A bor próbája az ivás

El kell oszlatni az alföldi borvidékkel kapcsolatos tévhiteket, hogy itt nem teremnek jó szőlőfajták, ezekből nem lehet minőségi, piacképes nedűt előállítani. Az sem igaz, hogy ez lenne a legfiatalabb borvidékünk, hiszen a feljegyzések szerint az Alföldön már a mohácsi vész előtt, a XI. században foglalkoztak az emberek szőlőtermesztéssel. Az újszegedi Rendezvényházban megtartott Kalandozás a történelmi Magyarország borvidékein című előadássorozat vendégei, Mód László néprajzkutató és Simon András egyetemi adjunktus az alföldi borvidék sajátosságait, a nálunk termő és itt meghonosított fajták jellegzetességeit ismertette az egybegyűltekkel.

Az 1875-ben megjelent, Amerikából Európába hurcolt filoxéra (szőlőtetű, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar) óriási pusztítást végzett, délről, Pancsováról érkezve a legtöbb magyar borvidéket megfertőzte. Nehéz volt védekezni e félelmetes kártevő ellen, a későbbi felmérések 80-90%-os terméskiesésről tudósítanak. Már az akkori szakemberek megfigyelték, hogy az élősködő a homokon nem él meg, ezért kézenfekvő megoldásként kínálkozott a homokterületre történő szőlőültetés. Tulajdonképpen ekkor történt meg az alföldi borvidék újratelepítése, újbóli felfedezése. Ma már csöppet sem kell szégyenkeznünk a nálunk előállított borok minősége miatt, hiszen kiváló borászainknak köszönhetően az alföldi homoki nedű elnyerte az őt megillető helyét a magyar borvidékek rangsorában. Erről

Font Sándor

soltvadkerti kitűnő borász is tanúbizonyságot tett, amikor borkóstolóval egybekötött előadást tartott az általa termesztett ősi magyar szőlőfajták tulajdonságairól és a belőlük nyert finom nedű sajátságairól, karakteres ízvilágáról. A családi vállalkozásban működtetett pincészetben a legkorszerűbb technológiával és leggondosabb odafigyeléssel előállított borok, mint amilyen az ezerjó, a cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér, kékfrankos, rosé, siller vagy a kiváló kékfrankos hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyították kiválóságukat. Kóstoláskor mi is megbizonyosodhattunk róla: ahányféle bor, annyiféle gazdag illat- és ízvilág, nincs két egyforma bor. Egyszerűen az a jó, amely teszik a fogyasztónak, az összes többi nem számít.