Politika

Szijjártó Péter: mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért

Szijjártó Péter: mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért

2024. március 3., vasárnap
Szijjártó Péter: mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért

Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

 

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Európa továbbra is háborús pszichózisban szenved, utalva Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentésére, miszerint nem zárható ki, hogy a Nyugat csapatokat küld a háborúban álló Ukrajnába.

A miniszter arról beszélt, hogy az elmúlt két évben az történik, amit Magyarország a háború elejétől mondott, azaz az Oroszország elleni szankciók nem működnek, és a csatatéren nem lesz megoldása a háborúnak.

Minél tovább tart az orosz-ukrán háború, annál közelebb kerülhet hozzánk "az a rémisztő veszély, amelyet harmadik világháborúnak lehet nevezni".

A nyugat-európaiak először csak sisakokat, majd lőszereket, kézifegyvereket, harckocsikat, rakétákat küldtek Ukrajnának, ezek után nem csoda, hogy egyes nyugati politikusok már szárazföldi csapatok küldéséről beszélnek - mondta. Ez teljesen szembemegy az eddigi közös döntésekkel - jelentette ki. Kifejtette: a NATO-tagországok két éve hoztak egy döntést, amely szerint a NATO nem hadviselő fél, és mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért. Azok a nyugati politikusok, akik csapatok küldéséről beszélnek, ezt a NATO-döntést sértik meg.

Hangsúlyozta: Magyarország álláspontja az, hogy sem fegyvert, sem katonákat nem küld Ukrajnába, az emberéleteket csak tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet megmenteni.

Azt mondta, a NATO védelmi szövetség, és nem dolga megtámadni senkit. Felelőtlennek és veszélyesek nevezte egyes nyugat-európai politikusok kijelentéseit, 

mert egy ilyen pattanásig feszült helyzetben egy felelőtlen mondat világszintű tragédiává, biztonsági kihívássá alakulhat.

 A legfontosabb, hogy mindenki térjen vissza a józan ész talajára, és tartózkodjon az olyan nyilatkozatoktól, amelyek eszkalálhatják a háborút.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.