Mindszenty József élete és munkássága volt a téma az Emlékpontban

Istenért, emberért, szabadságért! Közelítések Mindszenty József bíboros pályaképéhez címmel rendezett tudományos konferenciát Mindszenty József életéről és munkásságáról csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

A konferencia aktualitását az adja – fogalmazott a résztvevőket (közöttük a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjait) üdvözölve

Miklós Péter

, az Emlékpont intézményvezetője –, hogy hatvan éve, október 30-án szabadult házi őrizetéből Mindszenty József, aki az ezt követő napokban olyan politikai, egyházszervezési és közéleti tevékenységbe kezdett, amely mind az ötvenhatos forradalom, mind az egyháztörtént újragondolásához fontos adalékokkal és szempontokkal szolgált.

Latorcai Csaba

, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult konferencia köszöntőelőadásában leszögezte: Mindszenty József mindig saját hite és a nemzet érdeke szerint foglalt állást, legyen szó a tanácsköztársaság, a nyilasok vagy a kommunisták megítéléséről. Nemet mondott mind a jobb-, mind a baloldalhoz kötődő erőszakos rendszerekre, tevékenysége világítótorony volt a huszadik század sötét éveiben. A helyettes államtitkár hozzátette: Mindszenty tevékenységének kutatása fontos feladat, amelyhez magas színvonalon járul hozzá az Emlékpontban megrendezett tudományos konferencia is.

Balogh Margit

, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete tudományos főmunkatársa, akinek tavaly Mindszenty József tevékenységéről mintegy ezerhatszáz oldalnyi terjedelmű kétkötetes monográfiája jelent meg, előadásában felidézte: Mindszentyt 1949-ben koncepciós perben életfogytig tartó büntetésre ítélték, azonban megromlott egészsége, idős kora és a Genfben akkor megrendezett nemzetközi találkozó hatására 1955-ben kiengedték börtönéből, majd 1956. október 30-ig Felsőpetényben őrizték. Amikor október 28-án Nagy Imre bejelentette az Államvédelmi Hatóság feloszlatását, őrzői szabadon engedték, másnap pedig egy katonai különítmény a fővárosba kísérte, a budai Várban lévő prímási palotába. Miután a Kossuth Rádióban beolvasták a miniszterelnök által aláírt rehabilitációs dokumentumát, négy napon át özönlöttek hozzá a politikusok és az egyházi személyek, majd november 3-án szintén a Kossuth Rádió a Parlamentből közvetítette szózatát. Amikor az állam vezetői a szovjet támadás hírére elmenekültek és az országházra kikerült a fehér zászló, Mindszenty József az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségén kért és kapott menedéket, egészen 1971-ig. A kezdeti időszakban a világ számos politikusához fordult felhívásaival Magyarország érdekében, később azonban a követségről nem tudott érdemi hatással lenni az eseményekre a kialakult kommunikációs zsilip miatt. Eközben Kádár János őt az ellenforradalom fő programadójának nevezte, s azzal rágalmazta, hogy célja Nagy Imre likvidálása volt. Mindszenty Józsefnek csak tizenöt év után nyílt lehetősége a követség szabad elhagyására, s az emigrációban írhatta meg emlékiratait.

Mindszenty meg nem alkuvó ember volt – hangsúlyozta előadásában

Szerencsés Károly

, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi docense, hozzátéve, hogy a bíboros valójában politizáló főpap volt, aki lehetőséget keresett politikai nézeteinek érvényesítésére, ám mégsem volt igazi politikus. A kérdésre, hogy vajon miért nem fogtak össze a kommunisták ellen a demokratikus erők, Szerencsés Károly kijelentette: Mindszenty a mártírságig eltökélt ember volt, de nem politikus, míg a politikusok – tette hozzá – messze nem voltak a mártírságig eltökéltek és nem volt olyan, megfelelő integráló képességgel bíró közéleti szereplő, aki mögé ezek az erők felsorakoztak volna. A szétforgácsolt politikai csoportok felett viszont könnyebb volt győzelmet aratni a szovjetek támogatta erőknek.

Soós Viktor Attila

történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja Mindszenty József emlékiratait kutatta, amelyben a bíboros megrajzolta a pártállami vezetők portréit, leírta véleményét a földreformról és lejegyezte számos élményét és szubjektív meglátását is. Mindszenty Nagy Imréről szólva így írt: hős volt, tevékenysége tiszteletet érdemel, és ellentétben hóhéraival, ő tiszta maradt.

Janek István

, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa előadásában kifejtette: Mindszenty József ellenezte a csehszlovák-magyar lakosságcserét rögzítő egyezményt, sőt javasolta, hogy az északi állam adja vissza lakosaival együtt a felvidéki területeket Magyarországnak. Több politikusnál, sőt a pápánál is eljárt igazáért, felhívva a figyelmet az emberi jogok súlyos megsértésére és független bíróság eljárását követelte, amelynek döntése alapján az ENSZ határozatban rendezhette volna a helyzetet. Az előadó leszögezte: Mindszenty Isten ellen való véteknek nevezte a kollektív bűnösség elvét és annak alkalmazását.

Sz. Nagy Gábor

, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa a Mindszenty József elleni 1945-1946-os sajtótámadások kapcsán arról is szólt, hogy a baloldali sajtó arra még nem reagált, amikor Mindszentyt esztergomi érsekké választották, azonban a november 1-jén kiadott pásztorlevele kapcsán a politikába történő beavatkozással vádolták meg a főpapot, a Szabad Nép és a Szabadság című sajtótermékek pedig reakciósnak kiáltották ki Mindszentyt. A november 6-án megtartott pártközi értekezleten már a résztvevő politikai erők egyetértettek, hogy Mindszenty a népellenes reakció pártjára állt, és úgy vélték, hogy bár az egyház foglalkozhat a közélettel, mégsem helyes, ha a politikáról alkot véleményt, ezzel zavart okozva a hívek lelki életében. Az 1945 szilveszteri rádióbeszéde kapcsán a baloldali sajtó nem kímélte a főpapot, feltéve a kérdést, hogy ő az egyház, vagy a reakció feje, közben azzal vádolva őt, hogy a szószéket kortes-hordóvá változtatta, sőt a Lúdas Matyi a bíborost gúnyoló karikatúrát is közölt. A konferenciát záró előadásában a Nemzeti Emlékezet Bizottsága doktorandusz kutatója,

Gulyás Martin

kijelentette: az egyház kritizálhatja az államszervezetet is, ha az szétfeszíti a társadalmat, míg a Mindszentyről a rendszerváltást követően kialakult véleményekről szólva rámutatott: azok két csoportra oszthatók. Egyik részük elmarasztalták a bíborost politikai kinyilatkoztatásaiért: meglátásuk szerint radikális antikommunista hozzáállása az egyháznak kárt okozott, miközben azért nem alakulhatott ki jobboldali egység, mert Mindszenty egyik pártformáció mellett sem foglalt állást. A másik oldal viszont fellépését erkölcsi képet meghatározó viszonyítási pontként határozta meg és az államszervezetről alkotott bírálatában a jobbító szándékot látta meg. Gulyás Martin hozzátette: Mindszenty azt is hangsúlyozta, hogy a magyar nép ellensége nem az orosz nép, hanem a szovjet birodalom totalitárius szervezete.