Harmincöt éves szögedi papucsokat árvereztek el

A szegedi papucs és a Kiss Ernő utcai bemutató műhely megmentéséért indított aukción 35 éves Rátkai-féle papucsokra lehetett licitálni. A kissé ütött-kopott lábbelik egy része külföldre utazik, míg más páratlan párosok gyermekkori emlékek felett őrködnek majd a lakás kitüntetett helyén.

A napokban lezárult az a licit, amit a szegedi papucs megmentéséért indítottak a közösségi oldalon még októberben. Nyolc használt Rátkai-féle papucs kereste gazdáját, azok közül, melyeket egykor a Príma Parimissima-díjas Bihari János Táncegyüttes viselt. A 35 éves papucsokon látszik, jó szolgálatot tettek egykori viselőiknek: ütöttek-kopottak, sarokhibásak, kinyúltak már, viszont mindegyik felbecsülhetetlen érték a maga szépségében. A műtárgyak elkeltek, összesen 31 ezer forint csorgott be ezzel a szegedi papucs megmentésért és a Kiss Ernő utcai látványműhelyért alapított kasszába.

Marosi Zoltán

egyike azoknak, akik vásároltak a páratlan szögediből. Középiskolás korában került közelebbi kapcsolatba a népzenével, a néptánccal, így a szegedi lábbelivel, amit nőiesebbnek tart a csizmás viseletnél. „Az egyik papucsot elajándékoztam néptáncos rokonomnak, a másik kettőnek olyan helyet keresek a lakásban, hogy naponta egymásra mosolyogjunk” – mondta arra a kérdésünkre, mi lesz a használt papucsok sorsa. Marosi Zoltán úgy véli, "Szeged városának létre kell hozni a belvárosban egy mintaboltot, bemutató termet, ahol a három "P" megtalálható, kapható, rendelhető lenne, mint a Papucs, a Paprika és a Pick szalámi”.

Sokan szerettek volna segíteni a szegedi papucskészítés hagyományait őrző Sallay családnak, de az aukción csak a legnagyobb összeget kínálók juthattak „eredeti szögedihez”.

Vörös Norbert

külföldről nyújtott segítő kezet, kérdésünkre elárulta, Angliában üzemeltetett webshopjára teszi fel a magyar kézműves papucsokat. „A Hodstore-t azért hoztam létre, hogy az angol társadalommal megismertethessem a magyar, kifejezetten magyar és lehetőleg kézi készítésű termékeket, amelyek, eddigi tapasztalataim szerint nagy sikernek örvendhetnek, itt az angol piacon és az Európai Unió teljes területén. A szegedi papucs hagyományai, értéke és kapcsolódó termékei képesek a magyarság nemzetközi képviseletére, és talán hozzájárulhat a magyarság identitásának helyreállításában is.” Vörös Norbert, ha csak részben is, de szegedinek vallja magát. Gyermekkorában gyakran megfordult a Tisza-parti városban, főleg a színházban, ezért számára a szegedi papucs szorosan összefonódott a legszebb emlékeivel. A webshop ügyvezető igazgatója úgy tervezi, a közeljövőben bemutatótermet hoz létre a Rátkai-féle papucsoknak, ahol az érdeklődőknek beszámol majd a magyar hagyományról. A Kiss Ernő utcai műhely bejáratából mára reklámfelület lett: az egykori kirakatot, ahol egymás mellett sorakoztak a páratlan párosok, most koncertplakátok „díszítik”. Az ajtón behajtani tilos matrica figyelmeztet, a közösségi oldalon humorosan meg is jegyezték: „ez olyan bolt, ahonnan csak kifelé jönnek az emberek”.

Sallay Tibor

cipészmester is értetlenkedve állt egykori munkahelye előtt, alig hiszi el, hogy néhány hónapja még turistákat fogadtak, fiatal cipészeket mentoráltak, hagyományt ápoltak az aprócska belvárosi műhelyben.