Hollós Gábor: Tartuffe karakterének más aspektusát emelem ki

Hollós Gábor Tartuffe karakterének más aspektusait emeli ki, s a belé vetett hit, a hinni akarás veszélyességét hangsúlyozza legújabb bemutatójában.

Hollós Gábor

amennyire könnyű, legalább annyira nehéz feladatra vállalkozott a Tartuffe-el, hiszen egy olyan darabra csalogathat be nézőket, akik vagy a színházban, vagy a középiskolai irodalom órákon találkoztak már a komédiával, ennélfogva él bennük egy kép arról, hogyan is „kell kinéznie” egy hamisítatlan Tartuffe-előadásnak. A márciusi sajtótájékoztatón, majd a későbbi közönségtalálkozón kiderült, nem egy, az eddigi bemutatóktól elemeiben eltérő darabot szeretne színpadra állítani, hanem Tartuffe karakterének másik aspektusát emeli ki, s a belé vetett hit, a hinni akarás veszélyességét hangsúlyozza. „Bármikor is vegyék elő a darabot, valószínűleg mindig azt érzik vele kapcsolatban, hogy aktuálisabb, mint valaha. Az a fajta pofátlan képmutatás, amit Tartuffe produkál, amikor már meg sem kell játszania magát mások előtt, na, ez tényleg aktuális. Ott van például az a jelenet, amikor Orgon ráhagyja mindenét, Tartuffe pedig csak ott áll, nem is kell csinálnia semmit. Azt gondolom, ez az, ami mai olvasatot ad a darabnak. Vagyis, az emberekben megvan a hit utáni vágy, és ha a megfelelő időben, a megfelelő helyen eléjük áll valaki, akkor ő lesz a kiválasztott. Minél több jel mutat arra, hogy ezzel az illetővel valami nincs rendben, annál inkább érvényesül a struccpolitika. Sajnos ez alapvető emberi tulajdonság” – vélekedik a fiatal rendező. „Amikor felmerült, hogy az idei évadban újra rendezhetek a szegedi színházban, egyúttal megkaptam azt a lehetőséget is, hogy olyan darabot válasszak, amit csak szeretnék. Mindössze annyi kikötést kaptam

Bodolay Géza

volt főrendezőtől, hogy az évad utolsó előadásaként komédiát válasszak. Végül

Moliére-hez

jutottam, akivel ebben a műfajban is igazán komoly előadást csinálhatok, lévén, őt mindenki ismeri, művei kötelező olvasmányok listáján szerepelnek. Számomra ez az első találkozás egy olyan klasszikussal, akihez előttem már ezrek nyúltak, s ha már Moliére, akkor Tartuffe, hiszen úgy tartják, ez a darab minden korban aktuális.” Ahogyan Moliére a kora emberének írta a darabot, úgy Hollós Gábor is ¬

Petri György

és

Vas István

fordítása alapján ¬ 2016-osra „variálta” azt. A komédia ugyan a jelenben játszódik: Orgon és családja puccos, kerti medencés házban él, csak ruháik sugallnak kortalanságot. Hollós a Frankensteinben is komoly szerepet szánt a zenének, ez nem marad el a Tartuffe-ből sem. A színpad hátterében meghúzódó zenekar lényegében együtt él az előadással, hiszen ahogyan a rendező fogalmaz, a zene-szöveg-játék együtt alkotja a kompozíciót.

Brestyánszki Bernadett, Brestyánszki Dína, Lengyel Zoltán, Szokol Szilárd

, és

Ampovics Zsolt

amolyan „házi zenekarként”, szereplőként tűnnek fel, s többek között reggaet, rockot, és egyházi zenét csempésznek a darabba.