Kövér László nagyinterjút adott számos belügyi és külügyi kérdésről


Van-e különbség Novák Katalin és a kormány háborúval kapcsolatos álláspontja között? Milyen a kapcsolata David Pressmannel? Lesz-e jobboldali fordulat Európában? A Mandiner évadindító nagyinterjút készített a házelnökkel.
Európa jobboldali fordulatának lehetőségéről azt mondta Kövér László, „Nyugat-Európában a választópolgárok Magyarországhoz képest sokkal megrögzöttebbek a szavazási szokásaikat illetően. Így a változás, kiábrándulás és pártcsere lassabban megy végbe, különösen akkor, ha látjuk, minden újonnan, az úgynevezett jobbközép pártokkal szemben alternatívaként fellépő jobboldali alakulat nyomban megkapja a nacionalista, populista, szélsőséges és még ki tudja milyen bélyeget. Az állítólagosan sokszínű nyugati sajtó 99,9 százaléka megpróbálja a vérét ontani minden egyes olyan politikusnak, aki ezeket a pártokat képviseli, urambocsá’ az utcán szabadon meg lehet őket verni anélkül, hogy a hatóságok ezt a demokrácia elleni támadásnak tekintenék. Lásd Németországot, ahol nyíltan lehet beszélni arról, hogy ha nem tudjuk meggyőzni a„hülye”népet, hogy ne szavazzon az AfD-re, akkor egész egyszerűen be kell tiltani. Érdekes módon a kommunista utódpártot nem jutott eszébe senkinek betiltani az elmúlt évtizedekben, sőt. Visszatérve a kérdésre: jobboldali fordulat nem lehetséges mindaddig, amíg az Európai Néppártban és annak meghatározó tagpártjaiban – elsősorban a CDU–CSU-ban – nem fordulnak legalább 90 fokot visszafelé, hogy az a szerelmes mosoly, amit a baloldali liberálisok meg a zöldek felé mutatnak, valamiféle szemlélődő arckifejezéssé változzon! Nemcsak balra, hanem jobbra is tudniuk kellene tekinteniük, a saját nemzetük érdekében közös pontokat keresve azokkal a pártokkal is, amelyek éppen azért jöttek létre tőlük jobbra, mert üresen hagytak egy, a választópolgárok számára fontos ideológiai-politikai mezőt. Ha fordulatra nem is, jobboldali eltolódásra azért számítok. Az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia mint a két, az Európai Néppárttól jobbra eső pártcsalád mindenképp erősödni fog. De az, hogy ezek adják majd a többséget, ebben a pillanatban nem reális.”
Kövér László az exkluzív interjúban többek között kifejti:
- Svédország NATO-csatlakozását biztonságpolitikai szempontból elhibázott lépésnek tartja;
- a magyar parlament döntése nem függ a törökökétől, egy szuverén ország szuverén parlamentje dönt;
- az EU-s pénzekért vívott csörte valójában egy hibrid háború, amit a brüsszeli globalisták folytatnak a szuverenitását védő Magyarország és Lengyelország ellen;
- a magyar kormány többet tett az uniós forrásokért, mint amit az ő ízlése diktált volna;
- örülne, ha a Fidesz visszatérhetne abba az Európai Néppártba, amelyhez a belépéskor csatlakozott;
- jobboldali fordulat nem lesz mindaddig, amíg az Európai Néppárt és annak meghatározó tagpártjai – a CDU–CSU – nem fordulnak legalább 90 fokot visszafelé;
- abnormálisnak tartja, hogy az USA a nagykövetén keresztül napi szinten rugdosson bele egy szövetségesébe;
- bízik benne, hogy előbb-utóbb ismét változás történik a washingtoni adminisztrációban, és a dolgok visszazökkennek a normális kerékvágásba.
A teljes cikk ITT olvasható.
Borítókép: Mandiner