Politika

Menczer Tamás: óriási támadást indítottak Orbán Viktor ellen (Videó!)

Menczer Tamás: óriási támadást indítottak Orbán Viktor ellen (Videó!)

4 órája
Menczer Tamás: óriási támadást indítottak Orbán Viktor ellen (Videó!)

A háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen a békemisszió miatt - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.


Menczer Tamás közölte: a békemisszióra azért van szükség, mert ez egy erkölcsi, morális, keresztényi kötelesség, hiszen emberek halnak meg, ráadásul százezerszám, köztük magyarok is.

Hozzátette, hogy azért is szükség van a békemisszióra, mert óriási a háborúnál az eszkalációs veszély, a harmadik világháború kockázata.

Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy ráadásul ennek a konfliktusnak nincs megoldása a harctéren, "a csatatéren, ahol csak halottak vannak".

Tehát ez a három a legfontosabb ok a békemisszió mellett. Na most az is látható, hogy a háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen a békemisszió miatt

- fogalmazott.

A politikus közlése szerint a kritikusok például azt mondták:  Orbán Viktor visszaél azzal, hogy az unió soros elnöki posztját Magyarország tölti be, kihasználja azt. Úgy tesznek mintha Orbán Viktor egy rossz célért küzdene, pedig a békéért küzd - emelte ki.

A béke mióta rossz? Én nem tudtam, hogy a béke rossz. Én úgy tudtam, hogy a béke jó. Most ehhez képest minden lehetséges módon támadják Orbán Viktort, aki a békéért küzd. Azonban, mint általában Orbán Viktor most is legalább 4-5 lépéssel derék európai politikustársai előtt jár

- mondta Menczer Tamás.

Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor az Európa Tanácsnak készített jelentésében azt javasolta, hogy tárgyalni kell az oroszokkal, Kínával és a "világ déli felével". Azóta pedig az történt, hogy tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter, tárgyalt a kínai és az amerikai külügyminiszter, a kínai és az orosz külügyminiszter, a svájci és az orosz külügyminiszter, "Trump elnök" tárgyalt Zelenszkij elnökkel - sorolta.

Szóval látszik, hogy Orbán Viktor 4-5 lépéssel megint előrébb jár, békére van szükségünk, és a békéért fogunk dolgozni a továbbiakban is minden háborúpárti nyomásgyakorlás ellenére

- fogalmazott Menczer Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.