
A román I. osztályban szereplő Temesvár vendégeként vívta meg utolsó felkészülési mérkőzését a Naturtex-SZTE-Szedeák, mely szombaton Pakson lép pályára az NB I/A rajtján.
Négy nappal a bajnokság nyitányát megelőzően a szegediek szakmai stábja még egy edzőmeccset illesztett a programba.
Fodor Péter
legénysége Temesvárra látogatott, ahol a helyieknek a román I. ligában szereplő együttesével csapott össze. Nem kaphatott szerepet
Farkas Attila
, kinek vállsérülését egyelőre még vizsgálják a szakemberek. A mienk így a
Drahos, Kiss, Ivosev, Tanács, Dukics
ötössel kezdték a találkozót. Az első percekben a vendégeknél volt az előny, majd a nyitónegyed második felére a temesvári gárda átvette a vezetést, végül azonban mégis a látogatók nyerték egy ponttal a felvonást. Színvonalas, jó iramú mérkőzést láthattak a szurkolók, s szerencsére a nívó a későbbiekben sem csökkent. Mindkét együttes nagyszerűen dobott kintről, s bár jobbára a hazaiak vezettek, a szegediek remekül tartották magukat, s nagyszünetre is mindösszesen csak kétpontos hátrányban vonulhattak (46-44). Örömteli, hogy minden pályára lépő játékos hozzátette a magáért a csapat teljesítményéhez. Az elején különösen Tomiszlav Ivosev villogott, ő azonban viszonylag hamar begyűjtötte harmadik faultját, ami után a padon találta magét. Említést érdemelt még
Vida Máté
példamutató védekezése. A harmadik és negyedik negyedben sem változott a forgatókönyv, továbbra is férfias, kemény küzdelem zajlott, s fej-fej mellett haladtak a csapatok. A csata 82-82-re végződött, s a két vezetőedző megegyezése értelmében nem is folytatták tovább, nem került sor hosszabbításra. A felnőttek előtt egyébként a két klub U23-asai is összemérték tudásukat. A roppant erős hazai együttes viszonylag simán, 19 ponttal múlta felül a mieinket, akik erősen tartalékos összeállításban szerepeltek.
BC Temesvár - Naturtex-SZTE-Szedeák 82-82 (26-27, 20-17, 22-18, 14-20).
Szedeák:
Drahos 5/3, Kiss 6/6, Ivosev 20/9, Tanács 18/3, Dukics 4. Csere: Bulut 19/3, Varga D. 2, Vida 6, Molnár M. 2. Vezetőedző: Fodor Péter. Fodor Péter:
Végig szoros mérkőzést játszottunk az igen jó erőkből álló temesváriak ellen. Hullámzott a játék, hol ők vezettek, hol mi álltunk jobban. Egyszer kerültünk nyolcpontos hátrányba, de vissza tudtunk kapaszkodni. Volt tartása a csapatnak, annak ellenére, hogy a magas posztokon Farkas Attila nélkül álltunk ki, Dukics, valamint Drahos is kipontozódott, s Ivosevet is hamar le kellett ültetnem faultproblémák miatt. Igazán jó teljesítményt nyújtottunk, hasznos edzőmeccset vívtunk."
BC Temesvár - Naturtex-SZTE-Szedeák 82-63 (20-12, 21-14, 24-19, 17-18).
A szegedi pontszerzők: Kardos 13, Molnár B. 11/3, Varga D. 11, Széll 10, Wirth 7, Koszta 6/3, Jáhni 5.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.