Az első támadásból megszerezték a vezetést a spanyolok, Manhercz viszont azonnal válaszolt. Zalánki kettős emberelőnyben betalált, de a túloldalon egyből érkezett a válasz. Egy perccel a negyed vége előtt gólra váltott egy kettős emberelőnyt a spanyol csapat, azonban Hárai centerezésével sikerült egalizálni.
A második negyedet egy parádés Jansik-ejtéssel kezdte a magyar válogatott. Habár több lehetőség is kínálkozott arra, hogy kétgólosra növelje előnyét a Märcz-csapat, négy perc elteltével De Toro találatával egyenlítettek a spanyolok. Hosnyánszky élt a kettős emberelőny kínálta lehetőséggel, de Munarriz révén ismét egalizált a spanyol együttes, így 5-5-ös döntetlennel vonulhattak nagy szünetre a csapatok.
Két perc telt el a harmadik felvonásból, amikor Vámos góljával ismét magához ragadta a vezetést a magyar együttes. Nagy Viktor előbb fejjel, majd kézzel hárított bravúrosan, de továbbra sem sikerült két góllal meglépni a spanyolok előtt.
A záró negyed Nagy Viktor védésével kezdődött, majd egy magyar és egy spanyol kapufával folytatódott. Märcz Tamás időkérését követően Vámos góljával először vezetett kettővel a magyar együttes, mindeközben a túloldalon Nagy Viktor megőrizte ihletett formáját. Angyal három perccel a vége előtt a baloldalról kilőtte a hosszú sarkot. A három gólos hátrány végett kapus nélkül támadtak a spanyolok, de kontrát fújt a játékvezető, ezt kihasználva pedig Varga Dénes bevette az üres kaput és beállította a 9-5-ös végeredményt.
Így a magyar férfi vízilabda-válogatott a nőihez hasonlóan bronzéremmel zárta a tokiói olimpiát.
Férfi vízilabdatorna, bronzmérkőzés:
Magyarország-Spanyolország 9-5 (3-3, 2-2, 1-0, 3-0)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapuk mögött.
Magyarország: Nagy - Manhercz, Zalánki, Vámos, Jansik, Varga, Mezei - cserék: Angyal, Hosnyánszky, Hárai, Pásztor, Erdélyi.
Spanyolország: Pinedo - Egana, Ortega, Dominguez, Gonfaus, Famera, Rocha - cserék: Compte, Sanahuja, Miranda, Guell, Sanchez.
Gól: Vámos 2, Manhercz, Zalánki, Hárai, Jansik, Hosnyánszky, Angyal, Varga, illetve Egana 2, Rocha, Compte, Dominguez
Gól/ötméteres: 6/6, illetve 5/14
Gól/emberelőny: 7/14, illetve 4/12
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.