Vízilabda: súlyos SZVPS-vereség Egerben


Megkezdődtek a rájátszás küzdelmei a vízilabda OB I/B osztályban. Az első fordulóban az alapszakaszt az A csoport negyedik helyén záró Szegedi Vízipóló Suli gárdája a B csoport győzteséhez, Egerbe látogatott és súlyos vereséget szenvedett.
Két gyors góllal kezdtek az egriek, előbb
Farkas Péter
akcióból, majd
Mezei Tamás
centerpozícióból talált a szegedi kapuba (3. perc: 2-0). Másfél perc múlva
Tóth Dániel
akciógóllal szépített és miután mindkét csapatot alaposan nyomta a tét, a sok hiba miatt több gól már nem is esett. A második negyed első két percében sem találtak a kapukba a játékosok, ekkor a
Makra Zsolt
kiállítását követő fórt Farkas Péter váltotta gólra (11. perc: 3-1). A negyed folytatásában remekül játszott a szegedi alakulat és
Barna Tamás
akciógóljaival előbb szépített, majd egyenlített az SZVPS (13.perc: 3-3). Félidőben tehát semmi nem utalt arra, hogy az Éles-legénység súlyos vereséget szenvedhet
Dobó István
városában. Sajnos a találkozó második fele katasztrófálisan sikerült a szegediek számára, a harmadik negyedet 3-0-ra nyerték a hazaiak, míg a negyedikben további négy gólt szereztek az egriek, miközben a szegedieknek semmi sem sikerült, még emberelőnyből sem tudtak betalálni. A hétgólos egri előny nem sok jót ígér a szombaton 10 órakor sorra kerülő szegedi visszavágóra, ahol hatalmas bravúr kellene a szegediek négy közé jutásához.
Férfi vízilabda OB I/B felsőházi rájátszás (1.-8. helyért), 1. mérkőzés:
EKF Egerfood-Imola - Szegedi Vízipóló Suli 10-3 (2-1, 1-2, 3-0, 4-0)
Eger, Bárány uszoda. Vezette: Székely B., Kiss A.
Eger:
Veres - Farkas P. 3, Molnár A. 1, Mezei T. 2, Kovács G. 1, Petrovai, Keresztes.
Csere:
Chilkó, Kovács T., Jakab, Fábián P. 2, Lőrincz 1.
Edző:
Tóth Péter.
SZVPS:
Balogh - Nádasdi Z., Palotás, Németh Z., Tóth D. 1, Makra, Barna T. 2.
Csere:
Lehoczky (kapus), Katona, Lakatos, Török K., Török A., Márkus.
Edző:
Éles Vilmos.
Gól - emberelőnyből:
3/6, ill. 0/8.
Ötméteresből:
0, ill. 0.
A felsőházi rájátszás 1. fordulójának további eredményei:
Hegyvidék-YBL WPC - Újpesti Vízilabda USE 8-9, Kecskeméti Sportiskola - Vízmű-HPVK-ESMTK 11-11, KSI - BVSC-Zugló Tipo 10-11. Valamennyi találkozó visszavágójára május 12.-én (szombaton) kerül sor. Az OB I/B-ben maradásért három csapat vív körmérkőzéses, oda-vissza vágós küzdelmet. Az itt érdekelt Hódmezővásárhelyi VSC az első fordulóban szabadnapos volt, míg két ellenfele Békéscsabán mérkőzött meg: Csabai Csirkefogók - Bánki Vízisport Egyesület 14-10. A HVSC szombaton 10 órakor a Komjádi-uszodában a Bánki VE vendége lesz.