Politika

Nincs szuverén ország jól szervezett közlekedés nélkül

Nincs szuverén ország jól szervezett közlekedés nélkül

2024. szeptember 21., szombat
Nincs szuverén ország jól szervezett közlekedés nélkül

Nincs szuverén ország, de nincs saját identitással bíró nemzet és polgárság sem jól szervezett közlekedés nélkül - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, állami elismerések átadásán.

 

Csepreghy Nándor előadásában a reformkor jelszavát idézte: haza és haladás. A reformkor kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptember 21-én ünnepeli az ország Széchenyi István születésének 233. évfordulóját, aki a függetlenné váló Magyarország első felelős kormányának közlekedési miniszteri tisztségét töltötte be, országépítő munkája pedig nagy hatású volt.

A díjátadón jelen lévő közlekedési szakembereket Széchenyi István szakmai és szellemi örököseinek, egy fontos és gazdag örökség őrzőinek és gyarapítóinak nevezte.

Ma azokat ünnepeljük, akik nemcsak szívvel és lélekkel dolgoznak a magyar közlekedésben és a magyar közlekedésért, hanem ésszel is, szaktudással, felelőséggel, mérhető teljesítménnyel.

Az államtitkár beszélt arról, hogy napjainkban a közlekedés fejlesztése heves viták kereszttüzében áll. Viták folynak egyebek mellett a gyorsforgalmi úthálózatról, hogy ennek vagy másnak kell-e elsőbbséget adni a fejlesztéspolitikában, valamint az áruszállítás módjáról, a logisztikai ipar fejlesztési irányairól, a személyszállításról és a közösségi közlekedésről, különösen a vasútról.

Ezeken felül viták folynak az elektromobilizáció jelenéről és jövőjéről, az akkumulátorgyárakról és a belső égésű motorokról, "pontosabban ezeknek talán az üdvösnél gyorsabb trónfosztásáról". Utóbbit az Európai Unió által "erőltetett" zöld fordulatnak már-már az európai versenyképességet veszélyeztető menetével magyarázta.

Csepreghy Nándor reményét fejezte ki, hogy a közlekedés fejlesztése az európai közösség és a tagállamok szintjén is megkapja azt a figyelmet és a ciklusokat átívelő stratégiai támogatást, amit megérdemel.

Megjegyezte, hogy a közlekedés infrastrukturális részével összefüggésben több a közbeszédben a bírálat, mint az elismerés.

Igaza van annak - vélte -, aki azt mondja, hogy Magyarország másfél évtized alatt annyi autópályát épített, amennyivel a magyar pályahálózat lakosságarányosan már eléri a legfejlettebb nyugat-európai országok szintjét. De annak is igaza van, aki szerint a vasút terén, legyen szó akár a pályáról, a sínekről, a mozdonyokról vagy a szolgáltatásokról, viszont jócskán le van maradva az ország ugyanezektől a nyugat-európai országoktól - fűzte hozzá.

Csepreghy Nándor ezt azzal magyarázta, hogy 2010-ben - amikor a máig tartó kormányzati időszak elkezdődött - az autópályák, az úthálózat fejlesztése nemzeti konszenzus volt, mostanra viszont a kötöttpályás fejlesztések körül formálódik az új nemzeti közös nevező. "Ma abban van egyetértés, hogy most a vasút jön" - fogalmazott az államtitkár.

Megjegyezte, hogy bár az új konszenzus változást jelent a közlekedés- és a fejlesztéspolitikában, valamint a logisztikai stratégiában, továbbra is középpontban kell maradnia az embernek, a szakembernek, az utasnak, a vasutasnak.

A rendezvényen Csepreghy Nándor és Nagy Bálint, az ÉKM közlekedési államtitkára közösen adta át a Baross Gábor-díjat, amelyet ezúttal a közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke vehetett át.

A magyar polgári repülés érdekében végzett tevékenysége, köztük a HungaroControl Zrt. és a Budapest Airport (BUD) megalapításában játszott aktív szerepe elismeréseként Magyar Polgári Repülésért Érdemérem kitüntetésben részesült Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetője.

Az eseményen Közlekedésért Érdemérmeket és miniszteri elismerő okleveleket is átadtak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.