Fallabda Masters: az angolok uralkodtak Szegeden


A nyolc kategóriából négyben angol, háromban magyar, egyben pedig ír győzelem született a péntektől vasárnapig Szegeden megrendezett VIII. Audi Hungarian Squash Masters Openen.
A rangos nemzetközi szenior fallabdaversenyen
tizenkét ország közel kilencven játékosa
ragadott ütőt a Kenyérgyári úti Squash Club Szabadidőközpontban. Amelyik kategóriában rajthoz álltak, taroltak a squash mesterei, az angolok, ám a magyarok, a szegediek is elégedettek lehetnek szereplésükkel
. A 35 év feletti hölgyek versenyében megismétlődött a tavalyi finálé, s a résztvevőkhöz hasonlóan az eredmény sem változott a szegedi, de a Rózsadombi SE-t erősítő
Horváth Gáborné
(felső képünkön balra)
3-1-re verte az ugyancsak szegedi, ám Tisza SE-s
Takács Katát (felső képünkön jobbra)
, ezzel megvédte elsőségét. A 45 év feletteik körmérkőzéssel döntöttek a bajnoki címről, melyet végül a budapesti
Wéber Julianna
szerzett meg. A 35 év feletti férfiak döntője hozta a torna mérkőzését: az élete első Masters-versenyén induló kiváló játékos-edző, az évek óta Magyarországon élő, a magyar válogatottak mellett is dolgozó ír
Colin White
nagyszerű labdamenetekkel tarkított hatalmas csatában verte 3-1-re az elmúlt két esztendő győztesét, a hazai felnőttranglista hetedikjét, az Union SC-s
Kovács Zsoltot
. A 40 év felettieknél szegedi siker született:
Radóczi Tibor Dákai Istvánt
(alsó képünkön középen, illetve jobbra)
múlta felül a fináléban ugyancsak 3-1-re.

A négy "legrutinosabb" korosztályban az angolok egyeduralma érvényesült. Három kategóriában is szigetországi házidöntőre került sor: a 45 év felettieknél
James Ockwell
3-0-ra verte
Nick Peelt
- így ő is megvédte címét -, az 50 év felettieknél
Mark Cowley
3-1-re győzte le
Stuart Hardyt
, míg a 60 éven felüliek versenyében
Martin Pearse
magabiztosan, simán 3-0-ra bizonyult jobbnak
Keith Flanigannél
. Az 55 év felettiek körmérkőzéssel döntöttek az aranyról, mely a négyből négy meccset nyerő angol
David Adams
zsebében landolt. A +40-ben
Németh István
, +55-ben
Hódi György
tartotta Szegeden a bronzérmet. A viadalt a helyszínen izgulta végig az Európai Fallabdaszövetség alelnöke is.
Martin Wren
a SZEGEDma.hu-nak elmondta, azzal a céllal érkezett a Tisza partjára, hogy egy európai Masters-körverseny kialakításáról tárgyaljon a lehetséges résztvevőkkel. A szegedi Squash Club Szabadidőközpontra mint jól bevált helyszínre, a klubtulajdonos
Pápai Miklósra
pedig operatív szervezőként számít az európai szövetség.