Hátország: Klausz László tanítványai robognak az NB I felé



Az NB I-be való feljutásért zajló oda-visszavágós párharc első felvonásán 1-1-es döntetlent ért el Nyíregyházán a Grosics Akadémia U17-es alakulata.
A gyulai akadémia fiataljai az NB II-es csoport bajnokai között rendezett osztályozós torna első körében 11-1-es összesítéssel búcsúztatták a Gödöllőt, ha pedig a Bozsik József Labdarúgó Akadémián is túljutnak, úgy a 2015/2016-os szezont - az U19-es korosztállyal egyetemben - már az NB I-ben kezdhetik meg. A nyíregyházi odavágón a hazaiak a 79. percben megszerezték a vezetést, a Grosics Akadémia ráadásul ekkor már emberhátrányban futballozott
Seres Bence
kiállítása okán. Mégsem kellett vereséggel elhagynia a gyepet a csapatnak, hiszen a 15. (!) születésnapját csak július végén ünneplő
Galacs Erik
a rövidre érkezve kiválóan pörgetett külsővel a hálóba egy beadást a találkozó hajrájában. Ezzel a gyulaiak nagyon fontos idegenbeli gólt szereztek a szombati visszavágó előtt, nem utolsó sorban pedig ledolgozandó hátrány nélkül készülhetnek a hazai fellépésre. "A gyerekek igen sokat fejlődtek az akadémián, ezért szeretnénk, ha hétről hétre agresszivitás és játék tekintetében is olyan mérkőzéseket tudnának játszani, amivel biztosítható a folytatása ennek a fejlődési folyamatnak. Ebből a szempontból véleményem szerint ez a csapat az NB II-es bajnokságot már kinőtte" - fogalmazott a feljutás fontosságáról
Klausz László
edző, aki a következő idénytől már a Szeged 2011-Grosics Akadémia felnőtt csapatát
irányítja majd. "Ebben a mezőnyben magas játékintelligenciával rendelkeznek a játékosok, technikailag képzettek, és próbáljuk azt az agresszív, letámadó, gólra törő játékot játszani, amellyel a közönséget ki lehet csalogatni a stadionba" - árulta el az egykori 27-szeres magyar válogatott csatár az U17-es gárda erősségeiről szólva. A szakember elődjéhez hasonlóan szintén bátran adna lehetőséget a fiataloknak a felnőtt együttesnél, így a mostani kiváló eredmények mellett az akadémisták jövője is ígéretesnek tűnik. "Természetesen, kell majd meghatározó játékosokat igazolni, mert
hárman elmenteka kezdőcsapatból. De ha sikerül egy rutinos gerincet összeállítanunk, akkor fokozatosan lehet a saját nevelésű játékosokat beépíteni, ahogy azt az eddigi példa is mutatja, hiszen ezt
Nyilas Elek
is nagyszerűen alkalmazta. Heten-nyolcan edzenek az első csapatnál, köztük vannak kezdőjátékosok is. Úgy gondolom, az a koncepció, amelyet az akadémia megvalósít a Szegeddel karöltve, meghozhatja később a gyümölcsét" - árulta el jövőbeli terveiről Klausz László. A Grosics Akadémia U17-es együttese szombaton 18 órától játssza a nyíregyháziak elleni párharc visszavágóját Gyulán. Megfelelő végeredmény esetén pedig készülhet a gárda a jövő évi NB I-es küzdelemsorozatra.
Labdarúgó U17-es NB II rájátszás a feljutásért, 2. forduló 1. mérkőzés:
Bozsik József Labdarúgó Akadémia - Grosics Akadémia FK 1-1 (0-0)
Nyíregyháza, Városi Stadion. Vezette: Nazsa Tamás (Berecz Attila, Varga Balázs).
Bozsik:
Kocsor - Schmidt, Ötvös, Bernáth (Orosz 83'), Mezei, Kis, Bereczki, Mihali, Mogyorósi, Fodor (Lengyel 63'), Fellegi (Vizkeleti - a szünetben).
Edző:
Nagy Sándor.
Grosics:
Csóka - Farkas, Seres, Treiber, Molnár, Tóth, Barbu, Balogh (Galacs 83'), Mannheim, Bojtos, Povázsai.
Edző:
Klausz László.
Gólszerzők:
Vizkeleti (79'), ill. Galacs (87').
Sárga lap:
Bernáth (57'), Mezei (60'), Mogyorósi (76'), ill. Farkas (25'), Barbu (35').
Kiállítás:
Seres (59'). Klausz László:
"Jól játszottunk, bár nem volt könnyű a feladat, mert a nyíregyháziak végig kontrákra rendezkedtek be. Az első félidőben nehezen tudtuk ebből kifolyólag a saját játékunkat játszani, majd egy ellentámadás végén kaptunk egy gólt. Az is nehezítette a dolgunkat, hogy a második játékrészben a belső védőnket, Seres Bencét kiállították. Ugyanakkor hatalmas szívvel, akarással, mindent egy lapra feltéve nagyon jó játékot tudtunk kialakítani, és sikerült az egyenlítés is. Mindenképpen a továbbjutás a cél számunkra a hazai visszavágón. Azt gondolom, jók az esélyeink, főleg annak tükrében, hogy idegenben olyan tartása volt a csapatnak, amely révén vesztett helyzetből, tíz emberrel is fel tudtunk állni."