Baron Mantis: Koncertezni olyan, mint orbitálisakat szexelni

Davey és Victor Mantis kettőse, a Baron Mantis a magyar rockzene fiatal reménysége, a csapat sajnos elég szerencsétlen körülmények között tudott csak fellépni a SZIN fesztiválon, ám végül mégis sikerült, mi pedig beszélgettünk is velük, és kiderült, hogy milyen a jó színpadi felállás, szükség van-e kiadókra, és hogy hogyan jön össze a próbatermi munka a maszturbálással.

- Nem kis nehézségek akadályozták a SZIN-es koncertet, egy nap késéssel sikerült csak megoldani. Hogy éltétek meg ezt?

Victor Mantis: - Tegnap egy karambollal kezdtünk, így most kiadtuk magunkból a jó kis zenész-energiát, de én végtelenül élveztem. Mindenképpen szerettünk volna Szegeden játszani, bár jó meleg is volt meg technikai gondok is akadtak a gitárpedálokkal, de végül csak összehoztuk, és mindenért kárpótolt minket, hogy zenélhettünk.

- A Baron Mantis legjellegzetesebb vonása, hogy egy gitár-dob duó alkotja. Miért döntöttetek a kétfős felállásnál?

Davey Mantis: - Az előző zenekaromban sokat próbáltam a dobossal külön, és akkor gondoltam erre, hogy lehetne egy ilyen formációt csinálni, de nem példanélküli dolog ez, ott van a White Stripes vagy a Death from Above 1979, meg volt még nem egy banda, akik ebben a felállásban nyomták. Igazából kihívás volt így megcsinálni, és tetszett, és Victort már úgy kerestem meg, hogy csináljuk így, ő pedig azt mondta, hogy jó.

V.M.: - Nekem különösen bejött az az ötlet, hogy ketten legyünk, mert van egyfajta feltűnési viszketegségem és sosem tetszett az, hogy kevesebbet kellene dobolni, vissza kellene fogni magam. Itt nincs ilyen.

- Igen, ez átjött a koncerten, hogy ebben a formációban ki tudod élni magad.

V. M.: - Imádok táncolni a dobok mögött, szinte frontember lehetek dobosként. Fontos e tekintetben a színpadkép, ahol megtehetjük, ott srégen egymás mellé tesszük a cuccot, hogy ne hátul legyen a dob, mint a klasszikus színpadi felállásban. D.M.: - Sajnos kénytelenek vagyunk több helyen a klasszikus formát alkalmazni, mert nincs választásunk, de ahol tudjuk, ott próbáljuk ezt a két frontemberes megoldást választani. V.M.: - Például a Szigeten is meg tudtuk oldani, az nagyon jó volt, de Kiskunfélegyházán, egy motoros fesztiválon is egymás mellett játszottunk, ami azért jó, mert akkor jobban tudunk kommunikálni, és a színpadkép is sokkal jobb.

- Egy kétfős csapatnál azért is fontos a kommunikáció, mert ha valami gond akad, akkor eléggé beszűkülnek a lehetőségek.

V.M.: - Hát igen, ez most is előjött a pedálgondok miatt, mert én hiába dobolok nagyon vagy kicsit, mert egyenrangú a két hangszer, nem arról van szó, hogy én most kísérek, hanem mindkét hangszer szólisztikus. A White Stripes-nál például Jack White volt a főnök, Meg pedig egyszerű dolgokat játszott, de ott a funkció is más, abban a zenében nem is nézett volna ki jól egy túljátszott dob, hanem inkább arra van szükség, mint mondjuk az AC/DC-ben.

De nálatok nem ez a jellemző.

V.M.: - Ez a zene kívánja a virtuózabb dobot, de nekem ez így tetszik.

- Még egy éves sincs a debütáló lemezetek, a „vis-á-vis”, milyen volt a korong fogadtatása?

V.M.: - Pozitív volt a fogadtatás, kiderült, hogy az elmúlt koncertekre túl kevés CD-t vittünk magunkkal, mert, ahogy elkezdtünk játszani és gyűltek az emberek, rögtön elkapkodták a lemezeket. Volt olyan külföldi srác, akivel elérhetőségeket is cseréltünk, mert azt mondta, hogy neki mindenképpen kell egy lemez. http://www.youtube.com/watch?v=DzlcYs9diTs

- A Talentométer tehetségkutatón is jól szerepeltetek, hogy érzitek, hogy befolyásolta ez a további pályátokat?

D.M.: - Igen, ott sikerült megnyernünk a pop-rock elődöntőt, a döntőben, ahol már minden műfaj keveredett, ott nem nyertünk, de így is nagyot lökött rajtunk a dolog, bekerültünk a médiába, rádióba is mehettünk, foglalkozott velünk a Recorder Magazin is, szóval láthatóvá váltunk a hazai zenei piacon. V.M.: - Megmutathattuk magunkat a szakmának is.

- Épp a Recorderen jelent meg az, hogy szerintetek nem feltétlenül van szükség már kiadókra. Hogy álltok ehhez?

D.M.: - Igen, felmerül a kérdés, hogy a mai modern "csináld magad" világban milyen szerepet töltenek be a kiadók, mennyit tudnak segíteni, mekkora erejük van? Nagyon megváltozott a zeneipar az elmúlt húsz évben. Ajánlattól függ, hogy kell-e kiadó, hogy miben lehet megegyezni. Láttunk olyan példát, ahol egész jó volt a szerződés, de találkoztunk olyannal is, amit semmiképpen nem írnánk alá. Sok esetben azt éreztem a kiadókkal kapcsolatban, hogy nekik már messze nincs annyi hasznuk a kiadásból, ezért kevesebbet nyújtanak a zenekaroknak, de ez szerintem még mindig átalakulóban van. Egyelőre marad a „csináld magad” módszer, de nyitottak vagyunk arra, hogy kiadókkal tárgyaljunk és tárgyaltunk is, de nem jutottunk még el szerződésig.

- Az eddig elért eredmények az mutatják, hogy így is működhet a dolog.

D.M.: - Az a kérdés, hogy hogyan tovább, a lényeg az, hogy lépeseket tegyünk előre, ha kicsiket is, hogy minél több emberhez eljuttassuk a zenénket, minél több koncertet adjunk, és minél nagyobb láthatóságra tegyünk szert.

- Valamilyen újdonságot hallhatunk/láthatunk zenekartól mostanában?

D.M.: - Van tervben új kiadvány, de lebonyolításra vár két klip is. Ötletelni nagyon könnyű, sok mindent ki lehet találni, de hogy a megvalósítás hogy fog kinézni, mennyibe fog kerülni, mennyit tudunk rááldozni, az már egy más kérdés. Nem szeretnénk egy bizonyos színvonal alatti anyagot kihozni, csak azért, hogy elmondhassuk, hogy kihoztunk valamit.

- Ha jól tudom, elég aktív számgyárosok vagytok, és már több albumnyi szám kész. Honnan ez a sok ihlet?

D. M.: - Van körülbelül két albumra való anyagunk most is készen, szeretnénk majd felvenni a következő lemezt, a következő fél év folyamán. Sokkal több számunk van, mint amennyit a Baron Mantis-ban meg tudnánk csinálni, rengeteg számot ki kell selejtezni, mert nem működne ebben a duó felállásban, de azokat más projektekben meg lehet csinálni. V.M.: - Igazából az első lemez is úgy jött, hogy már volt vagy húsz-huszonöt dalunk, abból választottuk ki a legjobbakat, és még így is tizenhat számosra sikerült a lemez, a másodikat majd rövidebbre tervezzük. Elég vegyes egyébként az album összetétele, van hat perces dal is, de egy percnél alig hosszabb is, a Patience, amihez az első klipünk született. http://www.youtube.com/watch?v=AxqR44JDGF8 D.M.: - Azért is választottuk azt a számot a kliphez, mert az volt a legolcsóbb! (nevet) De azért nem vagyunk ilyen olcsójánosok, szeretnénk még több klipet leforgatni. Koncertezni is fantasztikus élmény, de én nagyon szeretek stúdióban és forgatáson lenni. Nagyon izgalmasnak találom a háttérmunkákat, a kreatív részét. De emellett természetesen igényünk van arra, hogy minél többet koncertezzünk, mert vannak dolgok, amiket nem lehet a próbateremben begyakorolni, például a közönséggel való kommunikációt, az, hogy hogyan nyilvánulsz meg, hogy mozogsz színpadon. V.M.: - Meg ott az adrenalin is máshogy dolgozik, vissza is kell fogni valamennyire, hogy a végére ne köpjük ki a tüdőnket, azt is csak a színpadon lehet elsajátítani. D.M.: - Igazából próbálni olyan, mint nagyon jókat maszturbálni, koncertezni meg olyan, mint orbitálisakat szexelni. V.M.: - Pontosan, nem szabad gyorsan elsülni, mert az ciki. Kis előjáték, a végén meg sikoltozik mindenki. A koncert a tökéletes aktus.