Egy szegedi atlétaedző kalandjai a londoni olimpián + FOTÓK, VIDEÓ

Menyhárt Zoltán, a Titán Triatlon Club atlétaedzője is ott volt szurkolóként a londoni olimpián, ahol természetesen szakszemmel is követte az eseményeket. Színes, szubjektív beszámolóját alább közöljük.

Paulinyi Péter

egykori 400 m gátas révén lehetőségem adódott, hogy kiutazhassak Londonba a XXX. Olimpiai Játékokra. Szállásunk és az étkezésünk biztosítva volt az egyeztetések alapján, illetve

Márton Anita

súlylökőnk révén szerettünk volna az olimpiai faluba is bejutni. Sajnos mondatom második részét már a kiutazás előtt meghiúsult, mivel Anita jelezte, hogy megtelt a belépők sora. Kiutazásunk és a szállás elfoglalása teljesen zökkenőmentesen alakult és már a szerda reggeli programunk is meg volt szervezve, de ekkor még semmire nem volt biztos jegyünk. Mint minden reggel, az elsőt is sms-hegyekkel kezdtük, hogy ki tud abban segíteni, hogy a faluba és az olimpiai stadionba bejussunk. A szerda délelőttöt Anitával töltöttük el egy jókora városnézéssel és helyi jellegzetességek megcsodálásával. Anita a délutáni programját már egyedül kezdte meg, mi pedig Péterrel elindultunk hazafelé. Még csak egy megállót mentünk, amikor a metrón lévő emberek látványosan szétnyílnak és fellép a metróra

Nagy Péter

szegedi súlyemelő, aki előző nap egyéni csúccsal 11. helyezett lett. Nagy öröm volt ez nekem, mert figyelemmel kísérem Péter eredményeit és nagyon szurkoltam, hogy sikerüljön neki az első nyolcba kerülni. Miután elköszöntük egymástól, folytattuk utunkat szállásunkra és kis pihenés után elmentünk egy magyar pubba, hogy hátha lesz kézi- vagy vízilabdára jegyünk. Nem lett, így kimentünk az olimpiai parkhoz, hogy este hátha sikerül jegyet intézzünk, de csak a kivetítőig jutottunk.

Másnap reggel újra küldtük az sms-eket, de érdemleges válasz egy sem jött, így Risztov Éva versenyszámát mentünk megnézni a Hyde Parkba! Mire kiértünk már nagyon sokan voltak, de azért akadtak jó helyek a tóparton és volt egy ingyenes nagykivetítős hely, ahol végül is végigszurkolhattam a 10 km-es hosszútávúszást. Ezután átutaztunk az ExCel Arénához és megkezdődött a jegyek felkutatása. Egy horvát fiatalember jött oda hozzánk, hogy van két belépőjegye az esti tékvondo döntőkre, ahol a hölgyek közül a -57 kg, illetve a férfiaknál a -68 kg volt a programon. Nem tétováztunk és már indultunk is be az arénába. Nagyszerű közönség volt bent, mert a briteknek Jade Jones révén döntősük, majd aranyérmesük lett a hölgyeknél. A férfiaknál is kiváló küzdelmeket láthattunk ebben a sportágban. Ez a nap sikeresnek volt mondható, mert két olimpiai helyszínen lehettünk jelen. Meg kell jegyeznem a negyedik napot is sms-ekkel kezdtük, de semmi válasz nem jött. A programban férfi röplabda elődöntök szerepeltek, és mivel az Earls Court Aréna közel volt, átmentünk szétnézni. Sikerrel jártunk, mert a Bulgária – Oroszország elődöntőt bentről nézhettük. Sajnos a mérkőzés elég hamar befejeződött (3-1-es orosz győzelemmel), így elmentünk a North Greenwich Arenához, hogy kipróbáljuk a libegőt, amely az ExCel Arenához vitte át az embereket. Ott gyorsvasútra ültünk és kimentünk újra az olimpiai parkhoz. Ördögi megérzés volt! Összefutottam egy szegedi vállalkozóval és feleségével, akik éppen az atlétikára igyekeztek beérni. Lekeny György első kérdése az volt, hogy van-e jegyünk? Elmondtam, hogy hol voltunk addig és válaszára a válaszom: nincsen! Telefonszámot kért tőlem, majd elindult befelé az egyik főtámogató cég képviselőivel. Pár percen belül csörög a telefonom, hogy menjünk vissza oda, ahol találkoztunk, mert van valamije a számunkra. Rohantunk az üzletek előtt, mintha puskából lőttek volna ki bennünket! Gyuri ott állt feleségével és a következőket mondta: "itt vannak a jegyek, nektek ez az életetek, és benneteket biztosan jobban érdekel, mint minket!" Gyuri király volt egy királyságban! Azt az érzést, amikor a kezembe adta a jegyet le sem tudom írni! Ez volt talán az egyik legkomolyabb támogatás, amit edzőként kaptam 14 év alatt... Társam, aki átutazta már a világot, egykor versenyzőként, de olimpián ő sem volt, el sem akarta hinni a történteket. Mire beértünk és átvizsgáltak, addig már a férfi 4x100 m-es elődöntők lezajlottak, de még így is maradt elég döntő, amit megnézhettünk. A hölgyek 5000 m-e és 1500 m-e kimondottan nem tetszett, mert borzasztóan lassan kezdtek. Közben azért járt a szemem és néztem a stadion üres székeit. A női 4x100 m-en nagyon szurkoltam az amerikai váltónak, mert bennük meg volt a világcsúcs, s ki is hozták magukból. Alison Felix az egyéni 200 m-es győzelméhez ebben a számban és a 4x400 m-en volt még érdekelt, s végül három aranyéremmel térhetett haza. Szinte pontosan a 200 m rajthelyénél ültünk, ahol figyelemmel kísértük a férfi rúdugrást is, komoly harc volt az aranyéremért. Szombat reggel 50 km-es gyaloglás volt Green Park és a Hyde Park közötti 2 km-es pályán, ahol az egykori kétszeres olimpiai indulóval, a szegedi Dudás Gyulával, valamint az 1992-es barcelonai résztvevő békéscsabai egykori gyaloglóval, Illyés Ildikóval néztük végig a versenyt. A verseny után egy pubba mentünk szomjunkat oltani, amikor csörög a telefonom, és Gyuri hangja azt mondja, estére is tud két jegyet adni. Először el sem akartam hinni, aztán el kellett döntenem kit viszek be magammal az olimpiai stadionba. Ildikó nagyon szeretett volna bejutni, így a napfény városának szülötte egy viharsarkival ment a szentélybe. A szombati döntők közül a férfi 5000 m Mo Farah-val és a férfi 4x100 m volt a kiemelt számunkra. Ezen a napon is voltak üres helyek, de nem annyi, mint pénteken. 80 ezer szurkoló között megnézni Mo Farah duplázását felejthetetlen élmény marad, és azt még meg sem jegyeztem ezen a napon a 100-as rajthelynél ülhettünk. Tudtam, hogy másnap lesz még egy fontos programom, a férfi marathon, amit egy 14 km-es pályán rendeznek, így legalább háromszor látni fogom a futókat, közöttük a hódmezővásárhelyi születésű Kovács Tamást. Tamásnak nem igazán ment a futás azokban a meleg déli órákban, így eléggé elmaradt az egyéni legjobbjától. Sok minden belefért ebbe a hat napba, de esetleg a Magyar Atlétikai Szövetség által felajánlott kávézás is megoldható lett volna, ha vették volna a fáradtságot, hogy két olyan személyre - egyben szurkolóra - rácsörögnek, akik ezért a sportágért élnek és tesznek! Mindezek mellett Pars Krisztián szereplése mellett elég kevés említésre méltó eredményt értek el atlétáink, ami részben a sportágban uralkodó szegénység számlájára is írható. Úgy vélem, nem az edzőket és atlétákat, hanem a vezetőket kellene elővenni ilyenkor, hogy milyen jövőképet tudnak levetíteni a hazai atléták előtt arra ösztönözve őket, hogy a 21. században ilyen körülmények között teljes odaadással edzenek és versenyezzenek. Én egy elvakult és csőlátású atlétaedző vagyok, aki a sportolóitól következetességet és alázatot vár e sportág felé, amely sportágat a Sportok Királynőjének nevezik! Van ennek a sportágnak jövője, mert nem csak amerikai, afrikai és ázsiai atléták álltak a dobogón! Nagy köszönettel tartozom Lekeny Györgynek és feleségének, akik nélkül nem biztos, hogy bejutottam volna a szentélybe. Jó volt találkozni városunk sportolóival, egykori olimpikonjaival, jó volt látni Risztov Éva győzelmét és még jobb volt átélni, hogy mindhárom (atlétika, torna, úszás) alapsportágunkban lett aranyérem. Köszönet azoknak, akik segítették kiutazásomat, és elnézést kérek csoportom tagjaitól, hogy itt hagytam őket majdnem egy hétig, amikor már a nemzetközi és országos versenyekre készülünk. Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója értékeli a magyar atléták londoni szereplését: http://www.youtube.com/watch?v=h5WA1pkd0bE