Egy szegedi blogja a jégkorong-vb-ről: 2. nap

Petró János kollégánk helyszíni élménybeszámolója a Papp László Budapest Sportarénából, a divízió 1-es jégkorong-világbajnokságról. Nemzeti válogatottunk hétfőn a dél-koreaiak elleni sikerrel folytatta menetelését a feljutásért folytatandó harcban.

Megpróbáltam környezettudatos szegediként beköltőzni Budapestre, szállásom Kőbányán van, légvonalban 3 kilométerre, kerékpárral is mindössze 4-5 kilométerre az Arénától. Küldtem egy emailt az Aréna címére, bár tapasztalataim szerint igen ritkán válaszolnak a hasonló intézmények a weboldalaikon feltüntetett hivatalos kontaktra elküldött kérdésekre. Ezek a címek csak úgy ott vannak? Kérdésem roppant bonyolult volt, van-e elkülönített kerékpártároló az Aréna közelében. Ezt három hónap alatt nem lehetett megválaszolni. Azt megtudtam a weblapról, hogyha autóval megyek, akkor egy ezresért lemehetek a parkolóba, a meccs végén a normál dugóba beállva telepöföghetem az éjszakai Pest légkörét kipufogó gázzal. Délután az olaszok megmutathatták volna, mire számíthatunk szombaton. Ám annak ellenére, hogy igen hamar kétgólos előnyre tettek szert, nem tudtunk meg semmit. Kényelmes, olykor lusta játékkal csak annyit akartak játszani, amennyire szükség volt. És ezt az álláspontot az utolsó pillanatig nem adták fel, pedig az eredményjelzőn sovány előny, 3-2 állt. Vékony jégen táncoltak az olaszok, hiszen a hollandok az utolsó két percben többször is egyenlíthettek volna. A kékek szerencséjére ez nem történt meg. Estére nem volt teltház, de nem sok híja volt. A hangulat akár előző nap, elképesztő, fantasztikus, felemelő. És a mérkőzés is úgy indult, itt nem lehet baj. Hamar előnyhöz jutottunk és meg is dupláztuk azt. Dél-Korea a kevés ellentámadásból ugyan szépített, de erre is gyorsan válaszoltunk és mindenki megnyugodott, a csapat, a közönség, mind a nyolcezren. Átszundikált harminc perc elteltével az ázsiai csapat talált egy videóbírós gólt, aztán gyorsan még egy kétségtelent. Hozzátartozik, hogy barátomnak a második harmad közepétől mondtam, hogy baj lesz. És a válasza, miszerint ez nincs benne a meccsben, egyáltalán nem nyugtatott meg. Mert futószalagon gyártottuk és hagytuk ki a helyzeteket. Ha az olasz csapat vékony jégen táncolt, akkor az a vékony jég alattunk meg is repedt néhány percre. Döbbenet, fütty, néma csend. Aztán egy gól, magyar gól, videóbírós gól!!! A vége előtt néhány perccel. Dél-Korea reklamált, fohászkodott az égiekhez, sőt a szövetségi kapitányuknak külön el kellett magyarázni a döntést. Érdekes, hogy két góllal korábban nem igényelte a személyre szabott magyarázatot. Bedobás után Dél-Korea mindenre elszánva, leszegett fejjel lerohanó támadásba kezdett, a gond csupán annyi volt, hogy a korongot nem vitték magukkal. A magyar csapat köszönte szépen és hét másodperc alatt újabb gólt ütött, aztán kisvártatva még egyet. Eldőlt, ez is megvan. Barátom közli, beleizzadt az utolsó négy percben. Nem értem. Ha tudta, hogy nincs benne a meccsben a vereség, minek idegeskedik? Dél-Korea akár meg is ijeszthette a lelátón ücsörgő olaszokat. Elszántságuk és győzni akarásuk példás volt. És hiába vártuk, egész egyszerűen nem voltak hajlandóak elfáradni. Játékuk alapján komoly meglepetést okozhatnak. Ma szünnap, szerdán az eddigi meccsek alapján kiesési rangadónak kikiáltott Hollandia – Spanyolország mérkőzés következik, este pedig Olaszország bizonyíthatja Dél-Korea ellen, melyik csapat érkezett az A csoportból. Hajrá magyarok, hajrá Szeged!

Olaszország – Hollandia 3-2 Magyarország – Dél-Korea 6-3 (3-1, 0-0, 3-2)

Petró János