Az elmúlt hét közepén látogatott Ópusztaszerre Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, hogy az Aranycsapat emlékének állított kopjafát az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Buzánszky Jenővel közösen leplezze le. A honi labdarúgás jelenéről beszélgettünk a szakemberrel.– Felnőtt labdarúgó-válogatottunk a világbajnoki selejtezők során sokáig megtartotta előkelő pozícióját csoportjában, s ez komoly esélyekkel kecsegtetett mindenkit a 2010-es világbajnokságot illetően. Aztán jött a zuhanás… – A labdarúgó-válogatott szereplésével kapcsolatban több vélemény fogalmazódott meg az elmúlt időszakban. Ha figyelembe vesszük a realitásokat, akkor egy pici erőlépést mindenképpen tapasztalhatunk. Nem becsüljük meg eléggé, hogy bizony volt egy olyan időszak, amikor reményt sugárzott ez a válogatott, aztán persze kiderült, hogy e remény beteljesítéséhez még sokat kell előre lépegetnünk. A magyar társadalmat ismerve letörtséget okoz, ha egy álom szertefoszlik. A kvalitásokat tekintve viszont be kell látni, vannak hiányosságaink, ezért merülhet fel sokakban, hogy vajon a nagyon sikeres U20-as válogatotthoz hozzá bírunk-e nyúlni. – Hozzá tudnak?
– Meggyőződésem, hogy tavasszal legalább három-négy játékost kipróbálunk majd. Mert bizony vannak hiányposztok, és ez megalapozza, hogy fiatalokat próbáljunk beépíteni. De azt is látni kell, hogy ezek a srácok csapatként voltak nagyon erősek, többször is olyan vesztes helyzetből tudtak nyerni, amire a magyar labdarúgó-válogatott történetében már régen volt példa. Egy kis időnek el kell telnie, hogy egy új felnőttcsapat e fiatalokkal kiegészülve beérjen. – Akkor tehát megint várnunk kell. Mégis meddig? – Amíg a társadalom nem ismeri föl, és nem mondjuk ki közösen, hogy a labdarúgás „a” sport, ezzel nem lebecsülve a többit, addig ne is várjunk semmit. Míg nálunk a kenus a példakép, nehezen tudom elképzelni, hogy lesz magyar sport. Mert kenuzást az országban tudomásom szerint 500-an alig űzik, ezzel szemben 150 ezren futballoznak. Ha a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát vagy a teniszt tekintjük majd „a” sportnak, akkor elképzelhető, hogy konkrét intézkedésekkel oda tudjuk emelni a focit idehaza is, ahová való. – Milyen konkrét lépésekre gondol? – Infrastrukturálisan az elmúlt harminc évben semmit nem adott a társadalom, az állam a sportágnak. Itt alig épült az utóbbi évtizedekben valami. Az MLSZ egy picit példát mutatott, s épített egy telki edzőcentrumot, létesült néhány akadémia, de sokkal több kell. Amíg ezt nem ismerjük fel, és ezen nem változtatunk, hiába is várnánk, hogy a fiataljaink rossz létesítményekbe, salakpályákra járjanak le focizni. Ha nem tudunk a gyerekekért valóban tenni, mozgásra nevelni, testnevelésórákkal, csábító létesítményekkel lecsalni őket a pályákra, nem fogunk előrelépni. Igen, ki kell mondani, hogy társadalmi és állami támogatás nélkül a labdarúgásunkat soha nem tudjuk méltó helyére visszaemelni. Ehhez ez a sportág gyenge, pénztelen, kiéheztetett. A klubszinteken sincsenek rendben a dolgok. Rendet kell tenni. – A nemrég kirobbant, Európa több csapatát, köztük magyarokat is érintő bundaügy is ezt példázza? – Persze, nézzük meg, mely csapatokat érintik nagy részben ezek a visszaélések. A gyengébb labdarúgással rendelkező, olcsó pénzű focisták csóróbb egyesületeit. Nem az igazi nagy profi klubokat. Nem a topban keresendők ezek a problémák. A vizsgálatok egyébként folynak, ebből az egyik a Honvéd Fenerbahce elleni találkozóját érinti. Nem tudom megmondani, mikorra várható konkrét eredmény, ne is kérdezze. Ez egy, a szervezett bűnözés ellen folytatott harc, hónapokig is elhúzódhat. – Ebben az ügyben viszont legalább nagy összefogás tapasztalható. – Igen, mert a futball egy nagy család. Ahogy Platini is mondta: egy rákos daganat keletkezett a futball testén, amit ki kell vágni, és ebben komolyan együttműködik minden ország futballszervezete. Magyarországon belül is össze kell fognunk tehát, hogy a mi kis daganatainkat meggyógyítsuk. Mert egy olyan családban, mint a labdarúgás, nagyobb összefogásra, respektre van szükség, hogy az egészen változtassunk. Ennek az együttműködésnek a hiánya látszik a társadalomban, látszik a sportban is. Mind szakmai, mind pedig gazdasági értelemben. Ha ezt nem látjuk be, legjobb esetben is csak helyben járás lesz a részünk. – Szegeden nemhogy stagnálna a helyzet, hanem negatív irányba tart: az elmúlt években közel fél tucat futballpálya szűnt meg, és nem épült egy sem. – Szeged tipikus példája a fent említetteknek. Nem az összefogáson dolgozunk, hanem inkább az ellen. Sürgős változásokra van szükség…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.