Vajda Júlia örökre elkötelezte magát a szegedi színház mellett

Kosárlabdázott, atletizált, tanári pályára készült, de operaénekes lett. Vajda Júlia számára már gyermekként fontos volt a zene, azóta is - ahogy ő fogalmaz - "elsősorban ez motiválja", a főiskolai diplomáig mégsem tudta eldönteni, pontosan milyen pályán is képzeli el jövőjét.

Vajda Júlia

minden túlzás nélkül a szegedi operarajongók legkedveltebb művésze, pályája mellett nem is mehetnek el anélkül a színház szerelmesei, hogy ne találkoztak volna vele a deszkákon. A Liszt-díjas művésznő 1979 óta erősíti a Tisza-parti teátrumot, karrierje voltaképpen azelőtt és azóta is a szegedi színház körül forog. Még gyermekként Makóról csöppent Szegedre szülei áthelyezése miatt, s mivel ott is zenei iskolába járt, nem volt kérdés, hol folytassa tanulmányait. "Csak olyan családtagok énekelhettek nekem, akiknek volt hallása" - mondta a Függöny előtt, maszk nélkül beszélgetős est alkalmával azokra a gyermekkori történetekre hivatkozva, melyeket szüleitől hallott. A zene iránti szeretete nemcsak az éneklésben öltött testet,

Kiss Ernő

szárnyai alatt hegedülni tanult, annak ellenére, hogy bevallása szerint mindig is zongorázni szeretett volna. "Sportoltam is, versenyszerűen. Atletizáltam, kosaraztam, mert én voltam a leggyorsabb, így lettem bedobó. De úsztam is" - árulta el magáról a színházi beszélgetős esten nem kis derülést okozva ezzel a nézőtéren. Mivel a versenysport és a zenei fesztiválok nem fértek meg egymás mellett, Vajda Júlia döntéshelyzetbe került, de még mindig nem horgonyzott le végleg a zene mellett. Felvételizett a Tömörkény-gimnáziumba, mondván, az éneklésből nem lehet megélni, majd idővel csatlakozott az egyetem zeneművészeti karának délutáni foglalkozásaihoz és a leánykarhoz.

Első komoly szóló szerepe

Szőnyi Erzsébet

A didergő király című gyermekoratóriumában volt Sinkó György basszista mellett, majd tíz évvel a szegedi társulathoz történő csatlakozás előtt. Az operaénekesi irányba

Gyimesi Kálmán

"terelgette", szigorral, hiszen azt is kerek-perec megmondta neki, hogy a hangja nem bírja el vágyott és áhított szerepeit. "Csakis szenvedésre és drámára vágytam, hogy haljak meg" - válaszolta

Gyüdi Sándor

kérdésére, amikor arról faggatta, szárnyát bontogató énekesként inkább a vígopera vonalán vagy drámai szerepekben képzelte-e el magát. Vajda Júlia élete 1975 és 1979 között ismét kanyart vett: ekkor tűzte ki célul a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-ének szakot. Eközben folytatta a kóruséneklést

Mihálka György

irányításával, majd az ének tanszéken működő Művészeti Diákkör kisopera előadásához csatlakozva további húsz évre elkötelezte magát az előadássorozat mellett. Szerepeltek a Ki mit tud? tehetségkutatóban, nyaranta pedig a vidéki művelődési házakat járták előadásaikkal.

Mivel a megyétől közel s távol nem volt énekszakos pedagógusoknak meghirdetett állás, holott a diplomásoknak három évet kötelezően tanítaniuk kellett volna, jelentkezett a Szegedi Nemzeti Színházba

Molnár László

karigazgatónál. Vajda Júlia úgy emlékszik vissza, hogy az operatagozatban, ahol akkoriban szigorú hierarchia uralkodott, szabad szájú újoncként hamar helyretették, nem is fogadták be egykönnyen. Népszerűségében első sikere sem sokat lendített kollégái között, bár

Donizetti

Anna Bolena című operájában Smeton apród szerepében remekelt (beugróként!), csak szaporodott az irigykedők száma. Sokáig - mint a szakmában lenni szokott - fiatal lányok, illetve nadrágszerepek jutottak neki, keményen meg kellett dolgoznia a nagyobb szerepekért. Az énekesnőt akkoriban frusztrálta, bántotta ez az időszak, utólag mégis "jó iskolaként" gondol vissza a mostoha évekre. Hét évvel a szegedi színházhoz történő csatlakozást és számos sikeres estét követően megtört a jég, s beköszöntöttek az operettszerepek. Szegeden már akkor is komoly hagyománya volt a műfajnak, Vajda Júlia mégsem érezte magához közelinek, hiszen egyszerre kellett megállnia helyét a táncban, az éneklésben és a prózai szerepekben is. Az álarcosbálból ismert Oscar-szerep (amit egyébként kedvencei között tart számon) segített neki beletanulni a nehezebb karakterekbe, később nem is énekelt már a színpadi kórusban, csak szóló felkéréseket kapott. Egy évben akár 320-330 alkalommal is színpadra lépett, volt olyan este, amikor többször elővették ugyanazokat a darabokat - emlékezett vissza. Mindemellett Gyulán, Orosházán, Szekszárdon és még számtalan kisebb-nagyobb településen is szerepelt vendégjátékokban az úgynevezett tájelőadásokon.

"Akkor is azt éreztem, hogy azt akarom, amit nem kellett volna. Gyakran a kritikusok mondták, hogy ezt vagy azt tényleg nem kellene énekelnem, hogy maradjak a kaptafánál, vagyis nadrágszerepek felé terelgettek. Már az Aida után azt mondták rám, hogy tönkrementem" - emlékezett vissza a keserű pillanatokra. Szerepei listája mégis színes egyéniségét és kitartását igazolják, hogy csak néhányat említsünk a sok közül: Lammermoori Lucia-Alissa; Pomádé-Dzsufi; Maya-Madeleine; Nabucco-Anna; Adáshiba-Saci; Sztambul rózsája-Midilli; Három a kislány-Hédi; Manon- Énekes; Tosca-Pásztorfiú; Don Carlos-Tebaldo; Bál a Savoyban-Tangolita;Eladott menyasszony-Esmeralda; Türelmes Szokratesz-Rodisetta, Cupido; Marica grófnő-Cigánylány, Lisa; Álarcosbál-Oszkár; West Side Story-Maria, Rosalie; Cosi fan tutte-Rosina; Varázsfuvola-Papagena; Carmen-Frasquita; A kaktusz virága-Énekesnő; Hair-Jeannie. Vajda Júlia az operaénekesi szerepek mellett másik nagy szenvedélyének, a tanításnak is hódol: a Szegedi Nemzeti Színház énekmestereként ugyanis ő tanítja be a dráma tagozat színészeit az énekesi szerepekre. A szegedi deszkákon legközelebb Az üvegcipőben tűnik fel, ezúttal tőle szokatlan módon, prózai szerepben, míg jövőre az Árgyélus királyfiban, majd - immár "hazai pályán" - A trubadúrban is láthatja a közönség.