Zeiss ezredesről és a legendaépítő szegedi 46-osokról a hősök napján

Évszázados a csönd a Doberó-fennsíkon. Ott, az egykori halálzónában, ahol 1915-16-ban csatát csata követett, egyik a másik után, s úgy tűnt, soha nem lesz vége. Nem véletlenül szerepelt az a hely a bakaszótárban így: poklok pokla. A szegedi 46-osok azonban tiszteletre méltóan helytálltak. De csak nagy veszteséggel tehették: vér festette a hegyvidék szikláit.
Két év a frontvonalon. A katonák ezalatt belakták állásaikat, már-már otthonosságuk bizarr jele volt a tájékozódási pontok elnevezése, úgymint Bagolyvár, Vakondtanya, vagy egyszerűen „az Ezredes”. A titulus mellől nyilván tiszteletből hagyták el népszerű parancsokuk, Zeiss Oszkár nevét.

Legenda, születőben

Az osztrák származású Zeiss ezredes nem beszélt magyarul. Mégis, remek katonaként tökéletesen irányította egységét, s ahogy a csapattörténetben áll: „A parancsnok és az ezred kiérdemelték egymást”. Vezetésével a császári és királyi 46-os gyalogezred kivételes hírnevet szerzett a harcokban. Egy részlet a krónikából: „1916 derekán zajlott az ötödik isonzói csata, de az olaszok számára az sem hozott eredményt. A küzdelem első napján San Martinónál a Templomdombot az olaszok hatszor rohamozták meg zuhogó esőben, majd egy éjszakai támadásra is sor került. A védekező szegedi 46-osok mindannyiszor visszaverték a támadást. Jónéhány véres kézitusa is zajlott, s az ezredjelentés az állások előtti legalább 1200 olasz halottról tesz említést.” A szegedi ezred katonáit, érdemeik szerint, általános megbecsülés övezte.

Felőrlő harcok ideje

1916-ot jellemezték így a végtelennek tűnő Isonzó-völgyi csaták krónikásai. Valójában a teljes két év felőrlő volt. 35 olasz hadosztály vonult fel, nagy túlerőben volt az ellenoldal. A 850 ezer fős olasz sereg két év alatt – írd és mondd! – tizenegyszer kísérelte meg az áttörést, a magyar és osztrák erők azonban mindannyiszor visszaverték őket. Tizenegy véres ütközetben kitartás a végsőkig, ez példás haditett. A veszteségoldalon viszont szörnyű adat áll: háromszázezer honfitársunk életének végén ott a puskagolyó vagy szurony ejtette halálos pecsét. A tragikus áldozat ellenére a hősi helytállás emléke is fennmaradt. Aztán az utolsó, a XII. isonzói csata, a caporettói áttörés a monarchiabeli csapatok győzelmét hozta.

Őrállók a téren

Aradi vértanúk tere, Hősök kapuja. A kapuívben mesteri freskók, történelmi példatár, a festőzseni, Aba-Novák Vilmos művei. Az ív fölött felirat: Hősi Halált Halt Hű Fiaink Emlékét Őrzi Az Élet. A kapu két végpontján két katona szobra. Tizenkétezer szegedi áldozat közös történetét beszéli el az egyik: akinek szoborszeme már csukva. Halálos golyó lehetett számára az utolsó parancs. Még itt van, de a lehunyt szem jelzi, fölfelé készül, az örökkévalóságba. A sarka már megemelve, talpa is mintha épp hogy csak érintené a kőtalapzatot – Istenem, micsoda szimbólum! Micsoda bizarr szobrászi gyászjelzés! A hősi éthoszt kőben megfogalmazó Illyefalvi Lőte Éva fájdalmas metaforája.
Nyugodjanak a hősök.