Kultúra

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Görgey Artúr Történelemversenyt

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Görgey Artúr Történelemversenyt

2017. október 26., csütörtök
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Görgey Artúr Történelemversenyt

A szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület és a Dugonics András Piarista Gimnázium közös szervezésében október 27-én kilencedik alkalommal valósul meg a Görgey Artúr történelemverseny. A versenyfelhívás a Csongrád megyében, valamint a határ menti szórványban élő 7. és 8. osztályos magyar tanulóknak szól.

A korábbi években előbb az 1948-49-es forradalom és szabadságharc, majd a Magyarok az első világháborúban, a Rákóczi – szabadságharc, legutóbb pedig a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok volt a verseny központi témaköre. Az idei évben visszatérve a kezdetekhez, a vetélkedő feladatai ismét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc köré épülnek. A nemzetközivé vált versenyre közel 35 csapat nevezett az anyaországból és határon túlról. Az érdeklődő iskolák legfeljebb kettő, 3 fős csapattal nevezhettek. A verseny célja a határontúli magyar – magyar kapcsolatok erősítése, a középiskolai felvételire való felkészülés segítése, a tanulók elméleti ismereteinek bővítése valamint az önálló munkára és csapatmunkára nevelés. Ennek megfelelően a vetélkedő mellett, a résztvevők egyéb közös programokon vesznek részt. Az egész napos rendezvénynek, idén először a Dugonics András Piarista Gimnázium ad otthont. A vetélkedő és a kísérőprogramok megvalósítását támogatja a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Mozaik Kiadó Kft., a Rubicon-Ház Kft, a CI-FI Civil Központ.

A tervezett program:

A határon túli és az ország távolabbi területeiről érkező csapatok 10 órától az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontot tekinthetik meg. 13.30 - 13.45 regisztráció 14.00 - 14.25 megnyitó 14.30 - 15.30 feladatok megoldása 15.45 – 17.00 a feladatsor megoldásainak ismertetése, a verseny témájához kapcsolódó tárgyi emlékek bemutatása, hagyományőrzők műsora 16.30 – 17.30 eredményhirdetés, a díjak, ajándékok átadása

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.