Sport

Kajak-kenu: sztárok jönnek a szegedi vb-re

Kajak-kenu: sztárok jönnek a szegedi vb-re

2014. június 17., kedd
Kajak-kenu: sztárok jönnek a szegedi vb-re
kajak_kenu_mj68

Mindössze 30 nap választ el bennünket a július 17-én kezdődő szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság rajtjáról. Az eseményre több mint nyolcvan országból érkeznek sportolók, nem is akármilyenek! Felnőtt világ- és Európa-bajnokokat is köszönthetünk majd Szegeden, a világbajnoki mezőnyben - adta hírül a kajakkenusport.hu.

„Ki nem hagynám. Nincs ugyanis annál nagyobb élmény, amikor a szeretteid előtt állhatsz fel a dobogó legfelső fokára, amikor hazai közönség előtt szól neked a Himnusz” - így beszélt 30 nappal az júliusi ifjúsági és U23-as világbajnokság rajtja előtt az indulási lehetőségről a londoni olimpián hatodik helyen záró, Európa-bajnoki ezüstérmes kajakos,

Dudás Miklós

. A már felnőtt mezőnyben is érmeket begyűjtő fiatalok közül többen is a hazai rendezésű utánpótlás világverseny mellett teszik le voksukat: Dudás mellett a K-1 1000 méteren vb-bronzérmes

Dombvári Bence

, vagy a felnőtt mezőnybe idén betörő győri kenus,

Khaut Kristóf

is hasonlóképpen gondolkozik. Sőt, ha a válogatók úgy hozzák, a szegedi világbajnokságon mutatkozhat be először nemzetközi színtéren a most formálódó Dudás Miklós,

Tótka Sándor

páros, amely a német

Ronald Rauhe

,

Tom Liebscher

duóhoz hasonlóan a két legjobb egyéni kétszázas versenyzőből áll majd fel. „Nem csak a magyar indulók miatt mondom azt, hogy szakmailag magas színvonalú lesz ez a világbajnokság – mondta

Hüttner Csaba

utánpótlás vezetőedző. - Tavaly a kanadai Wellandban rendeztek először az ifjúsági korosztály mellett az U23-asok számára is világbajnokságot, és nagyon sok olyan versenyző élt az indulási lehetőséggel, aki már a felnőtt világversenyen is dobogós eredményt ért el. Többek között várható a csehek Eb-bronzérmes kajakosának,

Josef Dostálnak

a részvétele, itt lehet velünk a C-1 500 és 1000 méteren felnőtt Európa-bajnok

Martin Fuksa

, vagy az ötszáz méteren világbajnok, ezren világbajnoki bronzérmes brazil kenus,

Isaquias Queiroz dos Santos

is. Szeged minőségi pályát és minőségi versenyrendezést jelent, így már most rekordrészvétel regisztrálható, több mint nyolcvan országból jönnek el hozzánk versenyezni a fiatalok.” A színvonalas ütközetek mellé szinte biztosra vehetjük a magyar kajak-kenu csapat eredményességét is. Tavaly Wellandban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerzett csapatunk és ezzel természetesen az éremtáblázat élén végzett - hazai pályán, hazai közönség előtt ez az eredmény minden bizonnyal túlszárnyalható lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.