Hátország: feljutott a Grosics Akadémia az élvonalba



Végletekig kiélezett küzdelemben, büntetőkkel harcolta ki a feljutást az NB I-be a Grosics Akadémia U17-es csapata a Bozsik Akadémia elleni visszavágón.
A két gárda az osztályozós párharc
odavágóján1-1-es döntetlenre végzett Nyíregyházán, ennek megfelelően
Klausz László
tanítványai a hazai mérkőzést helyzeti előnyből kezdhették. Az első félidő nem hozott gólt, a második felvonás 19. percében azonban vezetéshez jutottak a vendégek, akik ezzel egyben megszerezték a számukra oly fontos idegenbeli találatot is. (0-1) Továbbjutásra ugyanakkor nem sokáig álltak, hiszen a házi gólkirály
Balogh Gusztáv
alig három minutummal később máris egyenlíteni tudott. (1-1) A fiatal támadónak ez volt idénybeli 25. meccsén a 48. gólja! A folytatásban többször már nem rezdültek a hálók, sem a rendes játékidőben, sem a kétszer 15 perces hosszabbításban. A tizenegyesek okozta feszültséget a gyulaiak kezelték jobban, a párbaj 3-1-es végeredménye pedig azt jelenti, a Grosics Akadémia U17-es alakulata feljutott az NB I-be, egyúttal viszi magával az U19-es korosztályt is a 2015/2016-os szezonra.
Labdarúgó U17-es NB II rájátszás a feljutásért, 2. forduló 2. mérkőzés:
Grosics Akadémia FK - Bozsik József Labdarúgó Akadémia 1-1 (0-0) - büntetőkkel 3-1
Gyula, Grosics Akadémia. Vezette: Böcskei Balázs (Pápai Zoltán, Kovács II. Gábor).
Grosics:
Csóka - Farkas, Bankó (Galacs 61'), Treiber, Molnár, Tóth (Juhász 103'), Barbu, Balogh, Mannheim, Bojtos, Povázsai.
Edző:
Klausz László.
Bozsik:
Kocsor - Schmidt, Ötvös, Orosz, Mezei, Kis, Bereczki (Fellegi 76'), Mihali, Mogyorósi, Fodor (Vizkeleti - a szünetben), Móré (Lengyel 55').
Edző:
Nagy Sándor.
Gólszerzők:
Balogh (67'), ill. Lengyel (64').
Sárga lap:
Balogh (79'), Povázsai (88'), ill. Kocsor (67'), Kis (117').
Büntetőkkel jutott fel a Grosics Akadémia U17-es alakulata a korosztályos NB I-be! Részletekért KLIKK: http://szegedma.hu/?p=548515
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 20.