Sport

Elmaradt meccset pótol a Szedeák

Elmaradt meccset pótol a Szedeák

2020. október 27., kedd
Elmaradt meccset pótol a Szedeák

Az eredeti forgatókönyv szerint október 7-én rendezték volna a mérkőzést, de a Komárom-Esztergom megyei együttesnél felütötte a fejét a koronavírus, így el kellett halasztani a találkozót. Az Oroszlány eddig két mérkőzést játszott a bajnokságban, a Sopront hosszabbításban győzték le 78–70-re, múlt szombaton pedig a Paks vendégeként szenvedtek 90-84-es vereséget.

– Jó ritmusban vagyunk és az elmúlt mérkőzéseken mutatott játékot most is szeretnénk megtartani. Tudjuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz, hiszen az Oroszlány öt légióssal érkezik, de hazai pályán mindenképpen nyernünk kell.

Ha azt az agresszív védekezést produkáljuk, mint a kaposvári sikerünk alkalmával a második félidőben, ha ugyanolyan gyors lesz a támadójátékunk és mi diktáljuk majd a tempót, mint a somogyiak ellen a nagyszünet után, ezúttal is jó eséllyel pályázunk a győzelemre

– nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Kerpel-Fronius Gáspár, a Szedeák hátvédje a klub honlapjának.

A szurkolók a jegyeiket az Újszegedi Sportcsarnok Temesvári körút felőli, oldalsó bejáratánál vásárolhatják meg, a főbejáratot csak a játékosok és a stábtagok használhatják. A beléptetésnél kötelező testhőmérséklet-mérést végeznek, 37,5 foknál magasabb testhővel nem lehet bemenni a mérkőzésre. A meccs során mindenki számára kötelező a maszk viselése, a csapat vezetése arra kéri a szurkolókat, használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.