Sport

Nem tudnak hol edzeni a szegedi sportklubok

Nem tudnak hol edzeni a szegedi sportklubok

2020. október 13., kedd
Nem tudnak hol edzeni a szegedi sportklubok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen intézkedési tervet dolgozott ki az idei tanévre vonatkozóan, amely szerint az általános és középiskolákban a délutáni, azaz nem tanórai iskolai sportfoglalkozásokat és sportköröket, valamint az iskolai énekkarok próbáit átmenetileg felfüggeszteni javasolják a koronavírus-járvány miatt. A Szegedi Tankerületi Központtól lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy

a városban jelenleg a járványügyi helyzet miatt az iskolai tornatermeket nem használhatják külsős sportegyesületek sem.

Mivel Szegeden a tornatermek többsége az iskolák kezében van, ezzel több - elsősorban az utánpótlás-nevelésben dolgozó - csapat került nehéz helyzetbe.

Nincs edzésidőpont

A szegedi röplabdázóknál radikálisan csökkentek az edzéslehetőségek, bajnoki meccseket is csak nehezen tudnak rendezni. - Áthidaló megoldásokat próbálunk keresni erre a rendkívüli időszakra. Kaptunk segítséget is, de kevés olyan csarnok van a városban, ahol a röplabdaedzésekhez megfelelő a pálya és eszközök, például háló található. Ameddig az időjárás engedi, addig szabadtéren is tartunk heti egy edzést, de ha a helyzet nem változik, akkor az online edzéseket is be kell indítanunk. Nem tudunk mást tenni, mint kreatívan gondolkodni és remélni, hogy mielőbb visszaáll minden a megszokott rendbe - mondta lapunknak Dávid Tibor, az SZRSE ügyvezető elnökhelyettese.

Kreatív megoldások kellenek, hogy edzeni tudjanak a fiatal röplabdázók.

Nem csak a röplabdázók kerültek nehéz helyzetbe.

Szinte mindegyik, teremben tréningező egyesületnél csökkenteni kellett az edzésszámot, és a meccsek megrendezésében is rendkívüli rugalmasságra van szükség.

Van, ahol korosztályokat vontak össze, vagy éppen a pályát megosztva dolgoznak a csapatok. A helyzet nem ideális, a gondos szakmai munka ellenére csak nehezen lehet megfelelően edzeni. Ráadásul ezek a megoldások szinte minden esetben plusz anyagi teherrel járnak, ami előre nem volt betervezve a költségvetésbe, így ezekre nagyon nehezen lehet csak forrást találni.

Évtizedek óta nem épült sportcsarnok

Szegeden a Városi Sportigazgatóság az Újszegedi Sportcsarnok mellett az Etelka sori Munkacsarnok és az egykori Móricz Zsigmond Általános Iskola tornatermét üzemelteti. Ezek kihasználtsága évek óta maximális, versenyidőszakban túlterhelt mindegyik létesítmény, így oda bekerülni még járványmentes időben is szinte lehetetlen. Ezen a helyzeten ugyan javít, de meg nem oldja a kormányzati beruházásból épülő új szegedi sportaréna az Etelka soron.

Szegeden évek óta nem épült városi kezelésben lévő sportcsarnok vagy munkacsarnok.

- A város közel két évtizede tulajdonképpen sportkoncepció nélkül működik. A sportkoncepció kimerül abban, hogy van egy kiemelt csapat, a MOL-Pick Szeged, a többi, korábban a városnak rengeteg sikert szállító csapatot néhány százezer, esetenként néhány millió forinttal támogatják, ezzel pedig elsorvasztotték a szegedi versenysportot. Ebbe a sorba illik bele az is, hogy a meglévő létesítmények felújítására alig költöttek, új sportlétesítmény önkormányzati beruházásban évek óta nem épült - fogalmazott Bartók Csaba. A Fidesz önkormányzati képviselője hozzátette, hogy

az utóbbi években a város sportberuházásai állami támogatásból valósultak meg,

elég ha csak az épülő sportuszodára vagy sportarénára, a Szent Gellért Fórumra vagy az atlétikai centrumokra gondolunk.

Emelkedtek a bérleti díjak

A gondokat csak tetézi, hogy a Városi Sportigazgatóság radikálisan emelte a kezelésében lévő sportlétesítmények bérleti díját. Ezzel többletszolgáltatás vagy minőségi javulás nem járt, az edzésekre és mérkőzésekre sem lett több szabad időpont a termekben. Bár több egyesülettel sikerült megállapodniuk és információink szerint némi rugalmasság volt tapasztalható a Sportigazgatóság részéről a tárgyalások alatt, de összességében az anyagi terhek ebben az esetben is nőttek.

Radikálisan csökkentek az edzésszámok.

- A szegedi sporttámogatás követi azt az elvet, amit 2010-ig a balliberális kormány is követett. Akkor megtapasztaltuk, hogy a sport nettó befizetője volt a költségvetésnek, támogatásra alig számíthattak. Ez Szegeden azóta sem változott és az elmúlt évben a baloldali vezetés alá kerülő városokban is hasonló leépülés indult el a sportban - mutatott rá Bartók Csaba. A képviselő szerint Szegeden ez már csak azért is különösen furcsa, mert Joób Márton személyében egy világbajnok sportoló felelt a sportért az önkormányzatnál az elmúlt években, de semmi változást nem hozott a személye.

A korábban ebben a témában született cikkünkre nem válaszolt a Városi Sportigazgatóság, illetve az önkormányzat Sportbizottságának elnöke, Ménesi Imre sem. A baloldali bizottsági elnök arra a kérdésünkre sem adott választ, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben hogyan segítik a sikeres utánpótlásbázisban edződő több ezer fiatalt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.