Bene Zoltán: Rózsasándor egyfajta esszencia

Bene Zoltán szegedi író legújabb regénye Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai címmel jelent meg a tavalyi év végén. Most azonban – kicsit szokásaitól is eltérve – nem a valós történelmi személyről írt, inkább a köré szőtt legendából építette fel a fikciós művét. A szerző a betyárlét mellett beszélt lapunknak a középkori szíriai bérgyilkosokról, az alföldi pusztaságról és a regény jellegzetes illusztrációiról is. Interjúnk a magyar kultúra napja alkalmából jelenik meg.

- Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című regénye 2016 végén jelent meg. Mi lehet az Ön szerint, ami újból és újból megfogja az írókat, a filmeseket abban az emberben, aki mégiscsak rablásból és gyilkolásból élt? Miért választotta őt főhősének?

-

Rózsasándor

ilyet soha nem tett, ő mindig az igazságot kereste, a méltánytalanságok ellen küzdött. Akire Ön gondol, az

Rózsa Sándor

lehet… Persze, kettejük között tagadhatatlan a kapcsolat, azonban Rózsasándort leginkább egy párhuzamos univerzum Rózsa Sándorának kell elképzelnünk, egy lehetséges világ lehetséges betyárjának, aki nem bűnöző, sőt, ellenkezőleg: igazságosztó, mint, teszem azt,

Piszkos Harry

. De komolyra fordítva a szót: Rózsasándor egyfajta esszencia. Azért írom egybe a nevét, hogy ezzel is hangsúlyozzam: fogalomról, eszméről van szó. A regényben minden betyár és fő ellenségük,

Pandúrsándor

nevét egybe írom, hiszen ők szimbolikus alakok, nem valóságos személyek (habár szimbólumként nagyon is valóságosak). A történeti Rózsa Sándor alakja köré valamiért legenda szövődött, ahogyan

Robin Hood

köré szőttek mítoszt az angolok; s ahogyan a valóságban létezett, hús-vér Robin Hood bizonyosan kevéssé hasonlít a legenda Robinjára, úgy a legendás betyár sem azonos azzal a személlyel, aki 1813-ban született Röszkén és a hetvenes évek végén halt meg a szamosújvári börtönben… Az én regényem főhőse nem a történelmi alak, az a bizonyos rabló és gyilkos, hanem az igazságot tévő Rózsasándor. S mivel az embereket életük során rengeteg igazságtalanság, méltánytalanság éri, mindig népszerűek voltak és mindig is azok lesznek az efféle hősök. Akik helyrezökkentik az igazság kisiklott gőzmozdonyát. Sajnos, többnyire akad egy kis szépséghibájuk: nem léteznek. Vagy sosem abban a lehetséges világban, amiben mi létezünk, mindig egy másikban…

- Ezek szerint az Ön Rózsasándora egy fantáziavilágban küzd meg az őt érő kihívásokkal. Mennyiben merített a valódi Rózsa Sándor alakjából?

- Rózsasándor és Rózsa Sándor kétség kívül emlékeztetnek egymásra. Ráadásul még életrajzuk egyes elemei is megegyeznek. Ettől függetlenül két különböző személyről van szó. Rózsasándor tisztább, erkölcsösebb alak. Mesefigura, mitológiai hős. A fantáziavilág pedig, amelyben él… Nos, azért az elég könnyedén behatárolható: az Alföld déli részén terül el. Persze, akadnak elemei, amelyek nem föltétlen szembeötlőek, egyik-másik jellegzetessége talán kicsit nehezebben észlelhető, ám attól ez a világ még nagyon is a Dél-Alföld. Legalábbis valahol…

- Kicsit mintha vadnyugati hős is lenne az Ön Rózsasándorja. Miért Szeged környékét és az Alföld kiterjedt pusztaságát választotta az események színteréül? Központi kérdésnek érzem a szabadság ügyét, a rabság mindvégig lesben áll és üldözi főszereplőt...

- Rózsasándor vadkeleti hős. Egy kelet-közép-európai tehenészlegény, akit, ha kivándorol Amerikába, óhatatlanul cowboynak neveztek volna. A cowboy-romantika egyik alapvető eleme, mondhatni: sarokköve a szabadságszeretet. Akik indiánregényeket faltak gyerekkorukban, mint például én, azok tudják, hogy a préri, amely maga a végtelen, a szabadság hona. Csakúgy, mint a magyar puszta. Vagy a nagy kelet-európai steppe. Rózsasándor a pusztákon vándorol, amiképpen

Old Shatterhand

a prérin. És mind a ketten az elesettek, a kiszolgáltatottak pártján állnak, szemben a hatalmaskodókkal, az elnyomókkal, az igaztalanságokat elkövetőkkel. Arról nem is beszélve, hogy Rózsasándor egy olyan országban él, ahol nemrégiben vertek le egy szabadságharcot. És a Kiegyezéssel sincs igazán kiegyezve. Szóval van miért küzdenie. És van kiért küzdenie.

- Fű és asszaszinok, azaz bérgyilkosok a középkorból, akik manapság egy ismert számítógépes játék főszereplői – az első fejezetből emeltem ki két olyan elemet, amelyeket ma mindenki annyira ismer, mint 150 éve Rózsa Sándor tetteit. Miért gondolta úgy, hogy a múltat, a fantáziát és a jelen kérdéseit ilyen módon kell összekeverni?

- Az asszaszinokról nekem nagyon sokára ugrana be a számítógépes játék. Ha egyáltalán… A középkori asszaszinok, vagyis muszlim bérgyilkosok viszont kísértetiesen emlékeztetnek a terroristákra. A terrorizmus pedig nem idegen Rózsasándor korszakától, a XIX. század utolsó harmadától sem. Sajnos, jelenkorunktól még kevésbé. Egyébként van magyar vonatkozása is a középkori asszaszinoknak, akik a hagyomány szerint a hasisból merítettek bátorságot cselekményeik végrehajtásához:

II. András

szentföldi keresztes hadjárata során egy magyar csapat állítólag megütközött velük. Sajnos, vereséget szenvedett. Viszont, hogy a kérdésre is válaszoljak: roppant unalmas lehet olyan irodalmi művet olvasni, amiben nem keveredik a fantázia, a múlt és a jelen. És én nem szerettem volna untatni senkit.

- Török Eszter rajzai egyértelműen értékként adódnak hozzá a regényhez. Ön kérte fel Török Esztert, vagy ő talált rá a regényre?

- Egyik sem. A regény fejezetei közül kettő a Liget folyóirat szerkesztőinek nevéhez fűződő, gyerekeknek szóló Szitakötőben, a többi a Ligetben jelent meg. Esztert a Liget szerkesztői,

Levendel Júliáék

kérték föl az illusztrációk elkészítésére. A harmadik Rózsasándor-történettől kezdve, amely az első volt, ami a Ligetben látott napvilágot, ő illusztrálta a betyárok kalandjait, s mikor fölmerült a könyvkiadás lehetősége, abból sem maradhatott ki. A könyvet tervező, tördelő René Margit és Eszter szoros együttműködésének gyümölcse ez a nagyon szép kiállítású kötet, amely már az első pillantásra esztétikai, könyvészeti élményt nyújt. A miskolci illetőségű Török Esztert amúgy én személyesen nem ismerem, még csak nem is beszéltünk egymással soha. Viszont nagy szerencsének érzem, hogy Júliáék összehoztak bennünket egy rózsasándorozás erejéig…

- A regény műfaját úgy határozza meg: betyárpikareszk. Mit jelent ez?

- Úgy érzem, Rózsasándor vérbeli pikaró, amilyen a híres La Mancha-i lovag, az elmés, nemes

Don Quijote

volt. A betyárromantikában mindig is éreztem a pikareszk szellemét. Illetve azt, hogy ehhez a témához a Móricz-regények, a betyárponyvák és -filmek után csak a pikareszk eszközeivel lehet közelíteni. A pikareszk egyrészt lazán összekapcsolódó epizódokból álló történet, amelyet a főhős személye fűz össze, s ez a főhős mindig a társadalom perifériájára szorult, leleményes alak, másrészt a narráció hangneme szatirikus. Ez mind igaz Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjaira. A pikareszk rengeteg lehetőséget kínált a világirodalmi párhuzamoktól kezdve az egyéb utalásokon keresztül az iróniáig. Lehettem parodisztikus, reflektálhattam elmúlt és jelenlegi prózadivatokra, ugyanakkor használhattam emelkedett hangot, ha Rózsasándor úgy kívánta. Magyarán többszörös, izgalmas játékot űzhettem. A kritikai visszhang arra enged következtetni, hogy (hála Istennek) az olvasók is élvezik ezt a játékot.

Bene Zoltán: Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai. Liget, 2016, 120 oldal