(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
1326-ban ezen a napon született I. (Nagy) Lajos (Anjou Lajos) Magyarország (1342–1382) és Lengyelország (1370–1382) Anjou-házi királya.
Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, így az ország fejlettsége közelebb került a nyugat-európai országokéhoz, aktív külpolitikája és hadjáratai révén pedig Magyarország európai nagyhatalommá vált. Lajos Károly Róbert magyar király és harmadik (egyes feltételezések szerint negyedik) felesége, Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából származott, nevét apai nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta. A lovagi készségeken túl Lajost megismertették a lovagi eszményekkel, erényekkel is a középkori Nyugat-Európa lovagi történetein, eposzain és hősénekein keresztül (például a Parsifal), amelyek a francia kötődésű-származású Anjouk-k révén ismertebbé váltak a magyar királyi udvarban. A trónörökös első politikai „ténykedéseinek” tekinthető, hogy az 1335-ös visegrádi királytalálkozón ő is ellátta kézjegyével a Habsburg-ellenes magyar-cseh-lengyel megállapodást. Regnálása alatt a Magyar Királyság európai nagyhatalommá vált, amit „Archiregnumként” (azaz főkirályságként) emlegettek. Ezt csak erősítette az 1370-ben létrejött perszonálunió Lengyelországgal, a térség másik fontos államával. Lajos nem véletlenül szolgált rá a „lovagkirály” elnevezésre: míg apja, Károly Róbert csak szükségből „húzott kardot”, addig Lajos uralkodását végigkísérték az itáliai, dalmáciai, litvániai és balkáni hadjáratok, amelyekben személyesen is jeleskedett, nem egyszer veszélyes helyzetbe sodorva magát. Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta. A magyarországi Anjou-ok idején kezd elterjedni hazánkban a gótika. Utolsó éveiben visszavonulva élt, a lovagi eszményeknek megfelelően csendes, elmélkedő, jámbor életet kezdett és vezekelt a bűneiért. Nagyszombat városában halt meg 1382. szeptember 10-én 56 éves korában. Székesfehérvárott temették el, a bazilika Szent Katalin kápolnájában. Nem sokkal halála előtt egy üstökös jelent meg az égbolton, a középkoriak szerint a világ közelgő veszteségét jelezve. 1827. március 5-én hunyt el Alessandro Volta, gróf (teljes nevén Alessandro Giuseppe Antonio Anastasio Volta) (Como, 1745. február 18. – Como, 1827. március 5.) olasz fizikus, az elektromos áram elméletének kidolgozója, a víz elektrolízisének felfedezője és a kénsavoldatba merülő cink- és rézelektródból álló Volta-elem (galvánelem) feltalálója.Alessandro Volta 1745. február 18-án született Comoban. Gondos nevelésben részesült. Tanulmányainak elvégzése után 1774-ben szülővárosa gimnáziumában a fizika tanárává nevezték ki, majd 1779-ben a paviai egyetemre, szintén mint a fizika tanárát hívták meg. Érdemei az elektromosság terén oly nagyok, hogy e tekintetben alig van tudós, ki vele versenyezhetne. Galvani kutatásaiból indulva ki, arra a következtetésre jutott, hogy bármely fémekből álló lánc elektromossági állapota ugyanaz, mint hogyha végpontjaik közvetlenül érintkeznének. Ez a Volta-féle elektromossági alaptörvény. Zárt fémlánc nem idézhet elő tartós áramlást, ahhoz másodrendű elektromotorok, azaz folyadékok szükségeltetnek. Ha egy ekként keletkezett kombináció végpontjai érintkeznek, az elektromosság folytonosan kiegyenlítődik, feszültsége azonban az érintkezési ponton azonnal helyreáll. Ez a galvánáram. A másodrendű vezetők Volta szerint nem elektromotorok, hanem csak vezetők. Ezen elmélet alapján szerkesztette meg elektromos oszlopát, melynek jelenségeit a dörzsölési elektromosság által igyekezett megmagyarázni. Az oszlop fiziológiai hatása gyengébb, mint a leideni palacké, melegségi tüneményei azonban erősebbek. Oszlopán kívül Volta még egy tálcakészüléket is alkalmazott. 1827. március 5-én halt meg 82 éves korában Comoban. 1953. március 5-én meghalt Joszif Visszarionovics Sztálin (Gori, Orosz Birodalom, 1878. december 18. – Kuncevo, Moszkva mellett, 1953. március 5.) apai ágon oszét, anyai ágon grúz nemzetiségű szovjet forradalmár, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára (1922-1953), a Szovjetunió generalisszimusza.A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Vlagyimir Iljics Lenin által létrehozott kommunista diktatúra Lenin halála utáni kollektív vezetőségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett. Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása a Szovjetunióban, az ellenzék tagjainak üldözése, sokak kivégzése. Az ő nevéhez fűződik a világ legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulág rendszerének kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla, szobrokat állítottak neki, tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét. Kísérlete a bolsevista szovjet rendszer egész világra való kiterjesztésére Magyarország és a II. világháború után a „béketáborhoz” tartozó országok számára tragikus következményekkel, megszállással (amihez a nyugati szövetségesek asszisztáltak) és az 1956-os forradalomba torkolló diktatúrával járt együtt, de a hidegháborúnak is előzményei közé tartozik. Sztálin kemény kézzel irányította a nemzetközi kommunista szervezeteket is, még a mozgalmon belül is hajtott végre politikai tisztogatásokat; ezekért és a nevéhez fűződő személyi kultusz miatt még kommunista utódai is elítélték.
