Nagypéntek: csöndből csöndbe

Harang nem kondul meg sehol ezen a napon. Orgonaszó se hallik ki a templomokból. És mert most a veszély parancsol, hívek sincsenek az istenházában. A rituálé csak jelképes módon zajlik: Krisztus szenvedéstörténete eszköztelen elbeszélésben…

Az utolsó vacsora régen véget ért, a csütörtök már áthajlott péntekbe, de minden befejezetlen maradt. Mert Jézus hiába kérte tanítványait, hogy virrasszanak vele az Olajfák hegyén, fölkészülve a hamarosan eljövő megpróbáltatásra – a tanítványokat legyőzi az álom, a gyöngeség. Még szürkület van, amikor a Mester fölébreszti őket, de csak hogy tudassa velük: az óra elérkezett, hamarosan vádlói kezére jut. A katonák megérkeznek. A harminc ezüstön megvett Júdás csókkal jelzi nekik, kit kell lefogni. Péter kardot ránt, követnék a többiek is, de Jézus visszafogja őket: ha megvédik, nem teljesedhet be az Írás, amely szerint a sorsa elrendeltetett. A katonák megkötözik, a zsidó főpapok elé hurcolják. Törvényt ül fölötte a főtanács, de hiába, bűnösségére bizonyítékot nem találnak. Ekkor elhangzik a kérdés: ő lenne a Messiás, az Isten fia? Jézus válasza: valóban ő. A főpapok erre kiáltozni kezdenek: istenkáromló, méltó a halálra! Róma jeruzsálemi helytartója elé hurcolják.

Pilátus nem találja vétkesnek. El akarja bocsátani, ám a főtanács zajongva tiltakozik. Végül a bevett kegyelmi módozat szerint a jelenlévőktől kérdezi, kit bocsásson el, a gyilkos Barabást vagy Jézust. A főpapok által feltüzelt tömeg Jézus nevét kiáltozza. Pilátus kimondja az ítéletet: Ibis ad crucem… keresztre mégy. Aztán mossa kezeit. A Názáreti elindul utolsó útjára. Tizenkét stáció, szenvedéssel teli. A Golgotán, a Koponyák hegyén hamarosan kalapácsütések zaja hallik, vasszegek vágnak húsba, csontba, lándzsa döfi át a szenvedő oldalát. Jézus haláltusája megkezdődik. És elhangzanak az utolsó szavak. Consummatum est. Bevégeztetett. Az evangelisták írása szerint abban a pillanatban a jeruzsálemi templom kárpitja meghasadt. Beteljesedett hát az Ige. Már csak az Anya szólongatja Fiát. Zokogás hallatszik. A hajnal keltére aztán csönd ereszkedik a Koponyák hegyére.

„Kínhalálra, keresztfára, szép gyöngyvirágom” – kezdi az egykori iskoladrámák módjára az elbeszélést a népénekes, a passió sorról sorra megy egészen a végső stációig, de ezen a tragikus tavaszon ennek sincs tere, nincs keresztútjárás, a templomokban sem éled meg a mise helyén az evangéliummal kibontott szenvedéstörténet, és a végén a hívek nem vonulnak ki néma csendben a templomból, mert most nincs kinek kivonulni. De ezt a húsvétot a szokatlanul mély csönd, a kétszeres gyász némasága uralja.