Sport

Női labdarúgás: kevés hazai siker a hétvégén

Női labdarúgás: kevés hazai siker a hétvégén

2015. október 1., csütörtök
Női labdarúgás: kevés hazai siker a hétvégén
dorozsma_szentmihaly21_gs

Mindkét Csongrád megyei női bajnokság folytatódott az elmúlt hétvégén: mindössze két csapat tudott hazai környezetben három pontot szerezni a negyedik fordulóban.

Csongrád megyei csökkentett nagypályás bajnokság

Hiába vezetett bő negyed óra után 2-0-ra Csanytelken a Nagymágocs, mégsem tudott nyerni, miután

Apró Anita Olga

duplájával otthon tudott tartani egy pontot a Csanytelek, amely a mérkőzés utolsó harmadában ráadásul emberelőnyben is játszhatott

Sipos Dóra

kiállítása miatt, de megfordítani már nem tudta a mérkőzést. A negyedik meccsén sem termett pont a Hódmezővásárhelyi FC-nek, amely ezúttal a Mezőberényi FC ellenében maradt alul, a félidei 2-0-s berényi vezetést követően még az utolsó pillanatokban újra sikerült gólt szereznie a Békés megyeieknek, így 3-0-ra nyert a Mezőberény. Csupán kilenc emberrel tudott felállni a Kisújszállás a St. Mihály ellen, amely érvényesítette emberelőnyét, és

Szabó Kitti

, valamint

Csúri Alexandra

két-két góljával megnyerte a találkozót, a kisújszállásiaknak a szépítésre futotta ezen a napon. Nem megy otthon a másik újoncnak, a Kaszapernek sem: ezúttal a SZVSE tudta mindhárom pontot elvinni Kaszaperről, miután gólnélküli első félidőt követően 2-0-ra tudott nyerni. Tovább robog viszont a Szolnok,

Árvai István

együttese a negyedik mérkőzésén negyedik győzelmét aratta, köszönhetően annak, hogy alig fél óra elteltével már 3-0-ra vezetett Kisteleken, ez a teljesítmény pedig elegendőnek bizonyult a mérkőzés megnyeréséhez is.

Eredmények, 4. forduló

Csanytelek SC-Nagymágocs SE 2-2 Gól:

Apró Anita Olga (2) ill. Tóth Vivien, Simondán Beatrix.

Hódmezővásárhelyi FC-Mezőberényi FC 0-3

Gól: Hídvégi Rita, Molnár Kitti, Kasznár Annamária.

Kisújszállási SE-St. Mihály FC 1-4

Gól: Ari Nikolett ill. Szabó Kitti (2), Csúri Alexandra (2).

Kisteleki TE-Szolnoki MÁV FC 0-3

Gól: Kovács Dóra (2), Szatmári Viktória.

Az 5. forduló programja:

október 3., szombat 11.00 Nagymágocs SE-Kisteleki TE. október 4., vasárnap 10.00 St. Mihály FC-Kisteleki TE. 11.00 Mezőberényi FC-Kaszaper FC, Szolnoki MÁV FC-Pusztafölvári LK, Szegedi VSE-Kisújszállási SE. A Hódmezővásárhelyi FC szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szolnoki MÁV FC 4 4 0 0 31 2 29 12
2. Nagymágocs SE 3 2 1 0 11 3 8 7
3. Mezőberényi FC 3 2 1 0 8 1 7 7
4. St. Mihály FC 4 2 1 1 12 6 6 7
5. Szegedi VSE 2 2 0 1 4 4 0 6
6. Csanytelek SC 3 1 1 1 4 8 -4 4
7. Kisteleki TE 3 1 0 2 2 5 -3 3
8. Kaszaper FC 4 1 0 3 5 14 -9 3
9. Pusztaföldvári LK 1 0 0 1 1 2 -1 0
10. Kisújszállási SE 2 0 0 2 2 17 -15 0
11. Hódmezővásárhelyi FC 4 0 0 4 0 18 -18 0

Csongrád megyei keresztpályás bajnokság

Szintén két duplázó vezette győzelemre Pusztaszeren a Csengelét: a hazaiak így harmadik találkozójukat is elvesztették, míg a csengeleiek Becsei Ibolya és Vörös Judit két góljával 4-0-ra nyerték meg a találkozót. A dóci Szilvási Zsófia csapata találatainak felét vállalta magára: a Dóc 6-0-ra gyűrte le a Maros-Menti UFC-t, a dóciak játékosa a 20. percben már a második találatának örülhetett, majd a szünet után is betalált, így oroszlánrészt vállalt a magabiztos sikerben. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Kiskundorozsma 3-0-ról se tudja megnyerni a meccset a Békéscsaba ellen: a második félidőben Kissné Szendrei Edit második találata után már 3-0-ra vezettek a dorozsmaiak, azonban a 70. percre már csak egyre olvadt az előnyük, azonban a csabaiak lendülete addig nem tartott ki, hogy ki is tudjanak egyenlíteni, így az első játékrészben mutatott játékuk miatt pont nélkül zárták a mérkőzést, a Kiskundorozsma pedig ezzel a győzelemmel átvette a vezetést az eddigi éllovas Békéscsabától.

Eredmények, 4. forduló

Pusztaszeri ISE-Csengele KSE 0-4

Gól: Becsei Ibolya (2), Vörös Edit (2).

Dóc KE-Maros-menti UFC 6-0

Gól: Szilvási Zsófia (3), Szabó Csilla, Sádt Nóra, Kucsora Viktória.

Kiskundorozsma ESK-Békéscsabai Wanted SC 3-2

Gól: Kissné Szendrei Edit (2), Vecsernyés Vivien ill. Rózsa Anett, Balogh Viktória.

Az 5. forduló programja:

október 4., vasárnap 8.30

Maros-menti UFC-Csengele KSE.

10.00

Komlósi Trans Baktó SC-Békéscsabai Wanted SC, Pusztaszeri ISE-Szentesi Kinizsi SZITE, Kiskundorozsmai ESK-Dóc KE.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kiskundorozsmai ESK 3 2 1 0 8 3 5 7
2. Békéscsabai Wanted SC 3 2 0 1 16 4 12 6
3. Csengele KSE 3 2 0 1 9 5 4 6
4. Dóc KE 3 1 1 1 9 6 3 4
5. Komlósi Trans Baktó SC 3 1 1 1 9 7 2 4
6. Maros-menti UFC 3 1 0 2 4 18 -14 3
7. Szentesi Kinizsi SZITE 3 0 3 0 6 6 0 3
8. Pusztaszeri ISE 3 0 0 3 1 13 -12 0
9. 0
10. 0

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.