Új év, új szerepkör
Simon Ádám a klub szolgálatában marad és vezető játékosmegfigyelőként segíti tovább a Szeged-Csanád Grosics Akadémia munkáját. Segítői Jammeh Haruna és Amir Kapic lesznek.
A korábbi háromszoros válogatott Simon Ádám 2020-ban igazolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémiához. Kék-fekete színekben 79 tétmérkőzésen 3 gólt szerzett. Játékos pályafutása végeztével előbb az NB III-as tartalékcsapatot, majd az NB II-es együttes szakmai stábjában vállalt szerepet. 2024 novemberében Michael Boris menesztését követően megbízott vezetőedzőként négy másodosztályú bajnoki mérkőzésen irányította a csapatot.
Arról lapunk is beszámolt Alekszandar Jovics ülte le a Szeged-Csanád GA kispadjára:
A vezetőség felajánlotta, hogy maradhatok a stábban, de úgy döntöttem, nem élek ezzel a megtisztelő lehetőséggel. Úgy gondolom, nem lett volna egészséges, ha az új vezetőedző mellett ott ül a korábbi tréner. Leültünk egyeztetni Adem Kapic sportigazgatóval és megkért, építsem fel a scout részleget. Ezt a feladatot örömmel elvállaltam. Szeretem a klubot és boldog vagyok, hogy a továbbiakban is szolgálhatom
– nyilatkozta Simon Ádám.
Munkájával elégedettek voltak a klubnál, erről Germán Tamás csapatmenedzser is beszélt a lapunknak adott interjújában:
Nyitókép: Gémes Sándor
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.