Vasárnap után hétfőn is zavaros fejtegetésbe kezdett Gyurcsány Ferenc


Zavaros fejtegetésbe kezdett Gyurcsány Ferenc. A 17 évvel ezelőtti véres október 23-ért felelős akkori miniszterelnök, arról beszélt, hogy október 23-a megszűnt a nemzet ködös ünnepének lenni.
Ma nincs állami megemlékezés, vagy csak állami megemlékezés van és nincs ünnep
– mondta szó szerint.
Úgy véli hogy az ünnepről megemlékezik a hivatalosság és az ünnep őrzői, azaz ők – próbálta kisajátítani október 23-át Gyurcsány Ferenc, aki egyébként a mai napig az Apró-villa lakója. Hozzátette, vannak akik kifordítják és hamisítják az ünnep üzenetét, ezek az emberek az állam, a hatalom emberei.
Az ünnep szellemét viszont Gyurcsányék őrzik, akik egyre kevesebben vannak – sajnálkozott az egykori kormányfő. Úgy vélekedett, senki nem tud beszélni a nemzet egésze nevében, mert ez a nap nem egységes a nemzet lelkében, szívében és az agyában.
Az igencsak zavaros okfejtés teljes egészében itt megnézhető:
A miniszterelnök vasárnap, pártja 12. születésnapján is hasonlóan zavaros okfejtésbe kezdett. Akkor azt próbálta megmagyarázni, hogy a a DK egy felnőtt, komoly, tisztességes, becsületes párt.