kunsági Szövőgyár, az Orion Bőrgyár Rt., a Délmagyarországi Cipőgyár, az Első Szegedi Cipőgyár, a Pátria Cipőgyár, a Lippai Fűrészüzem, a Szegedi Lemezgyár és Faipari Rt., az Újszegedi Gőzfűrész és Ládagyár Rt., a Szegedi Gyufagyár, a Tisza Malom Rt., a Szegedi Konzervgyár, a Pick Szalámigyár, a Szegedi Dohánygyár, a Szegedi Keramit és Műtéglagyár Rt. és a Szegedi Téglagyár Társulat voltak.

Szeged ipara a háború végén

A II. világháború során Szeged ipara az ország más városaihoz mérten lényegesen kisebb károkat szenvedett, melyek nagyobb része a termelő-berendezések leszereléséből, elszállításából, valamint az anyag és termékkészletek elviteléből származott. Ebben szerepet játszottak a volt tulajdonosok, akik a közeledő front elől próbálták menekíteni javaikat, valamint a kivonuló, menekülő német, majd a bevonuló szovjet csapatok.

Újra termelnek a gyárak

A nagyobb üzemek közül a Szegedi Kenderfonógyár, amely a háború után is részvénytársasági formában működött, komolyabb károkat nem szenvedett, a gépi berendezéseket, a nyersanyagokat sikerült megmenteni. A Szegedi Konzervgyár sértetlenül vészelte át a front átvonulását. A kivonuló német és magyar katonaság a készáru készletek nagy részét elszállította. A Pick Szalámigyárat lényegében nem érte háborús károsodás. Az üzem szélesebb körű élelmiszeripari tevékenységet folytatott, így rendelkezett hentesáru és húskonzerv üzemmel, zsírolvasztóval, gyümölcskonzervgyártó berendezéssel, sőt libabontásra alkalmas felszereléssel is. A Szegedi Gyufagyár 1946 elején 60%-os teljesítménnyel üzemelt, év végére elérte a háború előtti szintet.

A helyreállítás évei: a mellőzött város

1945–46-ban az országos helyreállítási és újjáépítési program elsődlegesen a nehéziparral, ezen belül a gépgyártással és bányászattal foglalkozott, a szegedi ipart reprezentáló könnyűipar és élelmiszeripar nem kapott érdemi támogatást. A város ipara csak lokális jelentőséggel rendelkezett, az ország gazdaságában nem töltött be érdemi szerepet. Számos szegedi üzem a Vörös Hadsereg részére is dolgozott, mint például a Lippai Fűrészüzem, az Orion Bőrgyár, a Szegedi Dohánygyár, a Szegedi Gyufagyár, a Délmagyarországi Cipőgyár, a Szegedi Cipőgyár, és a Pick Szalámigyár. A Szegedi Kenderfonógyár az újraindulását követő első hónapokban szinte kizárólag katonai megrendelésre termelt. A szovjet hadsereg igényeit teljesítő gyárak nyersanyagellátását a katonaság segítette elő.

Fejlesztés helyett leépítés

1947 őszén elkészült Szeged város hároméves terve. A terv külön nem foglalkozott iparfejlesztési és -telepítési kérdésekkel. Az összeállítók naivitását jelzi, hogy felvetették egy Szegeden felépítendő évi 60-65 millió kW energiát adó vízi erőműtelep létesítését. 1948 közepén a politikai hatalom biztonsági okokból a szegedi gyárak termelésének egy részét az ország belsejébe helyezte át, főleg a hadiipari megrendelések esetében. Csökkentették a Szegedi Gyufagyár, és a Szegedi Dohánygyár termelését, majd sor került a város iparában a háború után jövő évek legnagyobb veszteségét okozva a dohánygyár áttelepítésére Sátoraljaújhelyre. Így Szegeden – az ország sok más településéhez hasonlóan – jelentős munkaerő felesleg alakult ki, és a munkanélküliség 1949-ben érte el csúcspontját.

A szocialista ipar: gyárak és szövetkezetek

A Gazdasági Főtanács 1949 februárjában határozatot hozott arról, hogy a korábban a Szovjetunióból megvásárolt 32 000 darab fonóorsó felhasználásával fonóüzemet létesít Szegeden, és már ekkor tervbe vették, hogy a későbbiekben ezt szövőüzemmel is kibővítik. A Szegedi Textilművek alapkövét 1949. május 1-én rakták le, a fonodai rész felépítése 1950-ben be is fejeződött. Az 50-es évek elejétől az élelmiszeripar legnagyobb üzemei a Konzervgyár és a Paprikafeldolgozó voltak. A Szalámigyár még csak a 15. helyen állt a nagyság szerinti rangsorban. A nehézipart reprezentáló gyárak, mint a kéziszerszámgyár, a vasöntöde és az autójavító alig néhány száz fővel dolgoztak. A szövetkezeti iparban 1954-ben 19 kisipari termelőszövetkezet (ktsz) és egy háziipari szövetkezet tevékenykedett, összesen 2185 főt foglalkoztatva. Legtöbben, közel nyolcszázan a Szegedi Háziipari Szövetkezetnél dolgoztak, döntően bedolgozói rendszerben. A ktsz-ek között az Április 4. Első Szegedi Cipész, a Szegedi Vas- és Fémipari, valamint a Szegedi „Nívó” Játék és Tömegcikk Szövetkezet létszáma 100 és 300 fő között mozgott. Szeged szövetkezeti iparában – az állami ipartól eltérően – a vas- és fémfeldolgozás jelentős szerepet töltött be.

Iparfejlesztés: a valóság és a tervek

A város iparában az 1960-as éveket a gyors ütemű fejlődés jellemezte, a foglalkoztatottak száma másfélszeresére bővült. Döntően a korábban meglevő gyárakban növelték a munkahelyek számát, új üzemek telepítése csak az évtized végén indult, és az 1960-as évek közepén kezdődött az olajbányászat a térségben. 1964-ben felépült Szegeden a gumigyár, és az Országos Gumiipari Vállalat gyáregységeként megkezdte termelését. A határozat alapján a II. ötéves tervben mindössze egy új ipari létesítmény, a Kábel- és Sodronykötélgyár gyáregységének telepítését irányozták elő Szegedre. A város a kábelgyáron kívül további ígéreteket kapott ipartelepítésre, ezek azonban egy kivételével nem valósultak meg. 1958 őszén szó volt arról, hogy Szeged egy gyógyszergyárat kap, mivel Budapest gyógyszeripara már nem volt fejleszthető. Annak ellenére, hogy a gyógyszeripari beruházás megvalósításához a feltételek rendelkezésre álltak, és már a helyszínét is kiszemelték, a beruházás végül Debrecenbe került. Az olajipari eredmények más iparágakat is fejlesztési lehetőségekkel kecsegtettek. A hatvanas évek elején 20 éves távlati fejlesztés keretében tervbe vették a Tisza déli szakaszán, Szeged körzetében egy petrolkémiai kombinát telepítését. Ennek a helye vagy Domaszék, vagy Sándorfalva lett volna. A telepítés végül csak terv maradt, egyrészt az algyői olajipari beruházás nagysága, másrészt a szegedi munkaerő hiánya miatt a gyárat Észak-Magyarországra helyezték.

Szegediek a világpiacon

A korszakban a város jelentősebb gyárai közül a legnagyobb fejlődést az 1959-ben létesített kábelgyár és az 1960-as években telepített gumigyár érte el. A Szegedi Gumigyár fejlesztései a tengeri olajkutatáshoz és olajtermeléshez kapcsolódtak. Kialakították a kitörésgátló, a tengeri átfejtő és a vízsugaras árokásó tömlőfajtákat. A gyár sikere, hogy a KGST-n belül kijelölték a mélyfúró-tömlők gyártására, licencüket pedig az USA is megvásárolta. Ebben az időben a világ mélyfúró-tömlő termelésének mintegy 40%-a Szegeden készült, emellett szállítóhevedereiket a világ 20 országába exportálták. A hazai gyufagyártás mindinkább Szegedre koncentrálódott. Felszámolták a Kecskeméti Gyufagyárat, gépparkját Szegedre szállították. Egy részüket munkába állították, és megkezdték velük a családi gyufa gyártását, a többi gépet pedig felújítás után eladták Irakba. Az évtized végén 380 fő dolgozott a gyárban, ahol évente 170 millió doboz gyufát gyártottak. A város nagy hagyományú kézműipari terméket gyártó seprűgyára az egyetlen gyár volt Szegeden, amelyik kimondottan csak exportra termelt, és egy évtized alatt meghódította a világpiacot. Az előző részben: Szegedi gyárak: az aranyévek A következő részben: Az élelmiszeripar szárnyalásaForrás: Blazovich László: Szeged rövid története Reizner János: Szeged története I-IV. Kristó Gyula (szerk.): Szeged története

Összeállította: Illés Tibor

Az országos tervhivatalA közúti híd újjáépítése
szegedi gyárak gyáripar Szeged
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2025logo