![Zelenszkijék válasza a magyar kormánynak: nem zsarolás az orosz Lukoil cégre vonatkozó kőolajszállítási korlátozás](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440507_auto_resized.jpg?ver1)
Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke szerint Magyarország nélkül kellene döntenie az Uniónak az oroszok elleni hatodik szankciós csomagról.
Az alelnök a Deutschlandfunknak adott interjút nemrég, melyben úgy fogalmazott: négy olyan ország van az Európai Unióban, amelyeket különösen súlyosan érintene az olajembargó hatása. Köztük van szerinte Magyarország is.
Ugyanakkor a véleménye szerint az Unió próbál megoldást találni erre a kérdésre, de szerinte Magyarország ezt a helyzetet kihasználja, hogy több pénzhez juthasson.
Ezt kizárólag Magyarországra értette, elmondása szerint a másik három ország, melyet az olajembargó súlyosan érintené, hajlandó együttműködni.
Azt elmondta, ,,jó lenne tudni, hogy találta ki" azt a javaslatot Szijjártó, mely szerint 15–18 milliárd euróba kerül a magyarországi infrastruktúra felkészítése arra, hogy aztán az orosz olaj nélkül is meg tudjon lenni.
Ezt annak tudatában állítja szembe, hogy állítása szerint a teljes autópálya-rendszer bővítése és fejlesztése ,,ismét" kormányközeli kivitelezőre hárult. Ráadásul szerinte ,,ez egy 14,4 milliárd eurós volumenű beruházás, a pályázat 35 évre szól, tehát tényleg nyíltan korrupt rendszerről van szó, ezt Magyarországon mindenki tudja, és az EU-ban is mindenki tudja”.
Ebből kifolyólag pedig pimasznak tartja, hogy még 15-18 milliárd eurót akar a kormány, miközben ,,mindenki tudja", hogy Magyarországon ,,hová megy a pénz."
(Index)
Borítókép: Florian Gaertner / Photothek / dpa Picture-Alliance via AFP
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.