A KÉSZ-nél már óvodától a focira készülnek a kicsik

Nemzetközi sikertörténetet írtak a KÉSZ fiatal labdarúgói az Interligában, a szakvezetők szerint hatékony kiválasztási rendszerüknek is köszönhető a nagyszerű eredmény.

A 2012/13. évi VI. Interligában tizenhat egyesület fiataljai vettek részt. A csapatok négy korosztályban, tornarendszerben küzdöttek meg egymással, ami azt jelenti, hogy a rendkívül rangos és nívós bajnokság tíz játéknapján összesen harminc mérkőzést játszottak le. A Csongrád megyei klubok közül az összesített eredmények alapján a KÉSZ Labdarúgó Akadémia tehetséggondozó egyesülete, a SZEAC végzett, amely a romániai Atlético Arad és a debreceni Loki Focisuli mögött a roppant előkelő harmadik helyet szerezte meg – megelőzve például a Békéscsaba UFC-t vagy a debreceni Honvéd Olasz Focisulit. De az egyes korosztályokban is remek sikereket értek el a SZEAC növendékei: az U10-es csapat a dobogó legfelső fokára állhatott, az U8-as alakulat második, míg az U11-es harmadik lett. A KÉSZ Labdarúgó Akadémia két edzőjével,

Kárász Dáviddal

és

ifj. Dlusztus Imrével

beszélgettünk.

Győzni akarás győzelmi kényszer nélkül

„Az Interliga a Békéscsaba UFC által szervezett versenysorozat, magyar és romániai, nagyváradi, aradi és temesvári csapatok részvételével. A keleti, északi és a dél-alföldi régió, de abból is főként Csongrád és Békés megye csapatai képviseltetik magukat e bajnokságban, amely egy uniós pályázatból nőtte ki magát. Békéscsaba és Arad határon átnyúló pályázaton keresztül valósította meg a versenysorozatot anno, de mivel nagyon jól sikerült, és csupa pozitív tapasztalatok érkeztek a tornákról, a felek úgy döntöttek, hogy folytatják a bajnokságot, és az egyesületek finanszírozzák tovább az útiköltségeket” – foglalta össze röviden Kárász Dávid az Interliga történetét. Kollégája, ifj. Dlusztus Imre hozzátette, hogy a nyolcéves korosztálytól, a tizenegy éves korcsoportig versenyeznek a kicsik ebben a rendszerben. A két idősebb korosztály 5x2 méteres kapukra játszik, a legkisebbek pedig 3x2 méteresre, a meccsek pedig kétszer 15 percesek.

„Egy kuparendszerű mini tornát kell elképzelni, ahol minden fordulóban bajnoki pontokért küzdünk. Egyébként érdekes terület a tizenegy év alatti korcsoport, hiszen itt még kisgyerekekről van szó, ahol a játékosságnak kell dominálnia, a pozitív visszacsatolásoknak, és nem szabad győzelmi kényszer alatt tartani őket. Viszont a pályára mégis úgy kell felküldeni a srácokat, hogy nyerni akarjanak. Az eredmény a csapat, a szakvezetés szempontjából fontos, jelzés arra vonatkozóan, hogy hol tart a gyerekek fejlődése, mi az a terület, ahol erősíteni kell a munkán” – tért rá ifj. Dlusztus Imre a gyerekfoci szakmai finomságaira. „Viszont olyan gyerek nincs, aki ne úgy menne fel a gyepre, hogy ne győzni akarjon. Érdekes egyébként, hogy itt is a felnőttek viselkedése aggasztó néha. Főként a romániai oldalon fordul elő, hogy egy-egy ütközésnél, még ha nem is komoly, a szülő berohan a pályára, és agresszív módon kéri ki magának a fia ellen elkövetett szabálytalanságot. Sajnos gyakori a pályán kívüli hasonló, verbális atrocitás is, mondanom sem kell, hogy a felnőttek részéről. Nehéz eladni ezek láttán a kicsiknek, hogy az eredmény nem az elsődleges szempont, miközben nem ezt a mintát látja a pálya széléről. Közben azért a gyerekek is kérdezgetik, hogy mikor lesz éremosztás” – tette hozzá Kárász Dávid, aki a KÉSZ Akadémia kapcsán elmondta, az egyik legjobb kiválasztási rendszer az övék a dél-alföldi régióban.

Már a szülő előtt felfedezni a tehetséget

„Ott vagyunk az iskolákban, a testnevelés órák keretein belül tartunk futballfoglalkozásokat, így a legkisebb korosztályoknál már szemmel tudjuk tartani a tehetségeket, és be tudjuk emelni őket a futballképzésbe. Először tömegesített módon megszerettetjük velük a labdarúgást, a tehetségek pedig rögtön ’odacsapódnak’ a csapatainkhoz, és minden évfolyamból egy nagyon erős gárdát lehet felállítani 50-60 gyerek közül. Sok iskolában tartok edzést órarend szerint, és mikor látom, hogy van érzéke a labdához egy gyereknek, felveszem a kapcsolatot a szülővel. Érdekes, gyakran nem is tudják, hogy mi fán terem Szegeden a gyermeklabdarúgás, hová lehet egyáltalán elvinni a fiatal ígéreteket. Azoknál a kluboknál, akik nem ilyen kiválasztási rendszerrel bírnak, akkor fog megjelenni a gyerek, ha a szülő odaviszi. Ezzel szemben mi olyan családokhoz is közel tudunk kerülni, amelyekben nem is nagyon foglalkoznak a labdarúgással” – mutatott rá az akadémiai rendszerük előnyére a tréner.

Ifj. Dlusztus Imre hozzáfűzte, más utánpótlás-egyesületektől hallotta, hogy gyakran olyan gyerekek kerülnek kilencévesen hozzájuk, akiket meg kell tanítani passzolni. Náluk ezzel szemben a tehetségek már úgy kerülnek ki a délutáni foglalkozásokra, hogy az alapokat az iskolai óráinkon megkapták. Rendszerük másik előnye, hogy egy korosztállyal több edző is tud foglalkozni. „Három lépcsője van a rendszernek: tömegesítés, kiválasztás, tehetséggondozás. A tömegesítés az, hogy bemegyünk az iskolákba, és ott helyben próbálunk órarendi keretek közt futballfoglalkozásokat tartani. Onnan kiválasztjuk a tehetségeket, és átirányítjuk a SZEAC-ba, ahol eddzük, versenyeztetjük őket. A 2002-es korosztály az, akik a kezdetektől együtt fociznak, lényegében az első SZEAC-os csapat, tavaly megnyerték az Interligát.

Paksi Péter

az edzőjük, és ő szeretné vinni tizenkilenc éves korukig a focistákat, most rajzolódik ki a következő lépcső, ahol tizenkét éves koruk után szerepelhetnek csapataink.”

„Összedobjuk, amink van!”

Az edzői gárdával kapcsolatban a trénerek elmondták, haz egyik lényeges szempont a magyar utánpótlásképzés területén, hogy rendesen fizessék meg a szakembereket, ismerjék el a munkájukat, hogy ne két műszak után, fáradtan, alulmotiváltan jöjjenek ki a pályára, és bedobjanak egy labdát. „Mindenképpen főállású trénerekre van szükség az utánpótlásképzésben! Jómagam az egyetem alatt kezdtem edzősködni, majd geológusként helyezkedtem el Pesten, de visszajöttem, mert a gyermeklabdarúgás a szerelmem, imádom csinálni, és ez az akadémiai rendszer meggyőzött” - így Kárász Dávid. A KÉSZ Akadémia egyébként tíz edzőt foglalkoztat, de közülük többen aktív labdarúgók a Tápé megye I-es felnőttgárdájában, amely lényegében az akadémia partnercsapata. „Összedobjuk, amink van! Az iskolai rendszerben mindenki dolgozik, a SZEAC-ban a három főállású edző, mi ketten és Paksi Péter. A tápéi futballistáknak úgy van kialakítva az órarendjük, hogy délelőtt valamelyik iskolában tartanak edzést, a három főállású edző mellett segédkeznek délután, majd a Tápé edzését látogatják” – mesélték a szakemberek, akik a jövővel kapcsolatban elmondták, hogy a továbblépéshez egy saját pálya kellene, mert egyelőre decentrumokban, iskolákban, óvodákban működnek. „Bár jó viszonyban vagyunk a partneregyesületeinkkel, a Tápéval és az UTC-vel, de egy füves, műfüves pálya kombinációja hosszú távra megadná a jövőképünket. A szegedi labdarúgásnak a felemelkedését csakis a jó viszonyon alapuló együttműködés adhatja meg, amire azt a bizonyos sokat emlegetett piramist fel lehet építeni. Nem mondhatni, hogy a szegedi foci közege jóindulatú lenne, pedig az összefogást nehéz e nélkül elképzelni. A kecskemétiek mondták, hogyha nekik annyi tehetséges gyerekük lenne, mint ami itt Szegeden, akkor saját labdarúgásukat tudnák finanszírozni az utánpótlással...” - zárták gondolataikat.