Gyászinduló a forradalom emlékére

A hatvan évvel ezelőtti eseményeket bemutató rendhagyó történelemórák sorában hétfőn Gyulai József professzor mesélt a Németh László Gimnázium és a Liszt Ferenc Általános Iskola diákjainak 1956-ról a vásárhelyi Emlékpontban. A professzor akkor a Bethlen Gábor Gimnáziumban tanított.

Gyulai József

korábban maga is bethlenes diák volt, s mint elmesélte, telente egy-egy fatuskóval jártak iskolába, hogy legyen mivel fűteni a termeket. Az ötvenes éveket jól illusztrálta egykori osztálytársának, a papnak készülő

Hegyi Márton

története. Az osztály legjobb latinosáról már a felsőoktatásban derült ki, hogy jezsuita szeretne lenni, amely azonban olyan bűnnek számított, hogy nemcsak az intézményből távolították el, hanem kényszermunkára is ítélték a fiatalembert. Mint kiderült, e munka keretében rendelték ki őket a Központi Fizikai Kutató Intézet építésére, amely később épp Gyulai József munkahelye lett. A professzor elmesélte, hogy a gimnáziumot igazgató Gyáni Imre mint fiatal tanárnak hívta fel külön a figyelmét, hogy vigyázzon a diákjaira. A fiatal pedagógus jó kapcsolatban volt tanítványaival, és ő volt az egyike annak a két tanárnak, akik jelen voltak a Bethlenben az október 19-én megrendezett diákparlamentnek, ahol a követelők között volt, aki a börtönök nélküli szocializmus igényét fogalmazta meg, míg a másodikos

Tóth Tamás

kijelentette: polgári demokrácia legyen Magyarországon. Gyulai József óvta a diákokat akkor is, amikor a nemzetőrnek állt tanulói az iskola menzáján a dobtáras géppisztolyaikat, a „davaj-orgonákat” kibiztosítás nélkül támasztották a sarokba, ő megmutatta, hogyan kell mindezt a többiek életének veszélyeztetése nélkül tárolni a veszélyes fegyvereket. Néhány napra mint tartalékost hívták be a vásárhelyi laktanyába, s november 2-án amikor eltávozhatott, elsőként diákjait kereste fel. Mint kiderült, a fiatalok akkor már a szovjet tankok elleni harcra készültek, géppisztolyaikkal. Gyulai professzor mérsékletre intette a reménytelen küzdelemre gyakorlatozó csapatot, hangsúlyozva, milyen büszke volt rájuk, amikor az Iván szobor ledöntésénél jelen voltak, azonban most tessék hazamenni – utasította az ifjakat -, a hazának élve van rátok szüksége. Gyulai József Andrássy úti otthonukban hallgatta november 4-én reggel a rádióban

Nagy Imre

beszédét: csapataink harcban állnak – szólt a hang, ám tudta, hogy mindez a forradalom végét jelenti. A korábban zenésznek készült Gyulai József a zongorához ült, és megkomponálta gyászindulójának tételeit: az elsőt, amelyben a katonacsizmák kopognak a kövezeten, a másodikat, amely lírai dallamával a reménykedő fiatalokat igyekezett zenében megjeleníteni, a harmadikat, amely Bartók egyik honvágy-motívumát jelenítette meg, és a negyediket, amelyről később mindig a halál jutott eszébe. A mű végül nem készült el, évtizedeken át rejtegette, címet sem írt rá, csak dátumot, és csak a rendszerváltást követően jóval, az Emlékpont magalakulásakor adta ki kezéből a kottát.