Sport

Vízilabda: Baksa bemutatkozott, kiütöttük Hollandiát (FRISSÍTVE)

Vízilabda: Baksa bemutatkozott, kiütöttük Hollandiát (FRISSÍTVE)

2012. január 17., kedd
Vízilabda: Baksa bemutatkozott, kiütöttük Hollandiát (FRISSÍTVE)

Az A-Híd Szeged Beton magyarkupa-győztes együttesének kapusa, Baksa László bemutatkozott a hollandiai Európa-bajnokságon, ahol a csoportkör második napján a Kemény-legények kiütötték a hazaiakat.

Eb-újonc debütált a magyar válogatottban, hiszen a szegedi

Baksa Lászlónak

ez a találkozó volt az első világversenye. Álmos kezdést, helyzet nélkül lepergett három percet követően

Kásás Tamás

villant először: lövése a felső léc alsó lapjáról vágódott a hálóba (1-0). Váratlan egyenlítés után

Hosnyánszky Norbert

szinte ugyanonnan bombázott a holland kapuba, büntetőből azonban jött az újabb jó válasz (2-2). Az első negyed bágyadtsága nem akart tovaillanni a második nyolc percben sem, bár

Hárai Balázs

hatásos centerezése (3-2) akár fel is pörgethette volna a csapatot. Három perc volt hátra a nagyszünetig, amikor újfent a háromszoros olimpiai bajnok Kásás mutatta meg, hogy kell látványosan és jól is lőni: elhajlásos löketével szemben nem volt ellenszere a hazai kapusnak (4-2), ahogyan Hárai csavarjával sem tudott mit kezdeni (5-2). A játékrészt két ötméteres zárta le: a magyarokét

Varga Dénes

értékesítette pontos pattintással (6-3). A folytatásban

Szivós Márton

alkalmi centerként jeleskedett, a rá kijátszott figurát tökéletesen fejezte be. Kevéssel utána a három ötkarikás aranyéremmel bíró

Kiss Gergely

balkezes bombája ért célt (8-3). Született egy holland találat is, majd Kiss – Kásás parádés passzából – pazar gólt szerzett (9-4). Hosnyánszky szokásos védhetetlen lökete jelentette a 10-4-et, de a negyed hajrájában volt minek örülniük a hazai nézőknek is (10-5). Lelkesedésüket azonban gyorsan lelohasztotta Kiss, aki harmadjára a bal felső sarkot "pécézte ki" magának (11-5). A befejező játékrészt Kiss nagy gólja vezette be (12-5), aztán Hárai szép megoldással juttatta kapuba saját maga harmadik, s a magyar csapat tizenharmadik gólját (13-6). A háromszoros olimpiai bajnok

Biros Péter

ötméteresből első eindhoveni gólját szerezte, utána pedig

Katonás Gergő

centerpozícióból volt kétszer is eredményes (16-6). A hajrában megúszás után Biros, majd Szivós duplázott, Kiss pedig jelesre vizsgázva ötödször is betalált a hazaiak hálójába (19-6). A vártnál nehezebben lendült játékba a magyar válogatott a korántsem a világ élvonalába tartozó hollandok ellen, a második félidőben azonban többen is megrázták magukat, és ez bőven elegendő volt a kiütés értékű győzelemhez. A Kemény-legénység legközelebb csütörtökön száll medencébe Eindhovenben, amikor is – 13 órától – Macedónia csapatával találkozik. Szerdán a magyar női válogatott is elkezdi Eb-szereplését:

Merész András

alakulata 16 órától Nagy-Britannia Fekete Szilveszter dirigálta legjobbjaival mérkőzik.

Férfi vízilabda Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló:

Hollandia – Magyarország 6–19 (2–2, 1–4, 2–5, 1–8)

Eindhoven, 900 néző. Vezette: Grandin (francia), Peris (horvát)

Magyarország:

Baksa – Biros 2, KÁSÁS 2, Hosnyánszky 2, HÁRAI 3, KISS G. 5, Madaras.

Csere:

Steinmetz Á., Varga Dénes 1, Varga Dániel, SZIVÓS 2, Katonás 2.

Hollandia:

Stegman – Spijker, KRAMER 2, Gerritse 1, M. Lucas, Gottemaker 2, De Bruijn.

Csere:

Gielen, Lindhout, Frauenfelder, Verweij 1, T. Lucas.

Gól – emberelőnyből:

9/8, ill. 6/1.

Ötméteresből:

2/2, ill. 2/2 Kemény Dénes:

"Kásás Tomi sohasem volt híres arról, hogy a hasonló meccseken remekel, most mégis az ő lövései és néhány jó szerelése kellett ahhoz, hogy lendületet kapjunk. Biztos voltam benne, hogy nem hat nullával kezdünk, abban persze reménykedtem, hogy a vége felé már összejöhet egy-egy ilyen részeredmény. Ha az volt a cél, hogy az olimpiai bajnokcsapat jó játékával népszerűsítse a vízilabdát a helyszínen, úgy hiszem, ennek sikerült megfelelnünk."

További eredmények:

Férfiak, 2. forduló: A csoport:

Törökország –Olaszország 7–24 (2–7, 1–4, 3–6, 1–7) Macedónia – Görögország 6–10 ((2–0, 3–1, 1–1, 4–4)

B csoport:

Spanyolország - Románia 12-10 (4-4, 3-3, 3-2, 2-1) Szerbia - Németország 13-12 (2-3, 5-2, 4-4, 2-3) Horvátország - Montenegró 10-8 (3-2, 2-3, 3-3, 2-0)

Az A csoport állása

1. MAGYARORSZÁG 2 2 – – 31–14 6 pont 2. Görögország 2 2 – – 24–18 6 3. Olaszország 2 1 – 1 32–19 3 4. Macedónia 2 1 – 1 22–14 3 5. Hollandia 2 – – 2 18–33 0 6. Törökország 2 – – 2 11–40 0

A B csoport állása:

1. Horvátország 2 2 – – 20–15 6 pont 2. Szerbia 2 2 – – 21–17 6 3. Montenegró 2 1 – 1 21–17 3 4. Spanyolország 2 1 – 1 17–18 3 5. Románia 2 – – 2 17–22 0 6. Németország 2 – – 2 19–26 0 A csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe jutnak, a második és a harmadik helyezettek a negyeddöntőben folytatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.