Bizalom, te törékeny valami

Egyszer egy fiatalasszony mesélt életének egyik legnehezebb pontján arról, hogy a hullámként tornyosuló fenyegető jövőjében ki lehet az, akiben megbízhat. Egy fiatal lánykori emlékét idézte a helyzete, a fogcsikorgató teleket, amiket ujjongva várt a Balaton-parton felnövekvő ifjúság.

Keszthely gimnazistái mindig örömmel üdvözölték a dermesztő fagyot, amiben rá sem lehetett ismerni a nyári szezonzsúfoltság langymeleg pancsolására. A gumimatracok nyikorgását, a lángos sercegő sülésének hangját, és a hangosbemondó némileg unott recsegését felváltotta a tél megnyugtató magányának a csendje. A verejtékező tömegek helyett, a kietlen Balaton-part csak látszólag tűnt kiábrándítónak. Az utolsó kicsengetést követően ki-ki leakasztotta a fogasról a reggel még sebtében elhelyezett korcsolyákat, és fürge léptekkel indultak a kis csapatok a befagyott tó irányába. Odaérve, a zúzmarás fák tövébe kerültek az iskolatáskák és ezzel együtt a minden napi gondok feszítő pillanatai. Immár a pengeéles korcsolyák várták a jég koppanását, ifjú tulajdonosaik türelmetlenül sürgették egymást. Kamaszos kurjongatásokat röpített a fagyos szél, kölcsönös bátorítással rohamozták meg a befagyott tavat. Ahol a jégvastagság megengedte, ott a kijelölt pályaszakaszt korcsolyázásra alkalmas területnek nyilvánították, lehetett száguldani, játszani, pörögni, egymás kezét fogni, majd elengedni. Mégis mindig volt egy bűvös pillanat, egy rezzenéstelen másodperc, amikor a korcsolyapengék elérték a jeget. Végül mindig csak egy kérdés maradt: vajon megtart-e a befagyott tó? Rengeteg bizalompróbán esünk át életünkben, olykor nekünk kell bizalmat tanúsítanunk mások iránt, olykor pedig az irántunk tanúsított bizalomnak kell valamiképp megfelelnünk. Ez a szó előcsalogatja a bizalom jelképének egyik legismertebb játékát, amiben egy magasabb asztalról vagy porondról kell „hanyatt esni”, a társak várakozó karjaiba, amelyek elméletileg megtartják a bátor, vagy épp kevésbé bátor vállalkozót. Néha nem olyan könnyű elrugaszkodni a biztos ponttól és pusztán a bizalom alapján repülni, anélkül, hogy fájdalmas lenne a földet érés. Nincs ez másként játékon kívül sem, amikor nagyobb a lehetséges bukás következménye. Mégsem érdemes egy életen át egy elszeparált porond tetején várakozni, és csak álmodozni, valami „szebbről”, amire már rég vágynánk, de bizalmatlanságunk áthatolhatatlan akadályt teremt. A bizalom kérdésében nem kerülhetjük meg a másik személy fogalmát, legyen az akár egy ember vagy akár egy felsőbb nem látható hatalom. Tudnunk kell valamiképp bizalmat vetni másokba, még akkor is, ha sorozatos csalódások sora kínoz bennünket a múltból. Van, hogy komolyan csalatkozunk másokban, de nem logikus következtetés az életünkbe később belépő embereket, ebből kifolyólag bizalmatlanságunkkal büntetni. Nagyon jól ismert fogalom az, hogy „a bizalomnak ára van”. Mégis ha jobban meggondoljuk, ez a kijelentés azt fogalmazza meg, hogy már előzetesen meg kell fizetni a másik ember bizalmát, ráadásul magas áron. Talán találóbb és erősebb igazságot fogalmaz meg az állítás, hogy a „bizalom törékeny valami”. Ugyanis az ember úgy van kitalálva, hogy bízik, már gyermekként is feltétel nélkül. Később a rossz tapasztalások sora nyirbálja meg ezt az eleve adott tulajdonságot, és néha keserű érzések vakon válogatnak bizalom kérdésében, mígnem egy nap egy bizalmatlan embert formálnak meg. Érdemes ezért a másik oldalról megvizsgálni ezt a kérdést. Szem előtt kell tartani, hogy nem élhetünk vissza mások bizalmával, éppen azért, mert az egy „törékeny valami”. Ezzel elősegíthetjük azt, hogy mi magunk is kevesebb bizalmatlansággal nézzünk szembe. Minél több belénk fektetett bizalmat tapasztalunk meg másoktól, annál nagyobb az esélye, hogy mi magunk nem válunk bizalmatlan emberré. Kedves Olvasók, az Önök életében mennyire „törékeny valami” a bizalom? Mennyire könnyen bíznak meg másokban? Ami még ennél is izgalmasabb: mennyire látják magukat megbízhatónak?