Leöntötték benzinnel, és rágyújtott


A rendőrség adatai szerint pénteken a hajnali órákban egy 50 éves nő első és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, amely testének 20 százalékát érinti - közölte Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Nagymágocsi otthonukban szóváltásba keveredett párjával az 50 éves nő. Az 51 éves férfi, hogy a veszekedésnek végett vessen a személygépjárművéhez indult, hogy elmenjen otthonról. Ekkor az asszony, hogy megakadályozza férje távozását, leöntötte benzinnel a gépjárművet, amely során saját ruházata is jelentősen átitatódott. Ezt követően leült a háznál lévő útpadkára, majd rágyújtott, nem gondolva az üzemanyaggal szennyezett ruházatára. Ahogy meggyújtotta a gyufát ruhája rögtön lángra lobbant. Miután a keletkezett tűzet eloltották a férj úgy döntött, nem értesítik a mentősöket. Reggel 7 óra körül a nő betelefonált a munkahelyére, hogy nem tud dolgozni menni, mivel megégett. 7:45-kor a lakáshoz kiérkező munkatársa megdöbbenve látta, hogy milyen mértékű égési sérüléseket szenvedett kolléganője és rögtön értesítette a mentősöket. Az 50 éves asszonyt a helyszínre kiérkező mentőhelikopter egy budapesti kórházba szállította kezelésre.